DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
UEFA Bajnokok Ligája

Kikapott a Real Madrid és a Juventus is

Hiába vezetett a Real Madrid, a Manchester City a hajrában fordítva győzni tudott Spanyolországban az UEFA Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. A Juventus egygólos hátrányt szedett össze Lyonban.

Kikapott a Real Madrid és a Juventus is
(fotó: Reuters)

Igencsak óvatos első félidőt produkált a Real Madrid és a Manchester City, ebben a 45 percben az angolok voltak talán veszélyesebbek, a legvégén Sergio Ramoséknak kellett a gólvonalról menteniük.

A 60. percben azonban a Real Madrid került előnybe, Vinicius Junior passzolt Iscóhoz, aki teljesen üresen kapta a labdát, majd higgadtan Ederson mellett a hálóba gurított. Az utolsó negyedórában azonban fordítani tudott a City: a 79. percben Gabriel Jesús fejelte le Sergio Ramost, és a labda a jobb sarokban kötött ki. A spanyol védő hiába reklamált szabálytalanságot, videózás után megadták a találatot. Nem sokkal később Sterlingnek csúszott oda rosszul Carvajal, a megítélt tizenegyest Kevin De Bruyne váltotta gólra.

A 86. percben Sergio Ramost kiállították, így emiatt is pokoli nehéz dolga lesz a Real Madridnak Manchesterben.

A Juventus Lyonban próbált kedvező eredményt elérni, de az első félóra leteltével hátrányba került: Alex Sandro mellől Lucas Tousart lőtt a felső sarokba. A torinóiak akkor éppen tíz emberrel játszottak, mert De Ligtet a partvonalon kívül ápolták. A franciák akár még kétszer betalálhattak volna, ám Toko Ekambin kétszer is kifogott a kapufa.

Szünet után már nem változott az eredmény, a Juventusnak egygólos hátrányból kell kiharcolnia hazai pályán a továbbjutást.

UEFA BAJNOKOK LIGÁJA, NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉSEK
Real Madrid - Manchester City 1-2
Lyon - Juventus 1-0

 

 


Megtekintések száma: 1852 2020-02-26 22:53:40
DIGI Mobil Oldalsáv

Hová tűntél?


TV Műsor
DIGI Sport 1
00:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
06:55 - Reggeli Start
válogatás
07:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:05 - A nap hőse
08:15 - Labdarúgás
Premier League, Manchester United - Aston Villa, ism.
10:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
10:15 - Tenisz
WTA-torna, Ostrava, ism.
12:15 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Hegedűs Dóri
12:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 12:55 - Labdarúgás
Ligue 1, Bordeaux - Rennes
ÉLŐ 14:55 - Labdarúgás
Premier League, Southampton - Wolverhampton
ÉLŐ 17:00 - Labdarúgás
Ligue 1, Clermont - AS Monaco
19:00 - Autósport
DTM, Assen, összefoglaló, ism.
20:00 - Labdarúgás
angol Ligakupa, összefoglaló, ism.
20:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 20:40 - Labdarúgás
Ligue 1, Marseille - Lens
22:40 - Labdarúgás
Ligue 1, Troyes - Angers, ism.
DIGI Sport 2
01:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
06:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Hegedűs Dóri, ism.
07:15 - Vizesgála
A Bajnokok Diadala, Millenium Masters, ism.
10:15 - Labdarúgás
Premier League, Chelsea - Manchester City, ism.
12:45 - Labdarúgás
Premier League, Leeds - West Ham, ism.
14:35 - A nap hőse
14:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 14:55 - Labdarúgás
Ligue 1, Troyes - Angers
17:05 - A nap hőse
17:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 17:25 - Jégkorong
ICE, Hydro Fehérvár AV19 - Villach
20:10 - Tenisz
WTA-torna, Ostrava, döntő, ism.
22:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:25 - Labdarúgás
Premier League, Southampton - Wolverhampton, ism.
DIGI Sport 3
02:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Labdarúgás
Ligue 1, PSG - Montpellier, ism.
08:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:00 - A nap hőse
09:10 - Labdarúgás
Ligue 1, Lyon - Lorient, ism.
11:00 - Labdarúgás
Ligue 1, St. Étienne - Nice, ism.
12:50 - Autósport
DTM, Assen, összefoglaló, ism.
13:50 - Félelem nélkül
autósmagazin, ism.
14:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
LIVE 14:30 - Tenisz
WTA-torna, Ostrava, döntő
16:30 - Lovassport
Fogathajtás, Szilvásvárad, ism.
19:40 - A nap hőse
19:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
20:00 - Lovassport
Díjugratás, FIAT Országos Bajnokság, ism.
21:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:00 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Hegedűs Dóri, ism.
22:30 - Jégkorong
ICE, Hydro Fehérvár AV19 - Villach, ism.
TV Műsor

DIGI Wifi 6 oldal


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse