DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Reggeli Start

Fradi-DAC meccsekre is gondolhat a szlovákiai magyar klubtulajdonos

A járvány okozta válság miatt az UEFA-nak kell megértenie, hogy nem folytatható így tovább a futballüzlet: a várható klubcsődökre a nemzeti bajnokságoknál erősebb regionális ligák jelenthetnek megoldást, vissza kell szorítani a játékosügynöki jutalékokat, szabályozni a játékosfizetéseket és nevelési díjakat – mondja a Reggeli Start mai vírusvideójában a szlovákiai DAC tulajdonosa.


Világi Oszkár szerint a szlovák futball nehezebb helyzetben van, mint a magyar, hiszen ott csak a piaci bevételekre számíthatnak meg a tulajdonosok tőkéjére, közülük viszont többen a válság áldozatai most. Világi azt is elmondta, hogy a DAC közösségi ereje miatt szerveztek közös kárpát-medencei szurkolói éneklést, mert az összetartozás most különösen fontos érték lett.

„Ez, ami eddig volt, nem működőképes. Sem ezzel a pénzügyi konstrukcióval, ami lesz a világban, sem azzal, amik a korlátozások miatt lesznek. Az UEFA-nak el kellene gondolkoznia azon is, hogy megengedje az országokon átnyúló bajnokságokat” – vetette fel Világi Oszkár a Reggeli Startban. A DAC klubvezetője szerint sok országban, így Szlovákiában sem lesz elég csapat, amely a koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségekkel együtt is tudná vállalni az élvonalbeli szereplést és „a szponzorációt is könnyebb lenne megoldani, mint egy kis ország bajnokságában, ráadásul a színvonal növekedése miatt a nézettség is jobb lenne.”

A csallóközi dunaszerdahelyi futballklub első embere a fizetési sapka bevezetését és a nevelési költségtérítés megreformálását is reméli, mint mondja: „Gazdaságilag olyan környezetet kell teremteni, hogy minden csapat meg tudjon élni. Nem tudom, az UEFA-ban lesz-e elég erő, hogy ezt elindítsák. Ami eddig volt, annak vége, és újra kell gondolni.”

Világi Oszkár a dunaszerdahelyi klub anyagi nehézségeiről is beszélt Szombathy Pál műsorvezetőnek: „A bevételeink körülbelül 30 százaléka volt a jegyekből és a relikviákból, tehát a játékosokkal megbeszéltük, hogy a bérezést 40 százalékkal csökkentjük. De az a helyzet hogy van egy költségvetésünk, ami nem csökken, a bevételi oldal pedig szinte nulla – nehéz helyzetben vagyunk”. A vállalkozó szerint a felfüggesztett bajnokságokkal kapcsolatban az UEFA-nak kéne állást foglalnia, de úgy gondolja, hogy „a szlovák bajnokságnak az lenne a legjobb, ha befejeződne a mostani állással; a szlovák kupát lejátszani valamikor júliusban, augusztusban, eldöntve, hogy ki legyen a negyedik nemzetközi kupainduló, és júliusban elindítani az új bajnokságot úgy, hogy az előző bajnokságból semmi eredményt nem hoznánk át. Ez azért lenne fontos, mert nekünk nincsenek jövedelmeink tévéközvetítésből, se a szponzoráció nem köt a bajnokság befejezésére, így az új bajnoksággal mindent elölről tudnánk kezdeni.”

A DAC március 28-án és április 4-én közös Nélküled-éneklésre hívta a Kárpát-medence szurkolóit, amivel kapcsolatban Világi Oszkár elmondta: „A DAC egy közösség, aminek hiányzik a foci és hiányzik, hogy együtt legyünk. Ezért gondoltuk, hogyha nem tudunk fizikailag együtt lenni, akkor próbáljunk együtt énekelni. A másik, amikor a határok lezárultak, gondoltuk, hogy énekeljük át a határokat – ez a két ötlet együtt hozta, hogy próbáljunk a Kárpát-medencében együtt énekelni. Együtt énekeltünk, ugyanabban az időpontban, ami fantasztikus érzés volt.”

PODCAST

 


Megtekintések száma: 3091 2020-04-14 14:00:49
DIGI Mobil Oldalsáv

Hová tűntél?


DIGI Sport Kvíz

TV Műsor
DIGI Sport 1
06:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
06:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Kaszás Klaudia
06:55 - A nap hőse
07:05 - Labdarúgás
Serie A TIM, Torino - Spezia, ism.
08:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Internazionale - Juventus, ism.
10:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
10:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Kaszás Klaudia
11:00 - A nap hőse
11:10 - Labdarúgás
Serie A TIM, Napoli - Fiorentina, ism.
13:00 - Labdarúgás
Serie A TIM, Cagliari - AC Milan, ism.
14:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 14:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Udinese - Atalanta
17:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
17:15 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló, ism.
18:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
18:55 - A nap hőse
19:05 - Labdarúgás
Premier League, Sheffield - Tottenham, ism.
ÉLŐ 20:55 - Labdarúgás
Ligue 1, Marseille - Lens
23:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:10 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló, ism.
DIGI Sport 2
07:00 - Kosárlabda
női Európa Kupa, Uni Győr - Bellona Kayseri Basketbol, ism.
08:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:55 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Kaszás Klaudia
09:05 - A nap hőse
09:15 - Kosárlabda
női Európa Kupa, KSC Szekszárd - BC Prometey, ism.
11:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:05 - Labdarúgás
A Premier League világa, ism.
11:35 - Labdarúgás
Ligue 1, Angers - PSG, ism.
13:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
13:30 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Kaszás Klaudia
13:40 - A nap hőse
13:50 - Kosárlabda
női Európa Kupa, Uni Győr - Bellona Kayseri Basketbol, ism.
15:35 - Kosárlabda
női Európa Kupa, KSC Szekszárd - BC Prometey, ism.
17:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
17:30 - Tenisz
WTA-torna, Abu-Dzabi, elődöntők, ism.
20:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
20:35 - Tenisz
WTA-torna, Abu-Dzabi, döntő, ism.
21:50 - Atlétika
Valencia-maraton, ism.
DIGI Sport 3
00:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Labdarúgás
Premier League, összefoglaló, ism.
08:30 - Labdarúgás
Premier League, Liverpool - Manchester United, ism.
10:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
10:30 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Kaszás Klaudia
10:40 - A nap hőse
10:50 - Labdarúgás
Premier League, Sheffield - Tottenham, ism.
12:40 - Labdarúgás
Premier League, Man. City - Crystal Palace, ism.
14:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
14:35 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Kaszás Klaudia
14:45 - A nap hőse
14:55 - Labdarúgás
Ligakupa, elődöntő, Manchester United - Manchester City, ism.
16:45 - Labdarúgás
Ligue 1, Lyon - Metz, ism.
18:35 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló, ism.
19:30 - Lovassport
Díjugratás, FIAT Országos Bajnokság, ism.
20:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
21:00 - Kosárlabda
női Európa Kupa, Uni Győr - Bellona Kayseri Basketbol, ism.
22:45 - Kosárlabda
női Európa Kupa, KSC Szekszárd - BC Prometey, ism.
TV Műsor


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse