DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Angol labdarúgás

Gerát kiröhögték a csapattársak a Liverpool ellen lőtt bombagól után

Szűk nyolc éve Gera Zoltán a West Bromwich játékosaként távolról elképesztő gólt lőtt a jelenleg utcahosszal Premier League-éllovas Liverpool kapujába, pedig épp egy hosszú sérülésből tért vissza: a DIGI Sport híradójának elárulta, a bombája után miért nevettek rajta a csapattársai. Az U21-es válogatott szövetségi edzője arról is beszélt, hogy jelenleg miért nincsen magyar futballista az angol élvonalban, és elmondta, szerinte melyik csapatok jöhetnek ki jól az NB I-ben az ötcserés rendszerből.


„Majdnem egy évet hagytam ki a West Brom-Liverpool mérkőzés előtt, ez volt az első bajnokim a keresztszalag-szakadás után. A meccsről nincsenek túl jó emlékeim a gólon kívül, mert azért látszott rajtam a hosszú kihagyás, a félidőben voltak még gondjaim, emlékszem rá, hogy röhögtek rajtam a többiek és az edzőnk is, mert nagyon fáradt voltam, fetrengtem az öltözőben” – emlékezett vissza Gera Zoltán a DIGI Sport híradójának, a Sport24-nek adott interjújában.

A kétezres évek elején több magyar játékos is játszott az angol első és másodosztályban, honfitársaink létszáma azóta viszont megcsappant a szigetországban. „Hárman kerültünk ki Angliába 2004-ben, a Crystal Palace-ba Király Gabi és Torghelle Sanyi, én pedig a West Bromba, nyilván az döntő volt, hogy milyen teljesítményt nyújtottunk. Hogy ha mi jól teljesítünk, azt mondják, lehet még a magyar játékosok után nyúlni. Nagyon-nagyon sok pénz van az angol futballban, és a legjobb játékosokat veszik meg, és nagy a különbség a magyar és az angol bajnokság között, úgyhogy úgy vannak vele, nem biztos, hogy aki a magyar bajnokságból jön, azt egyből be tudjuk dobni esetleg a mély vízbe” – vélekedik Gera, aki a Transfermarkt statisztikái szerint 172 Premier League-meccsén 17 gólt szerzett.

Van, amiben a magyar NB I megelőzi a Premier League-et, méghozzá abban, hogy itthon hétvégén már folytatódhat a labdarúgó-bajnokság. „Előny lehet, hogy öt csere lesz egy mérkőzésen. Általában a középpályások futják a legtöbbet egy mérkőzésen, és ha egy edző úgy gondolkozik, őket le lehet cserélni, nyilván csak akkor, ha van minőségi cserejátékos. Azért az élcsapatoknál, a Fradi és a Vidinél szerintem ez megoldható, a Mezőkövesdnél is, de a többi csapatnál nem biztos, hogy egy mérkőzésen öt minőségi cserét tudnak alkalmazni. Ha a Fradit nézem, van húsz olyan játékosa, akik közül mindegy, hogy ki játszik, ugyanúgy meg tudják nyerni a mérkőzéseket, és ebből a szempontból előnyben van.”

Az NB I folytatása már ismert és nagyon közel van, ám, hogy a jövő nyárra halasztott Eb miatt mikor rendezik meg az U21-es tornát, továbbra is kérdéses. „Mi sem tudunk még semmit, várjuk, hogyan fognak határozni. Meg kell oldani a feladatot, siránkozni nem érdemes, hogy most lehetett volna többet készülni. Mindenkinek kiesik ez a fél év körülbelül, ezzel együtt kell élni, és ha 2021-ben fogják megtartani az U21-es Eb-t, és előtte csak pár mérkőzésünk lesz, akkor úgy kell felkészülni.”


Megtekintések száma: 12423 2020-05-21 14:58:01
REGGELI START FM

DIGI Mobil Oldalsáv

Hová tűntél?


TV Műsor
DIGI Sport 1
00:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
00:20 - Reggeli Start
válogatás
06:35 - Autósport
DTM Trophy, Monza, 1. verseny, ism.
07:25 - Eb-percek
Futball Eb elemző műsor, ism.
07:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Czine Szilvia
ÉLŐ 07:55 - Reggeli Start
(benne Sport 24)
09:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Czine Szilvia
09:20 - Labdarúgás
Premier League, Fulham - Arsenal, ism.
11:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Czine Szilvia
11:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 11:30 - Tenisz
WTA-torna, Eastbourne
19:30 - Autósport
Ózd - Eger Rally, SS14, ism.
20:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Czine Szilvia
20:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 20:35 - Eb-percek
Futball Eb elemző műsor
20:55 - Tenisz
WTA-torna, Bad Homburg, ism.
22:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:05 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Czine Szilvia
23:15 - Labdarúgás
Ligue 1 TOPLISTÁK, ism.
23:40 - Reggeli Start
válogatás
DIGI Sport 2
ÚJ 06:30 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Czine Szilvia
06:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
06:50 - Vízilabda
Euro Kupa, döntő, 2. mérkőzés, OSC - Szolnoki Dózsa, ism.
08:10 - Röplabda
CEV BL-döntő, Conegliano - VakifBank, ism.
11:05 - Reggeli Start, ism.
ÉLŐ 12:00 - Tenisz
WTA-torna, Bad Homburg
16:00 - Tenisz
WTA Magazin, ism.
ÉLŐ 16:30 - Tenisz
WTA-torna, Bad Homburg
20:30 - Autósport
DTM Trophy, Monza, 1. verseny, ism.
21:20 - Autósport
DTM Trophy, Monza, 2. verseny, ism.
22:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:20 - Félelem nélkül
autósmagazin, ism.
22:50 - Sportlövő Magazin, ism.
23:20 - Eb-percek
Futball Eb elemző műsor, ism.
23:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Czine Szilvia
DIGI Sport 3
01:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Tenisz
WTA-torna, Bad Homburg, ism.
11:00 - Autósport
DTM, Monza, 1. verseny, ism.
12:35 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Czine Szilvia
12:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:50 - Autósport
DTM Trophy, Monza, 1. verseny, ism.
13:40 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Czine Szilvia
13:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
13:55 - Autósport
DTM, Monza, 2. verseny, ism.
15:30 - Autósport
DTM Trophy, Monza, 2. verseny, ism.
16:20 - Reggeli Start, ism.
17:15 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Czine Szilvia
17:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
17:35 - Labdarúgás
Serie A TIM, Internazionale - Genoa, ism.
LIVE 19:30 - Tenisz
WTA-torna, Eastbourne
21:30 - Labdarúgás
Serie A TIM, AS Roma - AC Milan, ism.
23:30 - Labdarúgás
Premier League, Fulham - Arsenal, ism.
TV Műsor

DIGI Wifi 6 oldal


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse