DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Német labdarúgás

Hakimi visszatér Madridba

A spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő Real Madrid játékosának, Asraf Hakiminek az ügynöke egy interjúban elmondta, hogy a fiatal afrikai játékos a nyáron visszatér Dortmundból a spanyol fővárosba.

Hakimi visszatér Madridba
(fotó: Facebook)

Hakimi 8 évesen került a Real Madrid akadémiájára, a La Fábriciára. A marokkói játékos szépen végig járta a ranglétrát, és a 2016/17-es szezonban már a Real Madrid Castillában számított alapembernek. A 2017/18-as idényben felkerült a felnőtt keretbe, ahol Dani Carvajal alternatívájaként számolt vele Zinédine Zidane.

Hakimi 19 meccsen lépett pályára a szezonban, ahol a Real Madrid zsinórban harmadszorra hódította el a BL-trófeát. 2018 nyarán a blancók leigazolták Álvaro Odriozolát a Real Sociedadtól, így a marokkói védőt két szezonra kölcsön adták a Borussia Dortmund együttesének. A sárga-feketéknél a 21 éves játékos alapember lett.

Az idei szezonban eddig 38 alkalommal viselte a BVB mezét, és ezalatt hétszer talált be az ellenfél kapujába. A madridiak ráadásul a télen kölcsönadták Odriozólát a Bayern Münchennek, így gyakorlatilag megnyílt az út Hakimi előtt. Nem tagadta ezt az ügynöke sem, aki egy interjúban elmondta, ügyfele visszatér Spanyolországba, valamint tagadta az Interrel szóba hozott pletykákat.

„Nincs semmiféle ajánlat. A szezon végén visszatérünk Madridba - nyilatkozta Alejandro Camano egy marokkói lapnak. Asraf a saját posztján a világ legjobbja lesz.”

 


Megtekintések száma: 684 2020-05-23 10:45:53
Hová tűntél?

DIGI Mobil Oldalsáv


DIGI Sport Kvíz

TV Műsor
DIGI Sport 1
01:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
06:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Nagy Balázs, ism.
06:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Reggeli Start
válogatás
08:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Nagy Balázs, ism.
08:20 - Labdarúgás
Inside Serie A Magazin, ism.
08:50 - Labdarúgás
Serie A TIM, Sassuolo - Lazio, ism.
10:40 - Labdarúgás
Serie A TIM, Lecce - Cagliari, ism.
12:35 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Nagy Balázs, ism.
12:45 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Ferencváros - CSZKA Moszkva, ism.
14:35 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, MOL Vidi - PAOK, ism.
16:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:35 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Nagy Balázs, ism.
16:45 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga 2018/2019, Marseille - Lazio, ism.
18:35 - Labdarúgás
Ligue 1 Classic Toulouse - PSG 2013/2014, ism.
20:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 20:35 - Labdarúgás
Premier League Classic Tottenham - Chelsea 2007/2008
ÚJ 21:05 - Labdarúgás
Vendégségben Gary Neville-nél - Jamie Carragher
ÚJ 21:35 - Labdarúgás
A Premier League világa
22:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:15 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga 2009/2010, Liverpool - Atlético Madrid, ism.
DIGI Sport 2
01:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
06:50 - Labdarúgás
Ligue 1, PSG - Reims, ism.
08:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:50 - Labdarúgás
Ligue 1, Bordeaux - PSG, ism.
10:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
10:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Nagy Balázs, ism.
10:55 - Labdarúgás
Premier League-nagyinterjú - Nuno Espirito Santo, ism.
11:25 - Félelem nélkül
Autósmagazin, ism.
11:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:00 - Reggeli Start
válogatás
13:00 - Labdarúgás
Premier League Classic Chelsea - Manchester United 2004/2005., ism.
13:30 - Labdarúgás
Vendégségben Gary Neville-nél - Ryan Giggs, ism.
14:00 - Jégkorong
EBEL, Hydro Fehérvár AV19 - Znojmo, ism.
16:05 - Jégkorong
EBEL, Hydro Fehérvár AV19 - Michalovce, ism.
18:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
18:55 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga 2017, döntő, Manchester United - Ajax, ism.
22:05 - Lovassport
Nemzetközi Lovasíjász Világkupa 2019, ism.
23:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
DIGI Sport 3
00:20 - Labdarúgás
Vendégségben Gary Neville-nél - Ryan Giggs, ism.
06:55 - Tenisz
WTA-torna, Szentpétervár, döntő, ism.
08:20 - Tenisz
WTA-torna, Huahin, döntő, ism.
09:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:55 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Nagy Balázs, ism.
10:05 - Tenisz
WTA-torna, Dubaj, döntő, ism.
12:35 - Tenisz
WTA, Az én történetem - Donna Vekic, ism.
12:50 - Tenisz
WTA, Az én történetem - Ashleigh Barty, ism.
13:05 - Röplabda
női Bajnokok Ligája, Conegliano - Vasas Óbuda, ism.
15:20 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Nagy Balázs, ism.
15:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
15:40 - Labdarúgás
Premier League Classic Newcastle - Manchester United 1996/1997, ism.
16:10 - Labdarúgás
Premier League Classic Crystal Palace - Liverpool 2013/2014, ism.
16:40 - Röplabda
női Bajnokok Ligája, Nantes - Vasas Óbuda, ism.
18:50 - Röplabda
női Challenge Kupa, Olympiakosz - Swietelsky-Békéscsaba, ism.
20:50 - Jégkorong
EBEL, Hydro Fehérvár AV19 - Dornbirn, ism.
23:10 - Vízilabda
férfi Bajnokok Ligája, OSC Újbuda - FTC Telekom, ism.
TV Műsor


Facebook


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse