DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Olasz labdarúgás

A Brescia elnöke nagyot csalódott Balotelliben

Massimo Cellino, a Brescia labdarúgócsapatának elnöke egy televíziós műsorban elmondta, hogy Mario Balotelli gyakorlatilag már nem a keret tagja.

A Brescia elnöke nagyot csalódott Balotelliben
(fotó: Twitter)

Már napok óta téma az olasz sajtóban, hogy Mario Balotelli és a Brescia útjai rövidesen elválnak egymástól, és ezt Massimo Cellino elnök is megerősítette egy televíziós interjúban. A volt válogatott támadó az edzéseken sem jelent meg.

"Próbálom a bírósági ügyeket elkerülni, és a Balotelli-ügy már túlmutat a futballon, szóval erről nem kell sokat beszélni. Ő fejben már nincs velünk, úgyhogy elköszönünk majd tőle. Amit csinál, az eléggé jellemző az egész pályafutására."

Balotellit nagy reményekkel szerezte meg a Brescia, de az újonc gyengélkedik a Serie A TIM-ben, csak az utolsó helyen áll. A támadó 19 meccsen ötször volt eredményes.

"Ha kiesünk, úgy a szerződése automatikusan érvényét veszti, úgyhogy jelen állás szerint nyártól szabadon igazolható lesz. A volt edzőnk, Eugenio Corini sokat elnézett neki, a késéseket, a nem teljes erőbedobást az edzéseken... Nagyot csalódtunk benne, de gondolom, ő is így van ezzel. Nem reklámarcnak szerződtettük, hanem mert bíztunk benne, hogy lökést ad a klubnak és egyben a saját karrierjének is."


Megtekintések száma: 2021 2020-05-28 08:52:25
DIGI Mobil Oldalsáv

Hová tűntél?


TV Műsor
DIGI Sport 1
01:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
06:55 - Reggeli Start
válogatás
07:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:05 - Labdarúgás
Premier League, Chelsea - Manchester United, ism.
09:55 - A nap hőse
ÉLŐ 10:05 - Autósport
DTM, Lausitzring, 2. időmérő
10:45 - Labdarúgás
Premier League, Crystal Palace - Fulham, ism.
12:35 - Autósport
DTM Trophy, Lausitzring, 1. időmérő, ism.
ÉLŐ 13:25 - Autósport
DTM, Lausitzring, 2. futam
15:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 15:05 - Autósport
DTM Trophy, Lausitzring, 2. futam
15:55 - Strandkézilabda
férfi döntő, ism.
16:40 - A nap hőse
16:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 17:00 - Tenisz
WTA-torna, Gdynia, döntő
19:00 - Félelem nélkül
autósmagazin, ism.
19:30 - Strandlabdarúgás
bronzmérkőzés, ism.
20:30 - Strandlabdarúgás
döntő, ism.
21:30 - A nap hőse
21:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
21:55 - Lovassport
Díjugratás, Nemzetközi verseny, Szilvásvárad, ism.
DIGI Sport 2
00:00 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Tamás Gergő, ism.
00:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
06:55 - Autósport
DTM, Lausitzring, 1. futam, ism.
08:30 - A nap hőse
08:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:50 - Autósport
DTM, Lausitzring, 2. futam, ism.
10:25 - Félelem nélkül
autósmagazin, ism.
ÉLŐ 10:55 - Strandlabdarúgás
elődöntők
12:55 - Labdarúgás
Premier League, Manchester City - West Ham, ism.
14:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 14:55 - Strandlabdarúgás
bronzmérkőzés
ÉLŐ 15:55 - Strandlabdarúgás
döntő
16:55 - Autósport
DTM, Lausitzring, 2. futam, ism.
18:30 - Autósport
DTM Trophy, Lausitzring, 2. futam, ism.
19:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 19:30 - Tenisz
WTA-torna, Palermo, döntő
21:30 - Autósport
DTM, Lausitzring, 2. futam, ism.
23:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:20 - Labdarúgás
spanyol Szuperkupa, döntő, Barcelona - Athletic Bilbao, ism.
DIGI Sport 3
00:05 - A nap hőse
07:00 - Labdarúgás
Ligue 1, Montpellier - PSG, ism.
08:50 - Labdarúgás
Ligue 1, Metz - Lyon, ism.
10:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
10:50 - Labdarúgás
Ligue 1, Lens - Montpellier, ism.
12:40 - Labdarúgás
Ligue 1, Nice - Lyon, ism.
14:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
14:45 - A nap hőse
LIVE 14:55 - Lovassport
Fogathajtás, nemzetközi verseny
17:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
17:45 - A nap hőse
17:55 - Strandkézilabda
női elődöntő, ism.
18:40 - Strandkézilabda
férfi elődöntő, ism.
19:25 - Strandkézilabda
női döntő, ism.
20:10 - Strandkézilabda
férfi döntő, ism.
20:55 - Labdarúgás
angol Ligakupa, döntő, Manchester City - Tottenham, ism.
22:55 - Tenisz
WTA-torna, Gdynia, döntő, ism.
TV Műsor

DIGI Wifi 6 oldal


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse