DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Német labdarúgás

Több mint három és fél év után nyert Brémában a Frankfurt

Az Eintracht Frankfurt együttese 3-0-ra győzött a kiesés elől menekülő Werder Bremen otthonában, a Bundesliga 24. fordulójából elhalasztott találkozón.

Több mint három és fél év után nyert Brémában a Frankfurt
(fotó: Reuters)

Az újrakezdés után ugyan a Leverkusen ellen nagy verésbe szaladt bele hazai pályán a Bremen (1-4), legutóbbi három meccsén hét pontot szerzett a gárda (ebből hatot idegenben), ráadásul ezeken a találkozókon még gólt sem kapott. 

A Frankfurt is két zakóval nyitott, majd jött egy gólgazdag döntetlen a Freiburg ellen, amit egy Wolfsburg elleni idegenbeli siker követett. Októberben egyébként egy izgalmas hajrát követően játszott egymással 2-2-es döntetlent a két gárda a Commerzbank Arénában.

Ezúttal azonban az izgalmak elmaradtak, a szünet után beinduló frankfurtiak esélyt sem adtak a kiesés elől menekülő hazaiaknak: André Silva közeli fejesével és a becserélése után nyolc perc alatt duplázó Ilsanker vezetésével 3-0-ra nyertek. Az Eintracht 2016 novembere után győzött ismét a Weserstadionban, míg a Werder tizedik hazai vereségét szenvedte el a Bundesliga mostani idényében.

BUNDESLIGA, 24. FORDULÓ
Werder Bremen - Eintracht Frankfurt 0-3


A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA:
1. Bayern München 29 21 4 4 86-28 67 pont
2. Borussia Dortmund 29 18 6 5 80-35 60
3. RB Leipzig 29 16 10 3 74-31 58
4. Borussia Mönchengladbach 29 17 5 7 57-35 56
5. Bayer Leverkusen 29 17 5 7 54-36 56
6. Wolfsburg 29 11 9 9 41-36 42
7. Hoffenheim 29 12 6 11 40-48 42
8. Freiburg 29 10 8 11 38-41 38
9. Hertha BSC 29 10 8 11 43-50 38
10. Schalke  29 9 10 10 34-46 37
11. Eintracht Frankfurt 29 10 5 14 49-53 35
12. Köln 29 10 4 15 46-56 34
13. Augsburg 29 8 7 14 40-56 31
14. Union Berlin 29 9 4 16 34-52 31
15. Mainz  29 8 4 17 37-62 28
16. Fortuna Düsseldorf 29 6 9 14 31-58 27
17. Werder Bremen 29 6 7 16 30-62 25
18. Paderborn 29 4 7 18 32-61 19

 


Megtekintések száma: 185 2020-06-03 22:26:02
Hová tűntél?

Élő közvetítések

DIGI Mobil Oldalsáv


DIGI Sport Kvíz

TV Műsor
DIGI Sport 1
06:55 - Reggeli Start
válogatás
07:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:05 - Labdarúgás
Premier League, Manchester United - Bournemouth, ism.
09:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
10:05 - Labdarúgás
Premier League, Leicester - Crystal Palace, ism.
11:55 - Labdarúgás
Ligue 1, szezonvisszatekintő 2019/2020, ism.
ÉLŐ 12:55 - Labdarúgás
Premier League, Burnley - Sheffield United
15:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
15:05 - Labdarúgás
Serie A TIM, Lazio - AC Milan, ism.
ÉLŐ 16:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Internazionale - Bologna
ÉLŐ 19:20 - Labdarúgás
Serie A TIM, Cagliari - Atalanta
ÉLŐ 21:35 - Labdarúgás
Serie A TIM, Napoli - AS Roma
23:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
DIGI Sport 2
01:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Labdarúgás
Serie A TIM, Juventus - Torino, ism.
09:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:40 - Labdarúgás
Serie A TIM, Sassuolo - Lecce, ism.
11:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 11:35 - Labdarúgás
Strandfoci, elődöntők
14:10 - Félelem nélkül
Autósmagazin, ism.
14:40 - Sportlövő Magazin, ism.
15:10 - Tenisz
WTA, Az én történetem - Jelina Szvitolina, ism.
ÉLŐ 15:25 - Labdarúgás
Strandfoci, bronzmeccs
ÉLŐ 16:40 - Labdarúgás
Strandfoci, döntő
18:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
18:15 - Röplabda
női Bajnokok Ligája, Vasas Óbuda - Luka Bar, ism.
19:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 19:55 - Labdarúgás
Premier League, Southampton - Manchester City
22:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:10 - Labdarúgás
Premier League, Burnley - Sheffield United, ism.
DIGI Sport 3
07:00 - Labdarúgás
Strandfoci, negyeddöntők, ism.
09:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:20 - Labdarúgás
Strandfoci, negyeddöntők, ism.
11:30 - Labdarúgás
Serie A TIM, Juventus - Torino, ism.
13:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
13:25 - SuperEnduro-vb
Budapest, ism.
16:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:15 - Tenisz
WTA-világbajnokság 2017, páros döntő, Babos/Hlavacková - Bertens/Larsson, ism.
18:45 - Sportlövő Magazin, ism.
19:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
LIVE 19:25 - Labdarúgás
Serie A TIM, Parma - Fiorentina
21:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
21:40 - Lovassport
Díjugrató GP, 1. forduló, Kiskunhalas, ism.
23:30 - Reggeli Start
válogatás
TV Műsor


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse