DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Angol labdarúgás

A Bournemouth elpáholta a szerencsétlen Leicestert

Hiába vezetett, 4-1-es vereséget szenvedett a Leicester City a Bournemouth otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 35. fordulójában. A Tottenham a hajrában győzte le az Arsenalt.

A Bournemouth elpáholta a szerencsétlen Leicestert
Fotó: Reuters

Nagy esélyt kapott a Leicester azzal, hogy szombaton kikapott a Chelsea. A „rókák” előtt nem is állt megoldhatatlan feladat, hiszen a harmatos Bournemouth-hoz látogattak. Már meccs elején irányították a játékot a vendégek, a 23. percben pedig Vardy bekotort góljával a vezetést is megszerezték. Helyzetek ugyan adódtak az előny megduplázására, de 0-1-gyel fordultak a csapatok.

A házigazda a szünet után valamivel többet támadt, mint az első félidőbe, ám így is aztmondhatjuk, hogy a semmiből jött az egyenlítés. Schmeichel óriási hibája után Ndidi faultolt utolsó emberként, így tizenegyest kapott a Bournemouth, melyet Stnaislas magabiztosan vágott be. Két perccel később pedig már a vezetést is meglett a csíkos mezeseknek, Solanke ziccerben – némi szerencsével – a kapus lábai alatt juttatta a labdát a hálóba. Ráadásul Söyüncü ezután elveszítette fejét, egy rúgásért kiállította a játékvezető.

Innen már nem volt visszaút a kékeknek, a 83. percben egy újabb szerencsétlen, megpattanó öngóllal kettőre nőtt a differencia, nem sokkal később pedig egy újabb orbitális hibát használt ki Solanke. A legvégén akár 5-1 is lehetett volna, de a tiszta ziccer kimaradt, ám így is csúnya pofont kapott a Leicester.

A BOURNEMOUTH - LEICESTER MECCS ÖSSZEFOGLALÓJA:

Az Arsenal Lacazette góljával vezett a Tottenham otthonában, ám Szon egyenlítő gólja gyorsan érkezett. Sokáig úgy tűnt, hogy 1-1 marad az eredmény, ám a 81. percben Alderweireld bólintotta Szon szögletét a kapuba, így a Spurs nyerte a rangadót.

PREMIER LEAGUE, 35. FORDULÓ
Tottenham - Arsenal 2-1
Bournemouth - Leicester 4-1

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Liverpool 35 30 3 2 76–27 93 pont
2. Manchester City 35 23 3 9 91–34 72
3. Chelsea 35 18 6 11 63–49 60
4. Leicester City 35 17 8 10 65–36 59
5. Manchester United 34 16 10 8 59–33 58
6. Wolverhampton 35 14 13 8 48–37 55
7. Sheffield United 35 14 12 9 38–34 54
8. Tottenham 35 14 10 11 54–45 52
9. Arsenal 35 12 14 9 51–44 50
10. Burnley 35 14 8 13 40–47 50
11. Everton 35 12 9 14 41–52 45
12. Southampton 34 13 5 16 43–56 44
13. Newcastle 35 11 10 14 36–52 43
14. Crystal Palace 35 11 9 15 30–45 42
15. Brighton & Hove Albion 35 8 12 15 36–52 36
16. West Ham 35 9 7 19 44–59 34
17. Watford 35 8 10 17 33–54 34
18. Bournemouth 35 8 7 20 36–60 31
19. Aston Villa 35 8 6 21 38–65 30
20. Norwich City 35 5 6 24 26–67 21

Megtekintések száma: 819 2020-07-12 22:20:07
Hová tűntél?

Élő közvetítések

DIGI Mobil Oldalsáv


DIGI Sport Kvíz

TV Műsor
DIGI Sport 1
ÚJ 06:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Sándor Ferenc Alex
07:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:05 - Reggeli Start
válogatás
08:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Sándor Ferenc Alex
08:20 - Tenisz
WTA-torna, Lexington, ism.
ÉLŐ 10:00 - Tenisz
WTA-torna, Prága
17:55 - Labdarúgás
Ligue 1, szezonvisszatekintő, ism.
18:55 - Sportlövő Magazin, ism.
19:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
19:40 - Labdarúgás
Premier League, szezonvisszatekintő 2019/2020, ism.
ÉLŐ 20:40 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Wolverhampton - Sevilla
ÉLŐ 23:05 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, összefoglaló
23:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:45 - Labdarúgás
Premier League 100 - Mark Schwarzer, ism.
DIGI Sport 2
06:55 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, összefoglaló, ism.
07:20 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Internazionale - Leverkusen, ism.
09:45 - Lovassport
Díjugrató GP, 3. forduló, Nemzeti Lovarda, ism
11:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Sándor Ferenc Alex
11:55 - Sportlövő Magazin, ism.
12:25 - Reggeli Start
válogatás
13:20 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Sándor Ferenc Alex
13:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
13:40 - Labdarúgás
Serie A TIM szezonvisszatekintő, 2019/2020, ism.
14:55 - Tenisz
WTA-torna, Lexington, ism.
ÉLŐ 17:00 - Tenisz
WTA-torna, Lexington
ÉLŐ 20:55 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Sahtar - Basel
ÉLŐ 23:00 - Tenisz
WTA-torna, Lexington
DIGI Sport 3
07:00 - Tenisz
WTA-torna, Prága, ism.
13:00 - Tenisz
WTA-torna, Lexington, ism.
15:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
15:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Sándor Ferenc Alex
15:20 - Félelem nélkül
Autósmagazin, ism.
15:50 - Reggeli Start
válogatás
16:45 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, összefoglaló, ism.
17:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
17:20 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Sándor Ferenc Alex
17:30 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Internazionale - Leverkusen, ism.
19:55 - Félelem nélkül
Autósmagazin, ism.
20:25 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Sándor Ferenc Alex
20:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
LIVE 20:55 - Tenisz
WTA-torna, Lexington
23:00 - Tenisz
WTA-torna, Prága, ism.
TV Műsor


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse