DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Tenisz

Serena Williams nyerte a testvércsatát Lexingtonban

Serena Williams bejutott a Lexingtonban zajló WTA-tenisztorna negyeddöntőjébe, miután három szettben legyőzte nővérét, Venust.

Serena Williams nyerte a testvércsatát Lexingtonban

A SERENA WILLIAMS-VENUS WILLIAMS MECCS HAJRÁJA

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 

Serena és Venus Williams is sikerrel vette az első akadályt, így a második fordulóban egymással csatázhattak. A két testvér legutóbb Abu Dzahiban csaphatott össze 2018 végén, akkor Venus Williams nyert, illetve tavaly Rómában is megmérkőzhettek volna, ám Serena visszalépett.

Most viszont hatalmas, közel két és fél órás csatát vívtak egymással. Serena hiába kezdett brékkel, a folytatásban két adogatását is elbukta, így az idősebbik Williams szettelőnybe került. A második felvonásban csak Serenának voltak bréklabdái, ezek közül egyet ki is használt, így jöhetett a döntő játszma.

A harmadik szettben is folytatódtak az izgalmak, Venus brékelőnyben volt, 4:2-re is vezetett, ám a következő négy játékot Serena nyerte, így bejutott a negyeddöntőbe. Az első kiemeltre Shelby Rogers vagy Leylah Annie Fernandez vár.

TENISZ, WTA-TORNA, 2. FORDULÓ
S. Williams (amerikai, 1.) - V. Williams (amerikai) 3:6, 6:3, 6:4
Teichmann (svájci) - Putyinceva (kazah, 5.) 6:2, 6:2

 


Megtekintések száma: 261 2020-08-13 21:34:39
Hová tűntél?

DIGI Mobil Oldalsáv


DIGI Sport Kvíz

TV Műsor
DIGI Sport 1
00:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Labdarúgás
Ligue 1, Nice - PSG, ism.
08:50 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló, ism.
ÚJ 09:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
09:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 10:00 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg
16:10 - Labdarúgás
Premier League, Leicester - Burnley, ism.
18:00 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
ÉLŐ 18:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 18:25 - A nap hőse
Gála
ÉLŐ 19:10 - Labdarúgás
Premier League, összefoglaló
20:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
20:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 21:10 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Luton Town - Manchester United
23:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:30 - Tenisz
WTA-torna, Róma, elődöntő, Halep - Muguruza, ism.
DIGI Sport 2
02:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
06:20 - Labdarúgás
Serie A TIM, szezonelőzetes, 2020/2021, ism.
ÚJ 07:15 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló
08:25 - Labdarúgás
Serie A TIM, AC Milan - Bologna, ism.
10:45 - Labdarúgás
Serie A TIM, Genoa - Crotone, ism.
12:35 - Labdarúgás
Serie A TIM, Fiorentina - Torino, ism.
14:25 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
14:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
14:45 - Labdarúgás
Serie A TIM, Hellas Verona - AS Roma, ism.
ÉLŐ 16:30 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg
18:25 - Tenisz
WTA Magazin, ism.
18:55 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
19:05 - Lovassport
Díjugratás, FIAT Országos Bajnokság, ism.
20:25 - Félelem nélkül
autósmagazin, ism.
21:00 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló, ism.
22:10 - A nap hőse
Gála, ism.
22:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
23:20 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló, ism.
DIGI Sport 3
00:35 - Labdarúgás
angol Ligakupa, összefoglaló, ism.
01:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
06:00 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg, ism.
10:00 - Labdarúgás
Ligue 1, Nantes - St. Étienne, ism.
11:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
12:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:05 - Labdarúgás
Ligue 1, Nice - PSG, ism.
13:55 - Labdarúgás
Ligue 1, Rennes - AS Monaco, ism.
15:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
15:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:05 - Labdarúgás
Ligue 1, Lens - Bordeaux, ism.
17:55 - Labdarúgás
Ligue 1, Marseille - Lille, ism.
19:45 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló, ism.
20:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
20:55 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg, ism.
TV Műsor


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse