DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Francia labdarúgás

Gólok, tizik, piros lapok és Lyon-verés Montpellier-ben

A Montpellier gárdája 2-1-re legyőzte saját közönsége előtt a Lyont, a francia labdarúgó-bajnokság első fordulójának elhalasztott, kedd este bepótolt mérkőzésén.

Gólok, tizik, piros lapok és Lyon-verés Montpellier-ben
(fotó: Twitter)

A Lyon augusztus 19-én még a BL-döntőért harcolt a Bayern München ellen, és bár az oroszlánok végül 3-0-s vereséget szenvedtek a bajorok ellen, érthető okokból nem szerettek volna pályára lépni rögtön a következő hétvégén. A Francia Labdarúgó Szövetség valamint a Montpellier is elfogadta ezt, így kedd este került sor a találkozóra.

A találkozóra, melyen mindkét együttes azért futott ki a gyepre, hogy zárkózzon az élmezőnyhöz: a Montpellier hat-, a Lyon pedig hétpontosra duzzaszthatta volna a neve mellett szereplő egységeket egy esetleges sikerrel. Céljai megvalósításához a házigazda került közelebb a 38. percben, amikor is Savanier büntetőjével megszerezte a vezetést. Sőt, nem sokkal később Aouar durva talpalása piros lapot ért az oroszlánoknak, így a narancs-kék dresszesek nem csak gól-, de emberelőnyben is volt a szünetben.

A fordulás után Savanier másodszor is villant, így az 59. minutumban úgy tűnt, eldőlt a párharc. Igen ám, de a hajrában Hilton is a kiállítás sorsára jutott, majd az OL rögtön szépített is, méghozzá a csereként beszálló Depay tizenegyesével. Mindez a 82. percben történt, és a látogatók a hátralévő időben mindent egy lapra feltéve támadtak az egyenlítésért, de ez már nem jött össze, így a Montpellier 2-1-re diadalmaskodott, és fellépett az ötödik helyre a tabellán.


A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 

 

LABDARÚGÁS, LIGUE 1, 1. FORDULÓ
Montpellier - Lyon 2-1


AZ ÁLLÁS
1. Rennes 3 2 1 0 7-4 +3 7 pont
2. Monaco 3 2 1 0 5-3 +2 7
3. Lille 3 2 1 0 3-1 +2 7
4. Saint-Étienne 2 2 0 0 4-0 +4 6
5. Montpellier 3 2 0 1 6-4 +2 6
6. Olympique Marseille 2 2 0 0 4-2 +2 6
7. Nice 3 2 0 1 5-4 +1 6
8. Lens 3 2 0 1 5-4 +1 6
9. Angers SCO 3 2 0 1 2-2 +0 6
10. Bordeaux 3 1 2 0 2-0 +2 5
11. Olympique Lyon 3 1 1 1 5-3 +2 4
12. Nantes 3 1 1 1 3-3 +0 4
13. Nîmes 3 1 0 2 7-6 +1 3
14. Lorient 3 1 0 2 5-6 -1 3
15. Brest 3 1 0 2 4-7 -3 3
16. Reims 3 0 1 2 2-4 -2 1
17. Metz 2 0 0 2 0-2 -2 0
18. PSG 2 0 0 2 0-2 -2 0
19. Dijon 3 0 0 3 1-7 -6 0
20. Strasbourg 3 0 0 3 1-7 -6 0

 


Megtekintések száma: 201 2020-09-15 23:41:52
Hová tűntél?

DIGI Mobil Oldalsáv


DIGI Sport Kvíz

TV Műsor
DIGI Sport 1
02:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Röplabda
férfi Bajnokok Ligája, Fino Kaposvár VC - Erzeni Shijak, ism.
09:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
09:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 10:00 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg
16:00 - Sporlövő Magazin, ism.
ÉLŐ 16:30 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg
18:30 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló, ism.
ÚJ 19:25 - Labdarúgás
A Premier League világa
19:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 20:10 - Labdarúgás
angol Ligakupa, összefoglaló
ÉLŐ 20:40 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Manchester City - Bournemouth
22:45 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Leicester - Arsenal, ism.
DIGI Sport 2
06:10 - Labdarúgás
Premier League, összefoglaló, ism.
07:40 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Leicester - Arsenal, ism.
ÚJ 09:30 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
09:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:45 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Chelsea - Barnsley, ism.
11:35 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
11:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:50 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Fleetwood Town - Everton, ism.
13:40 - Labdarúgás
Premier League Netbusters, ism.
14:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
14:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
14:30 - Labdarúgás
Premier League, Newcastle - Brighton, ism.
16:20 - Labdarúgás
Premier League, Manchester United - Crystal Palace, ism.
18:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
ÉLŐ 18:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
18:35 - Labdarúgás
Serie A TIM, Genoa - Crotone, ism.
20:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 20:40 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Lincoln City - Liverpool
22:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:00 - Röplabda
férfi Bajnokok Ligája, Fino Kaposvár VC - Erzeni Shijak, ism.
DIGI Sport 3
06:00 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg, ism.
10:00 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
10:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
10:15 - Röplabda
női Bajnokok Ligája, Vasas Óbuda - Dinamo Moszkva, ism.
13:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
13:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
13:30 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló, ism.
14:40 - Labdarúgás
Serie A TIM, Genoa - Crotone, ism.
16:30 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
16:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:50 - Labdarúgás
Serie A TIM, AC Milan - Bologna, ism.
18:40 - A nap hőse
Gála, ism.
19:25 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg, ism.
21:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
21:40 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg, ism.
TV Műsor


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse