DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Sport24

Tokmactól gólt vár a norvég foci legnagyobb magyar ismerője

Kovács Péter 18 éve érkezett Norvégiába, nyolc együttesben játszott, és volt gólkirály is a skandináv országban. A jelenleg is Norvégiában élő, a DIGI Sport híradójának nyilatkozó exfutballista szerint a hullámzó bajnoki formája ellenére jó csapat a címvédő Molde, amely a Bajnokok Ligája-csoportkörért játszik szerdán a Ferencvárossal – elsőként Norvégiában. A korábbi 10-szeres magyar válogatott csatár bízik abban, hogy korábbi norvégiai csapattársa, Tokmac Nguen megszerzi az idegenben mindig nagyon fontos gólt a Fradi számára, a Moldéról pedig azt mondta, hogy a középpályán és a támadósorban egyaránt erős csapat, de a védelme megfogható.

"Szerintem örültek Moldéban, hogy a Ferencvárost kapták, de tisztelik a Fradit, úgyhogy jól felkészültek lesznek, és egy jó meccset fogunk látni. Véleményem szerint a középpályás- és a csatársora a Molde erőssége, Magnus Wolff Eikrem egy nagyon jó szervező középpályás, van két nagyon jó középcsatáruk, Leke James és Ohi (Omoijuanfo), illetve elég gyors szélsőik vannak - nem tudom, hogy ki fog kezdeni, de mindenképp a Fradinak figyelnie kell erre. Úgy érzem, hogy talán a Molde hátvédsora az, ahol a Fradinak keresnivalója lehet" - nyilatkozta a DIGI Sport híradójának, a Sport 24-nek Kovács Péter.

"A Molde nincsen jó formában, az utóbbi bajnokikon nem játszott jól, és az eredmények sem jöttek, de természetesen egy nemzetközi kupameccs az más, ők is másképp tekintenek rá, mert nagyon nagy a tét. Úgy érzem, mindenféleképpen jobb teljesítményt fognak nyújtani, mint szombaton, amikor a Valerengától idegenben 2-1-re kikaptak, a teljesítményük nem volt a legjobb. A szerdai meccsre szerintem biztos, hogy összeszedik magukat.”

Kovács Péter nemcsak a Molde-játékosokat ismeri, hiszen a magyar bajnok norvég légiósával, Tokmac Nguennel még együtt is játszott. "Nagyon örülök neki, hogy Toki, aki csapattársam volt a Strömsgodsetben, kulcsemberré vált a Fradiban, és remélem, megmutatja még egyszer itt a Molde ellen, az utolsó gátnál a Bajnokok Ligája előtt, hogy milyen jó futballista, remélem, hogy helyzeteket fog kialakítani és gólt fog rúgni, ami nagyon fontos a Fradinak egy idegenbeli meccsen."

"Nagyon nehéz tippelni erre a meccsre, nagyon nagy a tét mindkét csapatnak, mindkét futballnemzetnek. Fontos a Fradinak, hogy jó eredményt érjen el az első meccsen, Moldéban, de szerintem nem fog semmi eldőlni az első 90 perc után. Lehetetlen megmondani, hogy ki jut majd tovább, 50:50 százalék esélye van mindkét csapatnak, és szeretnék két jó meccset látni" – jelentette ki Kovács Péter.

A Molde-FTC Bajnokok Ligája-playoff első mérkőzését szerda este 21 órakor rendezik Norvégiában.


Megtekintések száma: 861 2020-09-22 17:29:43
DIGI Mobil Oldalsáv

Hová tűntél?


DIGI Sport Kvíz

TV Műsor
DIGI Sport 1
06:55 - Reggeli Start
válogatás
07:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:05 - A nap hőse
08:15 - Jégkorong
ICE, Hydro Fehérvár AV19 - Bolzano, ism.
10:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 10:40 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Johnny K. Palmer
ÚJ 11:10 - Félelem nélkül
autósmagazin
11:40 - Háromoroszlán
Premier League Magazin, ism.
ÚJ 12:40 - Labdarúgás
Premier League Preview
ÉLŐ 13:10 - Labdarúgás
Premier League, Sheffield United - Manchester City
15:40 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Liverpool - Arsenal, ism.
ÉLŐ 17:40 - Labdarúgás
Serie A TIM, Internazionale - Parma
20:10 - A nap hőse
20:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
20:30 - Labdarúgás
Ligue 1-történetek PSG, ism.
ÉLŐ 20:45 - Labdarúgás
Ligue 1, Nantes - PSG
23:10 - Labdarúgás
Ligue 1, Rennes - Brest, ism.
DIGI Sport 2
06:25 - Tenisz
WTA-torna, Ostrava, 2. elődöntő, ism.
07:45 - Tenisz
WTA-torna, Ostrava, döntő, ism.
09:00 - Szélkakas
Ligue 1 Magazin, ism.
09:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:50 - A nap hőse
10:00 - Kosárlabda
női Euroliga, Aluinvent DVTK Miskolc - Izmit Belediyespor, ism.
11:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:50 - Lovassport
Díjugrató GP, 2. forduló, Bábolna, ism.
13:40 - Csizmaszár
Serie A TIM Magazin, ism.
14:40 - A nap hőse
14:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 14:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Crotone - Atalanta
ÉLŐ 16:55 - Labdarúgás
Ligue 1, Rennes - Brest
19:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
19:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Johnny K. Palmer, ism.
19:40 - Félelem nélkül
autósmagazin, ism.
ÚJ 20:10 - Sportlövő Magazin
ÉLŐ 20:40 - Labdarúgás
Serie A TIM, Bologna - Cagliari
22:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:55 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Real Sociedad - Napoli, ism.
DIGI Sport 3
07:00 - Csizmaszár
Serie A TIM Magazin, ism.
08:00 - Háromoroszlán
Premier League Magazin, ism.
09:00 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Milan - Sparta Praha, ism.
10:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:00 - A nap hőse
11:10 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Roma - CSZKA Szófia, ism.
13:00 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Real Sociedad - Napoli, ism.
14:50 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Omonia - PSV Eindhoven, ism.
16:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:50 - A nap hőse
17:00 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Antwerp - Tottenham, ism.
18:50 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, AEK Athén - Leicester, ism.
20:40 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, összefoglaló, ism.
21:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
21:30 - Jégkorong
ICE, Hydro Fehérvár AV19 - Bolzano, ism.
23:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Johnny K. Palmer, ism.
TV Műsor


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse