DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Angol labdarúgás

Az Arsenal és a Chelsea is ott lesz a negyedik körben

Az Arsenal együttese 2-0-ra verte idegenben a Leicester Cityt az angol Ligakupa harmadik fordulójában. A Chelsea – a triplázó Kai Havertz és a gólja mellett két gólpasszt is kiosztó Tammy Abraham hathatós közreműködésével - felmosta a pályát a Barnsleyval, míg az Everton gólgazdag csatában múlta felül a Fleetwood Townt.

Az Arsenal és a Chelsea is ott lesz a negyedik körben
(fotó: Reuters)

Az Emiratesben két olyan csapat találkozott, amely a PL-t egyaránt két győzelemmel kezdte. A Leicester a West Brom elleni 3-0-s diadal után 4-2-re verte a Burnleyt, míg az Arsenal szintén 3-0-val kezdett a Fulham ellen, de hétvégén csak nagyon nehezen tudta 2-1-re legyűrni a West Hamet.

A két gárda randevújának első felvonásán a rókák voltak aktívabbak, de az első negyvenöt percben sem ők, sem az ágyúsok nem igazán találtak fogást ellenfelükön. A szünetet követően aztán inkább a fővárosiak akarata érvényesült, melynek köszönhetően Mikel Arteta legényei szereztek vezetést az 57. percben, miután Pépé beadása előbb Schmeichelről visszapattant a támadóhoz, majd Fuchs lábáról a kapuba pattant. A hátralévő időben a Leicesternek volt sansza, hogy egalizáljon, míg az Arsenalnak is, hogy eldöntse a mérkőzést – végül utóbbi alakulat akarata érvényesült: a rendes játékidő utolsó percében Nketiah tette biztossá a piros-fehérek továbbjutását.

A LEICESTER - ARSENAL CSATA GÓLJAI

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 


A Chelsea hétvégén elbukta a Liverpool elleni rangadót, így Frank Lampard együttesének önbizalomnövelőnek is jól jöhetett a Barnsley elleni meccs. Nem is tévedett különösebben nagyot, aki arra számított, a kékek majd búfelejtőnek „használják” a Barnsleyt, hiszen az első félidőben ugyan „csak” Abraham és Havertz vették be a vendégek kapuját, a fordulást után Barkley és Giroud is eredményes volt, Havertz pedig mesterhármasig jutott (mellette még az újabb asszisztot jegyző, illetve egy zseniális labdaátlépést is bemutató Abraham teljesítménye mellett sem lehet szó nélkül elmenni), így a Chelsea végül 6-0-s sikert aratott, és ellentmondást nem tűrő játékkal és eredménnyel biztosította helyét a következő körben.

A CHELSEA - BARNSLEY MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 


A Leicesterhez és az Arsenalhoz hasonlóan az Everton is mindkét Premier League-meccsét megnyerte, és most ahhoz a Fleetwood Townhoz látogatott, amely ugyan az első négy harmadik ligás bajnokiját megnyerte, de legutóbb kikapott a Peterborough Unitedtől.  A Mersey-partiak az első játékrészben Richarlison duplájával kerültek kényelmes előnybe, ám a fordulás után a kiscsapat közelebb zárkózott, és ezt tette a liverpooliak harmadik találatát követően is (előbb egy bődületes kapushibának, majd egy ollózós gólnak köszönhetően). A kedélyeket Bernard hűtötte le hamradszor is, majd Kean állította be a 2-5-ös végeredményt a 94. minutumban, így Carlo Ancelotti fiai összességében simán léptek a negyedik fordulóba.

A FLEETWOOD - EVERTON ÖSSZECSAPÁS GÓLJAI

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 

 

ANGOL LIGAKUPA, 3. FORDULÓ
Preston North End - Brighton 0-2
Fulham - Sheffield Wednesday 2-0
Milwall - Burnley 0-2
Stoke - Gillingham 1-0
Morecambe - Newcastle 0-7
Leicester - Arsenal 0-2
Fleetwood Town - Everton 2-5
Chelsea - Barnsley 6-0

 


Megtekintések száma: 561 2020-09-23 23:37:16
DIGI Mobil Oldalsáv

Hová tűntél?


DIGI Sport Kvíz

TV Műsor
DIGI Sport 1
06:55 - Reggeli Start
válogatás
07:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:05 - A nap hőse
08:15 - Jégkorong
ICE, Hydro Fehérvár AV19 - Bolzano, ism.
10:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 10:40 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Johnny K. Palmer
ÚJ 11:10 - Félelem nélkül
autósmagazin
11:40 - Háromoroszlán
Premier League Magazin, ism.
ÚJ 12:40 - Labdarúgás
Premier League Preview
ÉLŐ 13:10 - Labdarúgás
Premier League, Sheffield United - Manchester City
15:40 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Liverpool - Arsenal, ism.
ÉLŐ 17:40 - Labdarúgás
Serie A TIM, Internazionale - Parma
20:10 - A nap hőse
20:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
20:30 - Labdarúgás
Ligue 1-történetek PSG, ism.
ÉLŐ 20:45 - Labdarúgás
Ligue 1, Nantes - PSG
23:10 - Labdarúgás
Ligue 1, Rennes - Brest, ism.
DIGI Sport 2
06:25 - Tenisz
WTA-torna, Ostrava, 2. elődöntő, ism.
07:45 - Tenisz
WTA-torna, Ostrava, döntő, ism.
09:00 - Szélkakas
Ligue 1 Magazin, ism.
09:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:50 - A nap hőse
10:00 - Kosárlabda
női Euroliga, Aluinvent DVTK Miskolc - Izmit Belediyespor, ism.
11:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:50 - Lovassport
Díjugrató GP, 2. forduló, Bábolna, ism.
13:40 - Csizmaszár
Serie A TIM Magazin, ism.
14:40 - A nap hőse
14:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 14:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Crotone - Atalanta
ÉLŐ 16:55 - Labdarúgás
Ligue 1, Rennes - Brest
19:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
19:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Johnny K. Palmer, ism.
19:40 - Félelem nélkül
autósmagazin, ism.
ÚJ 20:10 - Sportlövő Magazin
ÉLŐ 20:40 - Labdarúgás
Serie A TIM, Bologna - Cagliari
22:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:55 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Real Sociedad - Napoli, ism.
DIGI Sport 3
07:00 - Csizmaszár
Serie A TIM Magazin, ism.
08:00 - Háromoroszlán
Premier League Magazin, ism.
09:00 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Milan - Sparta Praha, ism.
10:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:00 - A nap hőse
11:10 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Roma - CSZKA Szófia, ism.
13:00 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Real Sociedad - Napoli, ism.
14:50 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Omonia - PSV Eindhoven, ism.
16:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:50 - A nap hőse
17:00 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Antwerp - Tottenham, ism.
18:50 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, AEK Athén - Leicester, ism.
20:40 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, összefoglaló, ism.
21:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
21:30 - Jégkorong
ICE, Hydro Fehérvár AV19 - Bolzano, ism.
23:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Johnny K. Palmer, ism.
TV Műsor


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse