DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Vízilabda

A Millenium nyerte a Masters Summer Cupot

A Millenium Masters együttesének győzelmével zárult a Margitszigeten rendezett Masters Summer Cup elnevezésű vízilabdatorna, miután az említett gárda 15-9-re verte az Oázis Masters csapatát a vasárnapi fináléban. A bronzérmes az OSC 17-4-re felülmúló FTC lett.

A Millenium nyerte a Masters Summer Cupot

Egyértelműen a Kemény Dénes vezette Millenium volt a döntő favoritja, de természetesen a Pék Gyula által irányított Oázis sem feltartott kezekkel csobbant vízbe a hét utolsó napján.

Aki azonban szoros csatát várt, azt a Millenium-játékosok hamar lelombozták: Biros Péterék – akárcsak az elődöntőben, most is – gáláztak, Biros mellett Kis Gábor is három gólig jutott, így Steinmetz Ádámék végül 15-9-re diadalmaskodtak, és teljesen megérdemelten hódították el a Masters Summer Cup-serleget.

A DÖNTŐ ÖSSZEFOGLALÓJA


A bronzémérkőzésre a Ferencváros és az ISC között került sor, és az a találkozó még simábban alakult, mint az aranyéremért rendezett ütközet. A zöld-fehérek végig domináltak, lövési hatokényságuk pedig közel negyven százalékkal jobb volt az OSC-pólósokénál, így a vége kiütéses, 17-4-es ferencvárosi győzelem lett, mellyel az FTC állhatott fel a dobogó legalsó fokára.

A BRONZMECCS LEGFONTOSABB PILLANATAI

 

VÍZILABDA, MASTERS SUMMER CUP
DÖNTŐ  
Oázis Masters - Millenium Masters 9-15
A 3. HELYÉRT  
OSC Masters - FTC Masters 4-17

 


Megtekintések száma: 630 2020-09-27 18:41:48
DIGI Mobil Oldalsáv

Hová tűntél?


DIGI Sport Kvíz

TV Műsor
DIGI Sport 1
00:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
06:55 - Reggeli Start
válogatás
07:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:05 - A nap hőse
08:15 - Labdarúgás
Ligue 1, Lorient - Marseille, ism.
10:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
10:15 - A nap hőse
10:25 - Labdarúgás
Ligue 1, PSG - Dijon, ism.
12:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 12:25 - Labdarúgás
Serie A TIM, Cagliari - Crotone
14:40 - A nap hőse
14:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 14:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Benevento - Napoli
ÚJ 17:05 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga Magazin
17:35 - A nap hőse
17:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 17:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Fiorentina - Udinese
ÉLŐ 20:00 - Labdarúgás
Premier League, Arsenal - Leicester
22:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:35 - Labdarúgás
Ligue 1, Nice - Lille, ism.
DIGI Sport 2
07:00 - Tenisz
WTA-torna, Ostrava, ism.
09:00 - A nap hőse
09:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:20 - Tenisz
WTA-torna, Ostrava, ism.
11:20 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, összefoglaló, ism.
12:00 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Szabó Melinda, ism.
12:25 - Sportlövő magazin, ism.
12:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
13:00 - A nap hőse
13:10 - Labdarúgás
Ligue 1, Rennes - Angers, ism.
ÉLŐ 15:00 - Labdarúgás
Premier League, Southampton - Everton
ÉLŐ 17:00 - Labdarúgás
Ligue 1, Nice - Lille
19:00 - A nap hőse
19:10 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, összefoglaló, ism.
19:50 - A nap hőse
20:00 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga Magazin, ism.
20:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 20:40 - Labdarúgás
Serie A TIM, Juventus - Hellas Verona
22:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Cagliari - Crotone, ism.
DIGI Sport 3
06:50 - Labdarúgás
Serie A TIM, Genoa - Internazionale, ism.
09:20 - Labdarúgás
Serie A TIM, Lazio - Bologna, ism.
11:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:55 - A nap hőse
12:05 - Röplabda
férfi Bajnokok Ligája, Fino Kaposvár - C.S.M. Arcada Galat, ism.
14:15 - A nap hőse
14:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
LIVE 14:30 - Tenisz
WTA-torna, Ostrava, döntő
16:30 - Tenisz
WTA Magazin, ism.
17:00 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Villarreal - Sivasspor, ism.
18:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 19:00 - Labdarúgás
Ligue 1, Bordeaux - Nimes, felv.
LIVE 20:55 - Labdarúgás
Ligue 1, Lyon - AS Monaco
23:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:10 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Leverkusen - Nice, ism.
TV Műsor


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse