DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Olasz labdarúgás

Így várják a topligák a folytatást – II. rész: Serie A TIM

Bár még van hátra pár Nemzetek Ligája-mérkőzés, a hétvégén már dübörögnek tovább az európai topbajnokságok, mi pedig minisorozatunkban röviden kitekintünk, mi is a helyzet ezekben a pontvadászatokban. A második részben a Serie A-t vesézzük ki.

Így várják a topligák a folytatást – II. rész: Serie A TIM
(fotó: Reuters)

Az angol bajnoksághoz hasonlóan a talján liga sem a megszokott mederben kezdődött, ott is voltak koronavírus miatti halasztások, illetve olyan is előfordult, hogy valaki elnapolta volna fellépését, ám az ellenfél nem egyezett bele, és ezért egy 3-0-s, zöldasztalos diadal lett a jutalma. Nem szeretnénk lelőni a poént, kikről van szó, aki nézi a Calcio-t, az úgy is tudja, aki pedig ennyire nincs képben, az pár sorral lejjebb már tisztán fog látni mindent.

Egy biztos: amikor a csapatok elmentek fújni egyet a válogatottak érdekeltségei miatt, nem úgy festett a táblázat, ahogyan azt sokan gondolnák, hiszen például a legutóbbi kilenc kiírást behúzó Juventus csupán ötödik. De vajon meddig tart ez így?


A KELLEMES MEGLEPETÉSEK

(fotó: Reuters)
 

Kezdjük rögtön a listavezetővel, az AC Milannal. Oké, de a Milan nagycsapat – vágnák rá sokan egyből. Igen tény, hogy egy nagymúltú klubról van szó, de a piros-feketék kicsit olyanok, mint nálunk az Újpest vagy a Honvéd: dicső, fényes múlt, kissé megfakult jelen (bár a kispestieknek 2017-ben azért összejött egy bajnoki arany). Ha ezt vesszük alapul, akkor az, hogy a Rossoneri hét kör után veretlenül áll az élen, mindenképpen a váratlan-kategóriába esik, és nagyon úgy tűnik, hogy a 2020/21-es idényben végig számolnunk kell majd Ibrahimovicékkal.

Mit mondjunk akkor a Sassuolóról? A zöld-feketék a Milanhoz hasonlóan eddig még nem találtak legyőzőre, és kétszer is felugorhattak volna az első helyre, ám mindkét esetben döntetlent játszottak, amikor megkapták ezt a lehetőséget. Roberto De Zerbi tanítványai messze erőn felül teljesítenek, jelenleg másodikak, de tavalyhoz képest nem gyengült a keretük, így minden okuk megvan arra, hogy üssék a vasat, amíg még meleg, és a lehető legtöbbet hozzák ki ebből a szezonból.

A Napolit alapvetően is mindig a Scudettóra esélyesek között szoktuk emlegetni, de Gennaro Gattuso a mostani idényre nagyon összekalapálta fiait, akik kicsit meghosszabbították kispadjukat is, így a korábbi évekkel ellentétben most talán tényleg bejelentkezhetnek a bajnoki címért. Persze, hét forduló után felelőtlenség lenne bármit kijelenteni, de a déliek úgy vannak mindössze három ponttal lemaradva a listavezető mögött, hogy a Juventus elleni ütközetre a campaniai egészségügyi hatóság utasítására nem utaztak el, így a címvédő 3-0-val megkapta a meccset, és a nápolyiaktól még egy pontot is levontak.

Az is üdvözölendő, hogy az AS Roma is 14 pontos, akárcsak a Napoli, és ugyan nem fogadnánk rá nagy pénzben, hogy a Farkasok sokáig a TOP 4-ben lesznek, jó formában mentek pihenni.


AKIK KICSI, ÉS AKIK NAGY CSALÓDÁST KELTENEK

(fotó: Reuters)
 

Az Atalantát általában agyondícsérjük, és persze, a bergamóiak még mindig abszolút túlteljesítik azt, amit a keretük és a költségvetésük predesztinál nekik, ettől függetlenül annyira elkényeztettek minket az utóbbi időszakban, hogy mi már csalódásként éljük meg, ha a gárda nem a dobogóért küzd. A tavalyi bronzérmes egyelőre csak hatodik, ráadásul már kétszer kikapott (és a BL-ben is beleszaladt egy nagy zakóba), és kérdés, Gian Piero Gasperini mennyire sikeresen tudja majd rotálni legényeit a továbbiakban a kettős terhelés alatt.

Az Internél mindenképp pozitívum, hogy az együttes a tavalyinál jóval nyíltsisakosabb, gólgazdagabb mérkőzéseket játszik, de eleddig nem túl meggyőző, és bizony a Nagy Csizma legjobban fizetett trénerétől, Antonio Contétól egy kicsit mi is többet várnánk. A Lazio már más tészta, Simone Inzaghi alakulata jelenleg mindössze a kilencedik pozícióban tanyázik, ami annak fényében, hogy az előző évadban – a COVID miatti leállásig – az aranyéremért, később pedig az ezüstért és a bronzért is versenyben volt, mindenképpen gyenge produkciónak tekinthető. A Sasok igazából nem sokat változtak, de fizikálisan nincsenek toppon, és ha Immobilének nem megy, az a többiek futballjára is kihat.


AKIK BAJBAN VANNAK, ÉS KÉSŐBB IS ABBAN LEHETNEK

(fotó: Reuters)
 

Az újonc Crotone az eddig mutatott futball alapján egyértelműen a leggyengébb láncszem benyomását kelti, és elég beszédes, hogy a csapat nyeretlen, és mindössze két pontot kapart össze (bár azok közül az egyiket a Juventus ellen). Az Udinese, a Genoa és a Torino sem valami acélos (a Bikáknak egészen a hatodik fordulóig kellett várniuk az első sikerre), és bár a Benevento esetében abszolút dicséretes, hogy a gárda mindenki ellen támadólag lép fel, a Boszorkányok többnyire vesztesen jönnek ki az általuk is preferált adok-kapokból, így nem olyan földtől elrugaszkodott feltételezés, hogy a végén nekik is számolgatniuk kell majd. A táblázat második fele – akárcsak az első – szoros, így tulajdonképpen még a tizedik Sampdoriának is kell hátrafelé tekintgetnie, éppen ezért mindenkinek szorgosan gyűjtögetnie kell az egységeket.

Mi csak azt tudjuk ígérni, hogy ahogyan eddig is, úgy ezután is megmutatunk minden fontos eseményt, ami a Serie A-ban történik.


AZÉRT PEDIG, HOGY SZOMBATIG SE MARADJANAK OLASZ FOCI NÉLKÜL, TEKINTSÉK MEG A LEGUTÓBBI, 7. FORDULÓ ÖSSZEFOGLALÓJÁT!

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 

 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1 Milan 7 5 2 0 16-7 17 pont
2 Sassuolo 7 4 3 0 18-9 15
3 Napoli 7 5 0 2 15-7 14
4 Roma 7 4 2 1 16-11 14
5 Juventus 7 3 4 0 15-6 13
6 Atalanta 7 4 1 2 18-14 13
7 Internazionale 7 3 3 1 16-11 12
8 Hellas Verona 7 3 3 1 10-5 12
9 Lazio 7 3 2 2 11-13 11
10 Sampdoria 7 3 1 3 11-11 10
11 Cagliari 7 3 1 3 14-15 10
12 Fiorentina 7 2 2 3 10-12 8
13 Spezia 7 2 2 3 11-15 8
14 Bologna 7 2 0 5 11-13 6
15 Parma 7 1 3 3 8-13 6
16 Benevento 7 2 0 5 10-20 6
17 Torino 7 1 2 4 12-16 5
18 Genoa 7 1 2 4 7-15 5
19 Udinese 7 1 1 5 6-11 4
20 Crotone 7 0 2 5 6-17 2

 

POLGÁR GÁSPÁR


Megtekintések száma: 565 2020-11-17 22:02:56
DIGI Mobil Oldalsáv

Hová tűntél?


DIGI Sport Kvíz

TV Műsor
DIGI Sport 1
00:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
06:20 - Labdarúgás
spanyol Szuperkupa, döntő, ism.
08:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:20 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Kaszás Klaudia
08:30 - A nap hőse
08:40 - Labdarúgás
Premier League, Liverpool - Manchester United, ism.
10:30 - Labdarúgás
Premier League, Manchester City - Crystal Palace, ism.
12:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:25 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Kaszás Klaudia
12:35 - A nap hőse
12:45 - Labdarúgás
Premier League, Sheffield United - Tottenham, ism.
14:35 - Labdarúgás
Ligue 1, Lyon - Metz, ism.
16:25 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Kaszás Klaudia
16:35 - A nap hőse
16:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 16:55 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló
ÚJ 17:50 - Labdarúgás
Premier League, összefoglaló
ÚJ 19:15 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló
ÉLŐ 20:40 - Labdarúgás
Serie A TIM, Cagliari - AC Milan
22:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:50 - Labdarúgás
Serie A TIM, Bologna - Hellas Verona, ism.
DIGI Sport 2
07:00 - Jégkorong
ICE, Hydro Fehérvár AV19 - Innsbruck, ism.
09:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:20 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Kaszás Klaudia
09:30 - A nap hőse
09:40 - Labdarúgás
Serie A TIM, Internazionale - Juventus, ism.
11:30 - Labdarúgás
Serie A TIM, Sassuolo - Parma, ism.
13:20 - Labdarúgás
Serie A TIM, Napoli - Fiorentina, ism.
15:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
15:15 - Labdarúgás
Serie A TIM, Sampdoria - Udinese, ism.
17:05 - Labdarúgás
Serie A TIM, Atalanta - Genoa, ism.
18:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
19:05 - Jégkorong
szlovák Extraliga, DVTK Jegesmedvék - Kosice, ism.
21:15 - Labdarúgás
Premier League, összefoglaló, ism.
22:40 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló, ism.
23:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:45 - Labdarúgás
A Premier League világa, ism.
DIGI Sport 3
00:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Labdarúgás
Ligue 1, Lyon - Metz,, ism.
08:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:00 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Kaszás Klaudia
09:10 - A nap hőse
09:20 - Labdarúgás
Ligue 1, Brest - Rennes, ism.
11:10 - Labdarúgás
Ligue 1, Angers - PSG,, ism.
13:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
13:05 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Kaszás Klaudia
13:15 - A nap hőse
13:25 - Jégkorong
ICE, Hydro Fehérvár AV19 - Innsbruck, ism.
15:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
15:45 - Labdarúgás
spanyol Szuperkupa, 1. elődöntő, Real Sociedad - Barcelona, ism.
17:35 - Labdarúgás
spanyol Szuperkupa, 2. elődöntő, Real Madrid - Athletic Bilbao, ism.
19:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
19:35 - Labdarúgás
spanyol Szuperkupa, döntő, ism.
21:25 - Vízilabda
férfi Bajnokok Ligája, kvalifikációs torna, OSC Budapest - NC Vouliagmeni, ism.
22:45 - Vízilabda
férfi Bajnokok Ligája, kvalifikációs torna, VK Radnicki - OSC Budapest, ism.
TV Műsor


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse