DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Olasz labdarúgás

A Benevento pontot csent a címvédőtől

A Benevento csapat – nem kis meglepetésre – 1-1-es döntetlent játszott hazai pályán a Juventusszal, az olasz labdarúgó-bajnokság 9. fordulójában.

A Benevento pontot csent a címvédőtől
(fotó: Reuters)

A Benevento hektikusan teljesít, de újonc létére egyáltalán nem szerepel rosszul, egy kivétellel minden meccsén betalált, és rendre felvállalja a bátor támadójátékot – amiben persze Filippo Inzaghi mesternek hatalmas szerepe van. Éppen emiatt a gárda bízhatott a Juve elleni pontszerzésben, pláne úgy, hogy a vendégek mestere, Andrea pirlo pihentette Cristiano Ronaldo-t.

CR ide, CR oda, az első húsz percet nagyon megnyomták a látogatók, és a 21. minutumban meg is szerezték a vezetést: Chiesa remek indítása után a Ferencváros ellen a hosszabbításban győztes gólt szerző Morata csinált magának helyzetet, majd szépen lőtt a bal alsóba. Ezután viszont nagyon visszavettek a Zebrák, és a szünetig nem is sikerült növelni előnyüket, sőt, a házigazda egalizált: egy rossz felszabadítást követően Letizia bombázott a jobb alsóba a 48. percben.

A fordulás után sem tudott igazán felpörögni a torinói alakulat, de azért Moratának sikerült az üres kapu mellé bólintania a labdát Dybala centerezése után. A Juve gépezete akadozott, de azért mentek előre a vendégek, akik a hajrában éppen Dybala lapos próbálkozása révén jártak a legközelebb ahhoz, hogy valahogy kicsikarják a sikert – de Montipo szép vetődéssel hárítani tudott. A vége így 1-1 lett, ráadásul a lefújásnál Moratát – szövegelés miatt – ki is állította Pasqua játékvezető, így nem elég, hogy az előző kilenc kiírás bajnoka két pontot hagyott a Stadio Ciro Vigoritóban, még egy kulcsemberét is elveszítette a következő fordulóra.

A MECCS GÓLJAI

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 

 

LABDARÚGÁS, SERIE A TIM, 9. FORDULÓ
Sassuolo - Inter 0-3
Benevento - Juventus 1-1
Atalanta - Hellas Verona 20:45

 


Megtekintések száma: 399 2020-11-28 20:24:08
DIGI Mobil Oldalsáv

Hová tűntél?


DIGI Sport Kvíz

TV Műsor
DIGI Sport 1
00:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
06:20 - Labdarúgás
spanyol Szuperkupa, döntő, ism.
08:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:20 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Kaszás Klaudia
08:30 - A nap hőse
08:40 - Labdarúgás
Premier League, Liverpool - Manchester United, ism.
10:30 - Labdarúgás
Premier League, Manchester City - Crystal Palace, ism.
12:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:25 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Kaszás Klaudia
12:35 - A nap hőse
12:45 - Labdarúgás
Premier League, Sheffield United - Tottenham, ism.
14:35 - Labdarúgás
Ligue 1, Lyon - Metz, ism.
16:25 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Kaszás Klaudia
16:35 - A nap hőse
16:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 16:55 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló
ÚJ 17:50 - Labdarúgás
Premier League, összefoglaló
ÚJ 19:15 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló
ÉLŐ 20:40 - Labdarúgás
Serie A TIM, Cagliari - AC Milan
22:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:50 - Labdarúgás
Serie A TIM, Bologna - Hellas Verona, ism.
DIGI Sport 2
07:00 - Jégkorong
ICE, Hydro Fehérvár AV19 - Innsbruck, ism.
09:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:20 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Kaszás Klaudia
09:30 - A nap hőse
09:40 - Labdarúgás
Serie A TIM, Internazionale - Juventus, ism.
11:30 - Labdarúgás
Serie A TIM, Sassuolo - Parma, ism.
13:20 - Labdarúgás
Serie A TIM, Napoli - Fiorentina, ism.
15:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
15:15 - Labdarúgás
Serie A TIM, Sampdoria - Udinese, ism.
17:05 - Labdarúgás
Serie A TIM, Atalanta - Genoa, ism.
18:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
19:05 - Jégkorong
szlovák Extraliga, DVTK Jegesmedvék - Kosice, ism.
21:15 - Labdarúgás
Premier League, összefoglaló, ism.
22:40 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló, ism.
23:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:45 - Labdarúgás
A Premier League világa, ism.
DIGI Sport 3
00:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Labdarúgás
Ligue 1, Lyon - Metz,, ism.
08:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:00 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Kaszás Klaudia
09:10 - A nap hőse
09:20 - Labdarúgás
Ligue 1, Brest - Rennes, ism.
11:10 - Labdarúgás
Ligue 1, Angers - PSG,, ism.
13:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
13:05 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Kaszás Klaudia
13:15 - A nap hőse
13:25 - Jégkorong
ICE, Hydro Fehérvár AV19 - Innsbruck, ism.
15:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
15:45 - Labdarúgás
spanyol Szuperkupa, 1. elődöntő, Real Sociedad - Barcelona, ism.
17:35 - Labdarúgás
spanyol Szuperkupa, 2. elődöntő, Real Madrid - Athletic Bilbao, ism.
19:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
19:35 - Labdarúgás
spanyol Szuperkupa, döntő, ism.
21:25 - Vízilabda
férfi Bajnokok Ligája, kvalifikációs torna, OSC Budapest - NC Vouliagmeni, ism.
22:45 - Vízilabda
férfi Bajnokok Ligája, kvalifikációs torna, VK Radnicki - OSC Budapest, ism.
TV Műsor


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse