DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Jégkorong

A Fehérvár javított a pénteki vereség után

A Hydro Fehérvár AV19 együttese hosszabbítás után 3-2-re legyőzte az Innsbruckot az osztrák jégkorongliga 37. fordulójában.

A Fehérvár javított a pénteki vereség után

A FEHÉRVÁR-INNSBRUCK MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

Három idegenbeli siker után pénteken hazai pályán egy 3-0-s pofonba szaladt bele a fehérvári együttes a Dornbirn ellen. Viszont keseregni nem volt sok idő, hiszen Háriék vasárnap már az Innsbruckot fogadták.

A nyugat-ausztria együttes szombaton lépett pályára, és szétlövés után szenvedett vereséget Bécsben. A vasárnapi bajnokin Colton Hargrove révén az első harmadban megszerezte a vezetést a Fehérvár, ám a másodikban Kevin Tansey lövése utat talált a hazai kapuba.

A záró felvonásban Tim Campbell kékvonalas bombájával újra megszerezte a vezetést a magyar együttes, és úgy tűnt, hogy ezt az előnyt a végéig meg is tartják, de 11 másodperccel a vége előtt Ciampini kiharcolta a hosszabbítást. A ráadásban megszületett végül a győztes gól Hári révén, a fehérváriak így egy pontra megközelítették az éllovas Bolzanót, amely hosszabbítás után kapott ki Klagenfurtban.

A játéknap további két meccse is hosszabbítás után dőlt el, a Villach a Salzburg, a Graz pedig a Linz otthonában örülhetett.

JÉGKORONG, OSZTRÁK BAJNOKSÁG, 37. FORDULÓ
Hydro Fehérvár AV19 - Innsbruck 3-2 - h. u.
Klagenfurt - Bolzano 1-0 - h. u.
Salzburg - Villach 2-3 - h. u.
Black Wings Linz - Graz 1-2 - h. u.

 


Megtekintések száma: 608 2021-01-17 19:45:13
REGGELI START FM

DIGI Mobil Oldalsáv

Hová tűntél?


TV Műsor
DIGI Sport 1
00:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
00:20 - Reggeli Start
válogatás
06:35 - Autósport
DTM Trophy, Monza, 1. verseny, ism.
07:25 - Eb-percek
Futball Eb elemző műsor, ism.
07:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Czine Szilvia
ÉLŐ 07:55 - Reggeli Start
(benne Sport 24)
09:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Czine Szilvia
09:20 - Labdarúgás
Premier League, Fulham - Arsenal, ism.
11:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Czine Szilvia
11:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 11:30 - Tenisz
WTA-torna, Eastbourne
19:30 - Autósport
Ózd - Eger Rally, SS14, ism.
20:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Czine Szilvia
20:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 20:35 - Eb-percek
Futball Eb elemző műsor
20:55 - Tenisz
WTA-torna, Bad Homburg, ism.
22:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:05 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Czine Szilvia
23:15 - Labdarúgás
Ligue 1 TOPLISTÁK, ism.
23:40 - Reggeli Start
válogatás
DIGI Sport 2
ÚJ 06:30 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Czine Szilvia
06:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
06:50 - Vízilabda
Euro Kupa, döntő, 2. mérkőzés, OSC - Szolnoki Dózsa, ism.
08:10 - Röplabda
CEV BL-döntő, Conegliano - VakifBank, ism.
11:05 - Reggeli Start, ism.
ÉLŐ 12:00 - Tenisz
WTA-torna, Bad Homburg
16:00 - Tenisz
WTA Magazin, ism.
ÉLŐ 16:30 - Tenisz
WTA-torna, Bad Homburg
20:30 - Autósport
DTM Trophy, Monza, 1. verseny, ism.
21:20 - Autósport
DTM Trophy, Monza, 2. verseny, ism.
22:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:20 - Félelem nélkül
autósmagazin, ism.
22:50 - Sportlövő Magazin, ism.
23:20 - Eb-percek
Futball Eb elemző műsor, ism.
23:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Czine Szilvia
DIGI Sport 3
01:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Tenisz
WTA-torna, Bad Homburg, ism.
11:00 - Autósport
DTM, Monza, 1. verseny, ism.
12:35 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Czine Szilvia
12:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:50 - Autósport
DTM Trophy, Monza, 1. verseny, ism.
13:40 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Czine Szilvia
13:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
13:55 - Autósport
DTM, Monza, 2. verseny, ism.
15:30 - Autósport
DTM Trophy, Monza, 2. verseny, ism.
16:20 - Reggeli Start, ism.
17:15 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Czine Szilvia
17:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
17:35 - Labdarúgás
Serie A TIM, Internazionale - Genoa, ism.
LIVE 19:30 - Tenisz
WTA-torna, Eastbourne
21:30 - Labdarúgás
Serie A TIM, AS Roma - AC Milan, ism.
23:30 - Labdarúgás
Premier League, Fulham - Arsenal, ism.
TV Műsor

DIGI Wifi 6 oldal


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse