DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Olasz labdarúgás

Az Atalanta hatgólos meccsen verte a Napolit; a Roma emberelőnyben sem bírt az újonccal

A gól nélküli első félidőt követően az Atalanta végül 4-2-re győzött a Napoli ellen, a Serie A TIM 23. fordulójában. Az AS Roma hiába játszott a hosszabbítással együtt közel negyven percet emberelőnyben a Benevento ellen, végül 0-0-val zárult az összecsapás a Ciro Vigorítóban.

Az Atalanta hatgólos meccsen verte a Napolit; a Roma emberelőnyben sem bírt az újonccal
(fotó: Twitter)

A sérülésektől sújtott Napoli nincs épp kirobbanó formában, hiszen legutóbbi öt tétmeccséből csak egyet nyert meg, igaz ez az egy épp a múlt heti, Juventus elleni bajnoki volt. Az Atalanta négy találkozó óta veretlen, legutóbbi kettőt egyaránt megnyerte, melyből egyik épp a Napoli elleni Olasz Kupa-elődöntő visszavágója volt: másfél hete 3-1-re nyertek otthon a bergamóiak, kiharcolva ezzel a fináléba kerülést. Ősszel is igen emlékezetes meccset vívtak a felek, akkor a Napoli az első félidőben négy gólt szerezve végül 4-1-re győzött hazai pályán.

Meglehetősen kevés helyzetet hozott a mostani összecsapás első félideje, az első nagyobb lehetőség Osimhen fejese volt a harmincötödik percben, ám Gollini a léc fölé tolta a labdát. A hazaiak a szünet előtt kerültek a legközelebb a gólszerzéshez, ám Pessina passzát követően Zapata nagyon rosszul ért a labdához, amit így könnyen szerzett meg Meret. Az Atalanta középpályása korábban is főszereplő volt, vagyis nem csak ő, hanem Di Bello játékvezető és a VAR szobában ülők is: a tizenhetedik percben nagyon úgy tűnt, hogy Pessinát szabálytalanul szerelték a 16-oson belül, ám a büntető végül elmaradt. Ez nem hagyta nyugodni Gasperini mestert, aki percekkel később is még ezt reklamálta a játékvezetőnél, Di Bello pedig végül kiállította a hazai szakvezetőt.

A 63 éves tréner így már a lelátóról nézhette, ahogy csapata a második félidő elején megszerzi a vezetést: Muriel hajszálpontos beadását követően Zapata bólintott a kapuba. Ez volt a bergamóiak első kaput találó próbálkozása a mérkőzés folyamán. Sokáig azonban nem örülhettek a hazaiak, ugyanis hat perccel később ismét döntetlen volt az eredmény, Zielinski remek találatának köszönhetően. Ám ez a gól nem fogta meg az Atalantát, amely újabb hat perc elteltével ismét visszavette a vezetést Gosensnek köszönhetően, majd pedig Muriel lőtt védhetetlenül a rövid felsőbe, kettőre növelve ezzel csapata előnyét.

Ezzel azonban még nem volt vége, ugyanis második hazai gólt szerző Gosens egy szögletet követően saját kapujába bólintott. Mielőtt azonban elkezdhetett volna reménykedni a pontszerzésben a Napoli, Romero egy sarokrúgás után hamar visszaállította a kétgólos különbséget. Ezt követően az eredmény már nem változott, az Atalanta így egy 4-2-es sikerrel hangolt a Real Madrid elleni BL-nyolcaddöntőre, míg a Napoli sorozatban harmadik idegenbeli bajnokiját bukta el.

AZ ATALANTA - NAPOLI MECCS GÓLJAI

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 


Igazán érdekesnek ígérkező összecsapással zárult a vasárnap a Serie A-ban, ugyanis a legutóbbi öt bajnokiján kilenc pontot gyűjtő, BL-indulást érő helyekért küzdő Roma látogatott a hat találkozó nyeretlen Beneventóhoz. Az ősszel is igen emlékezetes meccset vívtak a felek, hiszen az újonc hiába szerzett korán vezetést, majd egyenlített ki a második félidő elején, végül 5-2-es vereséget szenvedett az Olimpicóban.

Az első félidőben rendkívül összeszedetten játszott a Benevento, helyzetei is akadtak, sőt gólt is szerzett, ám Lapadula találatát les miatt jogosan nem adták meg. A vendégek előtt is adódtak lehetőségek, a legnagyobb Pellegrini lövése volt, amit azonban Montipò remekül védett, így a szünetig nem született gól a Ciro Vigoritóban.

Az ötvenhetedik percben azonban nehéz helyzetbe kerültek a hazaiak: Glik egy Mhitarjan elleni szabálytalan szerelésért megkapta a második sárgáját, így több mint fél órát emberhátrányban kellett játszania Filippo Inzaghi együttesének. A Roma ezt követően nagy fölényben játszott, de a fór ellenére sem tudott helyzetet kialakítani a hazaiak kapuja előtt. 

A legvégén Caldirola mentett még nagyot, majd pedig a 96. percben aztán úgy tűnt, hogy büntetőt kap a Roma, ám a szabálytalanság előtt Pellegrini lesen kapta a labdát Dzekótól, így a játékvezető a VAR segítségével végül felülbírálta korábbi ítéletét. A vége így maradt 0-0, az újonc alaposan megharcolt ezért a döntetlenért, míg a Roma fontos két pontot hullajtott el.
 

SERIE A TIM, 23. FORDULÓ
Atalanta - Napoli 4-2
Benevento - AS Roma 0-0



 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA:
1. Internazionale 23 16 5 2 57-24 +33 53 pont
2. Milan 23 15 4 4 45-28 +17 49
3. Roma 23 13 5 5 47-35 +12 44
4. Atalanta 23 12 7 4 53-31 +22 43
5. Lazio 23 13 4 6 38-30 +8 43
6. Juventus 21 12 6 3 41-19 +22 42
7. Napoli 22 13 1 8 47-25 +22 40
8. Sassuolo 23 9 8 6 37-34 +3 35
9. Hellas Verona 23 9 7 7 30-26 +4 34
10. Sampdoria 23 9 3 11 33-34 -1 30
11. Genoa 23 6 8 9 26-33 -7 26
12. Bologna 23 6 7 10 30-37 -7 25
13. Udinese 23 6 7 10 25-33 -8 25
14. Fiorentina 23 6 7 10 25-35 -10 25
15. Benevento 23 6 7 10 25-42 -17 25
16. Spezia 23 6 6 11 30-41 -11 24
17. Torino 23 3 11 9 33-41 -8 20
18. Cagliari 23 3 6 14 24-41 -17 15
19. Parma 23 2 8 13 17-45 -28 14
20. Crotone 22 3 3 16 23-52 -29 12



 


Megtekintések száma: 411 2021-02-21 20:00:47
DIGI Mobil Oldalsáv

Hová tűntél?


TV Műsor
DIGI Sport 1
07:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:10 - Jégkorong
ICE, Hydro Fehérvár AV19 - Salzburg, ism.
09:20 - Labdarúgás
A Premier League világa, ism.
09:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
10:00 - Labdarúgás
Premier League, összefoglaló, ism.
ÚJ 11:15 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Varga Zsuzsa
11:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 11:50 - Félelem nélkül
autósmagazin
ÚJ 12:20 - Labdarúgás
Premier League Match Pack
ÚJ 12:50 - Labdarúgás
Premier League Preview
13:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 13:25 - Labdarúgás
Premier League, Burnley - Arsenal
15:30 - Tenisz
WTA Magazin, ism.
ÉLŐ 16:00 - Tenisz
WTA-torna, Doha, döntő
17:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
18:05 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, összefoglaló, ism.
18:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 18:55 - Vízilabda
Euro Kupa, OSC - Pays d'Aix Natation
20:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 20:40 - Labdarúgás
Serie A TIM, Juventus - Lazio
22:45 - Vízilabda
Euro Kupa, OSC - Pays d'Aix Natation, ism.
DIGI Sport 2
00:10 - Labdarúgás
Premier League, összefoglaló, ism.
07:00 - Labdarúgás
Premier League, összefoglaló, ism.
08:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:25 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló, ism.
09:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, AC Milan - Udinese, ism.
11:45 - Labdarúgás
Serie A TIM, Juventus - Spezia, ism.
13:35 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló, ism,
14:30 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Varga Zsuzsa, ism.
ÉLŐ 14:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Spezia - Benevento
17:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
17:15 - Félelem nélkül
autósmagazin, ism.
17:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 17:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Udinese - Sassuolo
20:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
20:15 - Labdarúgás
Premier League Match Pack, ism.
20:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 20:55 - Labdarúgás
Premier League, Brighton - Leicester
23:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:10 - Tenisz
WTA-torna, Doha, döntő, ism.
DIGI Sport 3
05:55 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló, ism.
07:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:00 - Tenisz
WTA-torna, Doha, 1. elődöntő, ism.
10:00 - Tenisz
WTA-torna, Lyon, negyeddöntő, ism.
14:00 - Félelem nélkül
autósmagazin, ism.
LIVE 14:30 - Tenisz
WTA-torna, Lyon, elődöntők
18:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
18:40 - Röplabda
női Challenge Kupa, MCM-Diamant Kaposvár - Alba Blaj, ism.
20:40 - Jégkorong
ICE, Hydro Fehérvár AV19 - Salzburg, ism.
22:50 - Labdarúgás
Serie A TIM, Udinese - Sassuolo, ism.
TV Műsor


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse