DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Olasz labdarúgás

Pirlo ígéri, a Juventus a végsőkig küzd majd a bajnoki címért

Ahogy azt hétfőn este a DIGI Sport 1-en láthatták, a Juventus 3-0-ra legyőzte a Crotonét a Serie A TIM 23. fordulójának záró mérkőzésén. Így értékelték a meccset a szakvezetők.

Pirlo ígéri, a Juventus a végsőkig küzd majd a bajnoki címért
(fotó: Reuters)

Cristiano Ronaldo az első félidőben duplázott a kiesőjelölt ellen, majd a 66. percben Weston McKennie beállította a 3-0-s végeredményt. A harmadik helyen álló Juventus hátránya négy pont a Milannal, és nyolc pont a listavezető Interrel szemben, igaz, egy meccsel kevesebbet játszott, mint a két rivális.

"Kicsit idegesen kezdtünk, vélhetően az utóbbi időben elszenvedett vereségek miatt. Ám a gól segített rendet rakni a fejekben. A legfontosabb, hogy otthon tartottuk a három pontot" - értékelt Andrea Pirlo, a torinóiak mestere.

Pirlo hozzátette, hogy továbbra is bízik a bajnoki cím megvédésében, és ígérte az Internek, hogy a Juventus a végsőkig fog küzdeni a sorozatban 10. elsőségéért.

A sima vereség ellenére Giovanni Stroppa nincs elkeseredve.

"A gólok kihúzták alólunk a szőnyeget, de tetszett, ahogy a játékosaim reagáltak. Egész héten a négyvédős formációt gyakoroltuk, és nem igazán tudtunk improviálzni."

A sereghajtó Crotone az edzőváltáson átesett Cagliarival találkozik a következő fordulóban.

"Egyre kevesebb mérkőzés van hátra, szóval a következő létfontosságú lesz. De a Juventus elleni teljesítményünkkel elégedett vagyok."


Megtekintések száma: 350 2021-02-23 08:12:43
DIGI Mobil Oldalsáv

Hová tűntél?


TV Műsor
DIGI Sport 1
07:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:10 - Jégkorong
ICE, Hydro Fehérvár AV19 - Salzburg, ism.
09:20 - Labdarúgás
A Premier League világa, ism.
09:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
10:00 - Labdarúgás
Premier League, összefoglaló, ism.
ÚJ 11:15 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Varga Zsuzsa
11:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 11:50 - Félelem nélkül
autósmagazin
ÚJ 12:20 - Labdarúgás
Premier League Match Pack
ÚJ 12:50 - Labdarúgás
Premier League Preview
13:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 13:25 - Labdarúgás
Premier League, Burnley - Arsenal
15:30 - Tenisz
WTA Magazin, ism.
ÉLŐ 16:00 - Tenisz
WTA-torna, Doha, döntő
17:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
18:05 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, összefoglaló, ism.
18:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 18:55 - Vízilabda
Euro Kupa, OSC - Pays d'Aix Natation
20:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 20:40 - Labdarúgás
Serie A TIM, Juventus - Lazio
22:45 - Vízilabda
Euro Kupa, OSC - Pays d'Aix Natation, ism.
DIGI Sport 2
00:10 - Labdarúgás
Premier League, összefoglaló, ism.
07:00 - Labdarúgás
Premier League, összefoglaló, ism.
08:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:25 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló, ism.
09:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, AC Milan - Udinese, ism.
11:45 - Labdarúgás
Serie A TIM, Juventus - Spezia, ism.
13:35 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló, ism,
14:30 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Varga Zsuzsa, ism.
ÉLŐ 14:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Spezia - Benevento
17:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
17:15 - Félelem nélkül
autósmagazin, ism.
17:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 17:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Udinese - Sassuolo
20:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
20:15 - Labdarúgás
Premier League Match Pack, ism.
20:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 20:55 - Labdarúgás
Premier League, Brighton - Leicester
23:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:10 - Tenisz
WTA-torna, Doha, döntő, ism.
DIGI Sport 3
05:55 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló, ism.
07:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:00 - Tenisz
WTA-torna, Doha, 1. elődöntő, ism.
10:00 - Tenisz
WTA-torna, Lyon, negyeddöntő, ism.
14:00 - Félelem nélkül
autósmagazin, ism.
LIVE 14:30 - Tenisz
WTA-torna, Lyon, elődöntők
18:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
18:40 - Röplabda
női Challenge Kupa, MCM-Diamant Kaposvár - Alba Blaj, ism.
20:40 - Jégkorong
ICE, Hydro Fehérvár AV19 - Salzburg, ism.
22:50 - Labdarúgás
Serie A TIM, Udinese - Sassuolo, ism.
TV Műsor


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse