DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
UEFA Bajnokok Ligája

A Real Madrid kihasználta a Liverpool hibáit, a Manchester City megizzadt a Dortmund ellen

A Real Madrid együttese 3-1-re legyőzte a Liverpoolt Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén. A Borussia Dortmund a hajrában egyenlített a Manchester City otthonában, ám az angolok végül 2-1-gyel behúzták a találkozót.

A Real Madrid kihasználta a Liverpool hibáit, a Manchester City megizzadt a Dortmund ellen
Fotó: Twitter

Lendületesebben kezdte a Liverpool elleni első felvonást a Real Madrid, de ordítóan nagy helyzete nem volt a spanyoloknak egészen a 27. percig. Akkor viszont Kroos zseniális hosszú indítását Vinicius Jr. vette le briliánsan, majd a kínálkozó lehetőséget gólra is váltotta. Ezt követően tovább domináltak a hazaiak, melynek a 36. percben lett meg az eredménye, Alexander-Arnold hatalmasat hibázott hátul, röviden tette hátra a labdát, melyre Asensio csapott le és elegánsan be is fejezte a ziccert. Bőven hibázott még hátul ezen kívül is az angol védelem, de „csak” 2-0-al fordultak a felek.

A szünet után láthatóan magasabb fokozatra kapcsolt Klopp csapata, nagy nyomás nehezedett a királyi hátvédsorra, s rögtön az 51. percben szépítettek is a vörösök. Jota megindulása után a labda Szalah elé került, s kis szerencsével a kapuba juttatta a labdát. Természetesen ment az egyenlítésért is a vendég együttes, azonban az egalizálás helyett ismét kettőre hízott a madridi fór. A 65. minutumban Modric passzolt középre Viniciusnak, aki a földbe gyökerezett angol védők mellett egyből a kapuba lőtt, megszerezve második találatát.

A hátralévő időben nagyobb helyzetei inkább a Realnak voltak a kontrákat követően, míg a Liverpool nem talált fogást az amúgy Ramost és Varane-t is nélkülöző spanyol védelmen, így Zidane-ék 3-1-gyel várhatják a visszavágót.

A Manchester City egy sakk-mattra kijátszott támadás végén De Bruyne góljával szerezte meg a vezetést a 19. percben a Dortmund ellen. Ezt követően akadtak ugyan helyzetek mindkét oldalon, de sokáig úgy tűnt, hogy marad az 1-0-s eredmény. A 84. percben viszont egy szép és gyors akció lezárásaként Reus talált a hálóba, nagyon fontos gólt szerezve ezzel a németeknek. A City persze nem törődött bele az ikszbe, a 90. minutumban Gündogan kapott remek indítást, majd készített vissza Fodennek, aki a hosszú alsóba lőtte az angolok győztes találatát.

BAJNOKOK LIGÁJA, NEGYEDDÖNTŐ, 1. MECCS
Real Madrid - Liverpool 3-1
Manchester City - Dortmund 2-1

 


Megtekintések száma: 300 2021-04-06 23:27:03
DIGI Mobil Oldalsáv

Hová tűntél?


TV Műsor
DIGI Sport 1
ÚJ 07:00 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Diana Meral Yamak
07:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:20 - Tenisz
WTA 250-es torna, Charleston, ism.
11:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:25 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Diana Meral Yamak
11:35 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló, ism.
12:35 - Labdarúgás
Serie A TIM, Udinese - Torino, ism.
14:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
14:30 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Diana Meral Yamak
14:40 - Labdarúgás
Serie A TIM, AS Roma - Bologna, ism.
16:30 - Labdarúgás
Serie A TIM, Juventus - Genoa, ism.
ÚJ 18:20 - Labdarúgás
A Premier League világa
18:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 19:00 - Tenisz
WTA 250-es torna, Charleston
ÉLŐ 20:55 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Manchester United - Granada
23:00 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Diana Meral Yamak
ÉLŐ 23:10 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, összefoglaló
23:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Diana Meral Yamak
DIGI Sport 2
07:00 - Labdarúgás
Premier League, összefoglaló, ism.
08:00 - Labdarúgás
Premier League, Burnley - Newcastle, ism.
09:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:55 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Diana Meral Yamak
10:05 - Labdarúgás
Premier League, Manchester City - Leeds, ism.
11:55 - Labdarúgás
Premier League, Tottenham - Manchester City, ism.
13:45 - Labdarúgás
Premier League, West Ham - Leicester, ism.
15:35 - Labdarúgás
Premier League Netbusters, ism.
16:05 - Labdarúgás
Ligue 1, Strasbourg - PSG, ism.
17:55 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Diana Meral Yamak
18:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
18:15 - Labdarúgás
Ligue 1, Montpellier - Marseille, ism.
20:05 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga Magazin, ism.
20:35 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Diana Meral Yamak
20:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 20:55 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, AS Roma - Ajax
ÉLŐ 23:00 - Tenisz
WTA 250-es torna, Charleston
DIGI Sport 3
00:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga Magazin, ism.
07:30 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Diana Meral Yamak
07:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:50 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Dinamo Zagreb - Villarreal, ism.
09:40 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Arsenal - Slavia Praha, ism.
11:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:35 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Diana Meral Yamak
11:45 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Ajax - AS Roma, ism.
13:35 - Tenisz
WTA 250-es torna, Charleston, ism.
15:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
15:40 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Diana Meral Yamak
15:50 - Tenisz
WTA 250-es torna, Charleston, ism.
17:50 - Kosárlabda
női Európa Kupa, döntő, ism.
19:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
19:55 - Félelem nélkül
autósmagazin, ism.
20:25 - Labdarúgás
A Premier League világa, ism.
LIVE 20:55 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Villarreal - Dinamo Zagreb
23:00 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Manchester United - Granada, ism.
TV Műsor


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse