DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Tenisz

Kenin honfitársa ellen vérzett el Charlestonban

Sofia Kenin számára máris véget ért a Charlestonban, salakon zajló női teniszviadal, miután a második helyen kiemelt versenyző a második körben - három játszmában - kikapott Lauren Davistől.

Kenin honfitársa ellen vérzett el Charlestonban

Kenin abszolút favoritként készülhetett a szintén amerikai Davies ellenében, hiszen a világranglistán jelenleg 75 pozícióval előzi meg riválisát, és foglalja el az előkelő negyedik helyet. Jól is kezdett a 2020-as AusOpen bajnoka, és az első szettben lezúduló brékesőből is ő jött ki jobban, így behúzta a nyitó etapot.

A második felvonásban két oda-visszabrékkel indítottak a hölgyek, Davis viszont 4:3-as vezetésnél is lecsapott, 5:3-nál pedig magabiztosan szerválta ki a játszmát, így a felek készülhettek a döntő felvonásra. Ott Davis nagyon bekezdett, és egy dupla bréknek köszönhetően 3:0-ra is elhúzott, ám Kenin visszakapaszkodott, és el tudta tüntetni hátrányát.

Ezt követően viszont megint a 27 esztendős játékos nyert gémet fogadóként, a második kiemeltnek pedig erre már nem volt válasza, így Davis – borítva a papírformát – legyőzte Kenint, és megváltotta jegyét a harmadik fordulóba.

A MECCS HAJRÁJA

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 

 

TENISZ, WTA-TORNA, CHARLESTON, 2. FORDULÓ
Badosa (spanyol) - Bencic (svájci, 5.) 6:2, 6:7, 6:1
McNally (amerikai) - Sevastova (lett) 7:6, 2:6, 6:4
Nara (japán) - Osuigwe (amerikai) 6:1, 6:4
Dzsabur (tunéziai, 12.) - Baptiste (amerikai) 6:3, 6:3
Davis (amerikai) - Kenin (amerikai, 2.) 4:6, 6:3, 6:4
Kovinics (montenegrói) - Fernandez (kanadai) 6:4, 3:6, 6:3
Kudermetova (orosz, 15.) - Navarro (amerikai) 6:4, 6:4
Gauff (amerikai, 14.)  Szamszonoiva (orosz) 4:6, 6:1, 6:4
Cornet (francia) - Mertens (belga, 7.) 7:5, 6:3

 


Megtekintések száma: 141 2021-04-07 21:39:58
DIGI Mobil Oldalsáv

Hová tűntél?


TV Műsor
DIGI Sport 1
ÚJ 07:00 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Diana Meral Yamak
07:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:20 - Tenisz
WTA 250-es torna, Charleston, ism.
11:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:25 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Diana Meral Yamak
11:35 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló, ism.
12:35 - Labdarúgás
Serie A TIM, Udinese - Torino, ism.
14:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
14:30 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Diana Meral Yamak
14:40 - Labdarúgás
Serie A TIM, AS Roma - Bologna, ism.
16:30 - Labdarúgás
Serie A TIM, Juventus - Genoa, ism.
ÚJ 18:20 - Labdarúgás
A Premier League világa
18:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 19:00 - Tenisz
WTA 250-es torna, Charleston
ÉLŐ 20:55 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Manchester United - Granada
23:00 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Diana Meral Yamak
ÉLŐ 23:10 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, összefoglaló
23:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Diana Meral Yamak
DIGI Sport 2
07:00 - Labdarúgás
Premier League, összefoglaló, ism.
08:00 - Labdarúgás
Premier League, Burnley - Newcastle, ism.
09:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:55 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Diana Meral Yamak
10:05 - Labdarúgás
Premier League, Manchester City - Leeds, ism.
11:55 - Labdarúgás
Premier League, Tottenham - Manchester City, ism.
13:45 - Labdarúgás
Premier League, West Ham - Leicester, ism.
15:35 - Labdarúgás
Premier League Netbusters, ism.
16:05 - Labdarúgás
Ligue 1, Strasbourg - PSG, ism.
17:55 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Diana Meral Yamak
18:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
18:15 - Labdarúgás
Ligue 1, Montpellier - Marseille, ism.
20:05 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga Magazin, ism.
20:35 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Diana Meral Yamak
20:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 20:55 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, AS Roma - Ajax
ÉLŐ 23:00 - Tenisz
WTA 250-es torna, Charleston
DIGI Sport 3
00:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga Magazin, ism.
07:30 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Diana Meral Yamak
07:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:50 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Dinamo Zagreb - Villarreal, ism.
09:40 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Arsenal - Slavia Praha, ism.
11:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:35 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Diana Meral Yamak
11:45 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Ajax - AS Roma, ism.
13:35 - Tenisz
WTA 250-es torna, Charleston, ism.
15:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
15:40 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Diana Meral Yamak
15:50 - Tenisz
WTA 250-es torna, Charleston, ism.
17:50 - Kosárlabda
női Európa Kupa, döntő, ism.
19:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
19:55 - Félelem nélkül
autósmagazin, ism.
20:25 - Labdarúgás
A Premier League világa, ism.
LIVE 20:55 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Villarreal - Dinamo Zagreb
23:00 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Manchester United - Granada, ism.
TV Műsor


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse