DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Angol labdarúgás

A West Ham elleni rangadót is elbukta a Leicester

A West Ham United 3-2-re legyőzte a Leicester Cityt a Premier League 31. fordulójában, így egy pontra megközelítette riválisát. A Newcastle Burnleyből hozta el a három pontot.

A West Ham elleni rangadót is elbukta a Leicester
(fotó: Reuters)

A WEST HAM-LEICESTER MECCS GÓLJAI

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 

A Leicester a legutóbbi fordulóban rangadót bukott a Manchester City ellen. Brendan Rodgers együttesére most újabb fontos meccs várt, ugyanis a szintén BL-helyekért küzdő West Hamhez látogatott.

A londoni együttes az első helyzetéből megszerezte a vezetést, Coufal szépen visszatett labdáját Lingard vágta a bal sarokba, Schmeichel nem sokat láthatott a lövésből. A félidőig növelték előnyüket a hazaiak, akkor Bowen ugrott ki a leshatárról, önzetlenül a még jobb helyzetben lévő Lingardot hozta helyzetbe, aki az üres kapuba gurított.

Szünet után Bowen eldöntötte a mérkőzést, és bár Iheanacho ezt követően kétszer is betalált, ez pontot nem ért. A végét nagyon meghajtó Leicester egymás után két rangadót bukott el, a West Ham visszaugrott a negyedik helyre, és egy pontra megközelítette riválisát.

A Newcastle ugyan hátrányba került Burnleyben, de utána a csereként beállt Saint-Maximin vezérletével sikerült fordítaniuk a vendégeknek: a francia játékos előbb Murphyt szolgálta ki, majd ő maga lőtte ki a bal sarkot.

A BURNLEY-NEWCASTLE MECCS GÓLJAI

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 
PREMIER LEAGUE, 31. FORDULÓ
West Ham - Leicester 3-2
Burnley - Newcastle 1-2

 


Megtekintések száma: 484 2021-04-11 16:57:21
DIGI Mobil Oldalsáv

Hová tűntél?


TV Műsor
DIGI Sport 1
00:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
05:55 - Tenisz
WTA-torna, Róma, ism.
09:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 10:00 - Tenisz
WTA-torna, Róma, negyeddöntők
16:00 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Somfai Kriszti
16:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:20 - Félelem nélkül
autósmagazin, ism.
16:50 - Labdarúgás
A Premier League világa, ism.
17:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 17:30 - Szélkakas
Ligue 1 Magazin
ÉLŐ 18:10 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló
19:40 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Somfai Kriszti
19:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 20:00 - Háromoroszlán
Premier League Magazin
21:00 - Labdarúgás
Premier League, Chelsea - Arsenal, ism.
22:50 - Labdarúgás
Premier League, Aston Villa - Everton, ism.
DIGI Sport 2
07:00 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Somfai Kriszti
07:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:20 - Labdarúgás
Premier League, Aston Villa - Everton, ism.
09:10 - Labdarúgás
A Premier League világa, ism.
09:40 - Labdarúgás
Serie A TIM, Crotone - Hellas Verona, ism.
11:30 - Labdarúgás
Serie A TIM, Internazionale - AS Roma, ism.
13:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
13:25 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Somfai Kriszti
13:35 - Labdarúgás
Serie A TIM, Sassuolo - Juventus, ism.
15:25 - Labdarúgás
Serie A TIM, Torino - AC Milan, ism.
17:15 - Tenisz
WTA Magazin, ism.
17:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 18:00 - Tenisz
WTA-torna, Róma, 4. negyeddöntő
20:00 - Vízilabda
férfi Euro Kupa, döntő, 1. mérkőzés, Szolnoki Dózsa - OSC Budapest, ism.
20:20 - Vízilabda
férfi Euro Kupa, döntő, 2. mérkőzés, OSC Budapest - Szolnoki Dózsa, ism.
22:40 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló, ism.
DIGI Sport 3
07:00 - Vízilabda
férfi Euro Kupa, döntő, 2. mérkőzés, OSC Budapest - Szolnoki Dózsa, ism.
08:20 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Somfai Kriszti
08:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:40 - Röplabda
női Bajnokok Ligája, SuperFinals, Conegliano - VakifBank Istanbul, ism.
11:35 - Röplabda
férfi Bajnokok Ligája, SuperFinals, Grupa Azoty Kedzierzyn Kozle - Trentino Itas, ism.
14:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
14:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Somfai Kriszti
14:20 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Arsenal - Villarreal, ism.
16:10 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, AS Roma - Manchester United, ism.
18:00 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Somfai Kriszti
18:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
18:20 - Kosárlabda
női Európa Kupa, KSC Szekszárd - Venezia, ism.
20:15 - Kosárlabda
női Európa Kupa, Valencia Basket - Carolo Basket, ism.
22:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:05 - Tenisz
WTA-torna, Róma, ism.
TV Műsor


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse