DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Tenisz

Konta könnyedén vette az első akadályát Nottinghamben

Johanna Konta 6:1, 6:3 arányban diadalmaskodott Lesley Pattinama Kerkhove ellen a Nottinghamben, füvön zajló női teniszviadal második fordulójában.

Konta könnyedén vette az első akadályát Nottinghamben

A MECCS HAJRÁJA
 

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 



Konta természetesen részt vett a Roland Garroson ahol a 19. helyen rangsorolták, ám rögtön az első fordulóban elvérzett a salakon remekül játszó Sorana-Mihaela Cirsteával szemben. A kiesést követően a brit versenyző nem lustálkodott, és elkezdte a füves szezonra való felkészülést azzal, hogy részt vett a nottinghami tenisztornán.

Papíron nem várt nehéz feladat a torna első kiemeltjére, aki az első fordulóban erőnyerőként nem lépett pályára, a második körben pedig a ranglistán 177. helyet elfoglaló Pattinama Kerkhovéval csapott össze. Az első két gémben egyaránt az adogató akarata érvényesült, ám innentől Konta zsinórban öt játékot behúzva 6:1-re megnyerte a szettet.

A második etapban a brit versenyző rögtön az első adandó alkalommal brékelte ellenfelét, amivel 3:0-s előnyre tett szert. Pattinama Kerkhove az ötödik gémben visszabrékelt, majd egy sikeres adogatást követően 3:3-ra módosította az állást. Innentől Konta magasabb fokozatra kapcsolt, és zsinórban három játékot megnyerve végül lezárta a mérkőzést.
 

TENISZ, WTA-TORNA, NOTTINGHAM, 2. FORDULÓ
Kozlova (ukrán) - Brengle (amerikai) 6:3, 5:7, 6:3
Vekic (horvát, 3.) - Kung (svájci) 7:5, 6:1
Konta (brit, 1.) - Pattinama Kerkhove (holland) 6:1, 6:3
Sztojanovics (szerb, 15.) - Dodin (francia) 7:6, 7:5
Golubic (svájci, 10.) - Ahn (amerikai)  6:1-nél Ahn feladta.
Martincová (cseh, 17.) - Dolehide  (amerikai)  6:2, 6:3
García-Pérez (spanyol) - McHale (amerikai)  6:7, 6:4, 7:5
Dias (kazah, 16.) - Cabrera (ausztrál) 4:6, 6:3, 6:4

 


Megtekintések száma: 134 2021-06-08 16:24:29
REGGELI START FM

DIGI Mobil Oldalsáv

Hová tűntél?


TV Műsor
DIGI Sport 1
00:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
05:50 - Autósport
DTM, Monza, 1. verseny, ism.
07:25 - Eb-percek
Futball Eb elemző műsor, ism.
07:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Czine Szilvia
ÉLŐ 07:55 - Reggeli Start
(benne Sport 24)
09:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Czine Szilvia
09:20 - Autósport
DTM, Monza, 2. verseny, ism.
10:55 - Autósport
DTM Trophy, Monza, 2. verseny, ism.
11:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Czine Szilvia
11:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 12:00 - Tenisz
WTA-torna, Eastbourne
20:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Czine Szilvia
20:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 20:35 - Eb-percek
Futball Eb elemző műsor
20:55 - Autósport
Ózd - Eger Rally, SS14, ism.
21:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Czine Szilvia
22:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:10 - Tenisz
WTA-torna, Bad Homburg, ism.
DIGI Sport 2
ÚJ 06:30 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Czine Szilvia
06:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
06:50 - Tenisz
WTA-torna, Berlin, döntő, ism.
08:50 - Tenisz
WTA-torna, Birmingham, döntő, ism.
10:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Czine Szilvia
11:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:05 - Reggeli Start, ism.
ÉLŐ 12:00 - Tenisz
WTA-torna, Bad Homburg
16:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:10 - Eb-percek
Futball Eb elemző műsor, ism.
ÉLŐ 16:30 - Tenisz
WTA-torna, Bad Homburg
20:30 - Autósport
DTM, Monza, 1. verseny, ism.
22:05 - Autósport
DTM, Monza, 2. verseny, ism.
23:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Czine Szilvia
DIGI Sport 3
00:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Tenisz
WTA-torna, Bad Homburg, ism.
11:00 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Czine Szilvia
11:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:15 - Eb-percek
Futball Eb elemző műsor, ism.
11:35 - Labdarúgás
Serie A TIM, Atalanta - Napoli, ism.
13:25 - Labdarúgás
Serie A TIM, Juventus - Crotone, ism.
15:15 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Czine Szilvia
15:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
15:30 - Reggeli Start, ism.
16:25 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Czine Szilvia
16:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:45 - Labdarúgás
Serie A TIM, Hellas Verona - Juventus, ism.
18:35 - Autósport
DTM Trophy, Monza, 2. verseny, ism.
19:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
19:30 - Félelem nélkül
autósmagazin, ism.
LIVE 20:00 - Tenisz
WTA-torna, Eastbourne
22:00 - Vízilabda
férfi Euro Kupa, döntő, 2. mérkőzés, OSC Budapest - Szolnoki Dózsa, ism.
23:20 - Tenisz
WTA-torna, Eastbourne, ism.
TV Műsor

DIGI Wifi 6 oldal


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse