DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Angol labdarúgás

Pogba és Fernandes remekelt, a Leeds ezúttal egy ötöst kapott az Old Traffordon

A Manchester United együttese a három gólt szerző Bruno Fernandes és a négy gólpasszt kiosztó Paul Pogba vezetésével 5-1-re ütötte ki hazai pályán a Leeds Unitedet, a Premier League első fordulójában. A portugál kiválóság első félidőben szerzett vezető találatát követően Luke Ayling révén ugyan rögtön a szünet után egyenlítettek a vendégek, ám Mason Greenwood szinte azonnal visszavette a vezetést az MU-nak, majd hat perc alatt Fernandes újabb két gólt szerzett, a végeredményt pedig Fred állította be a 68. percben. A nyáron a Dortmundtól 85 millió euróért szerződtetett Jadon Sancho is debütált, a 75. percben csereként lépett pályára.

Pogba és Fernandes remekelt, a Leeds ezúttal egy ötöst kapott az Old Traffordon
(fotó: Reuters)

A MECCS ÖSSZEFOGLALÓJA

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 

 

PREMIER LEAGUE, 1. FORDULÓ
Manchester United - Leeds United 5-1 (1-0)
Helyszín: Old Trafford, Manchester. Játékvezető: Paul Tierney.
MU: De Gea - Wan-Bissaka, Lindelöf, Maguire, Shaw - McTominay (Matic, 71.), Fred - Pogba (Martial, 75.), B. Fernandes, James (Sancho, 75.) - Greenwood.
Menedzser: Ole Gunnar Solskjaer.
Leeds: Meslier - Ayling, Struijk, Cooper, Dallas - Koch - Raphinha, Rodrigo (J. Firpo, 46.), Klich, Harrison (H. Costa, 69.) - Bamford (Roberts, 77.).
Menedzser: Marcelo Bielsa.
Gólszerző: B. Fernandes (30., 54., 60.), Greenwood (52.), Fred (68.) ill. Ayling (49.)



90+3. perc - Vége a találkozónak, sima sikerrel kezdte a bajnokságot az MU!

90. perc - Három perc a ráadás.

86. perc -
Szép leedsi támadás végén a baloldalon érkező Raphinha lövése suhant el a hosszú sarok mellett.

80. perc - Egy lepattanót követően a csereként pályára lépő Hélder Costa bombázott jócskán kapu fölé.

68. perc - Góóóóól, ott az ötödik! Ki más, mint az immáron 4 asszisztnál járó Pogba passzolt ballal, balról az érkező Fred elé, aki kapásból, 8 méterről a kapuba lőtt! 5-1!

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 


60. perc - Góóóóól, újabb manchesteri találat! Lindelöf indította remekül saját térfeléről a leshatáron kilépő Bruno Fernandest, aki 7 méterről a rövid felsőbe bombázott! 4-1!

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 


54. perc - Góóóóól, mi van itt, már kettővel vezet az MU! Pogba passzolt Bruno Fernandesnek a 16-oson belülre, a portugál előbb egy csellel becsapta védőjét, majd ballal, kissé jobbról a kapuba lőtt! Az egyik védő ugyan kirúgta a labdát, ám a játékvezető órája jelzett, a labda áthaladt a gólvonalon! 3-1

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 


52. perc - Góóóól, itt a hazaiak válasza! Pogba pazar indítását követően Greenwood törhetett kapura, a fiatal angol támadó a 16-oson belülre érve jobbal, a kapufa segítségével a hosszú alsóba lőtt!2-1!

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 

49. perc - Góóóóól, egyenlít a Leeds! Ayling kapott labdát a 16-os előterében, és miután senki nem támadta őt, a jobbhátvéd jobbal, irgalmatlan nagy gólt lőtt a jobb felsőbe! 1-1!

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 


14:32 - Elkezdődött a második játékrész! A szünetben egyet cseréltek a vendégek, Rodrigo helyett Junior Firpo a pályán!


45+1. perc - Vége az első félidőnek, a látottak alapján megérdemelten vezet a hazai együttes!

45. perc - Egy perc a ráadás.

45. perc -
James ezúttal a baloldalon tűnt fel, Pogba remek passza után a 16-os vonaláról lőtt is, ám Meslier fogta a lapos próbálkozást.

36. perc - Shaw passza után James lőtt nem messze a 16-os jobb sarkától, a labda azonban kapu mellé szállt.

33. perc - Szép Shaw-Fernandes kényszerítőt követően a felfutó angol balhátvéd lőtte telibe az oldalhálót.

30. perc - Góóóóóól, vezet az MU! McTominay passza után Pogba perdített zseniálisan kapásból a beinduló Bruno Fernandes elé, aki jobbal átvette, majd ballal tüzelt, és Meslier hiába ért még bele a labdába, az végül a kapuban kötött ki! 1-0!

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 


26. perc - Raphinha balról érkező szabadrúgását követően a berobbanó Bamford fejese kerülte el nem sokkal a kapu jobb oldalát.

16. perc - Ismét De Gea, ezúttal már nyújtózkodnia kellett a spanyolnak Klich bal alsóba tartó tekerésénél.

16. perc - Harrison tüzelt ballal, jó 22-ről, De Gea könnyedén fogta a labdát.

12. perc - Mi maradt ki? Greenwood szerzett labdát és játszotta magát egy köténnyel tisztára, majd remekül indította Pogbát, aki azonban ziccerben, ballal kapu mellé lőtt! 

11. perc -  A menteni igyekvő Struijk rúgta rá  alabdát Greenwoodra, akinek a lábáról veszélyesen pattant kapura a labda, Meslier azonban bravúrral szögletre ütötte a játékszert.

6. perc - Greenwood lőtt ballal jó 18 méterről, Meslier könnyedén fogta a labdát.

13:30 - Elkezdődött a találkozó, a vendégek indították útjára a labdát!

 

 


Megtekintések száma: 3141 2021-08-14 15:30:31
REGGELI START FM

DIGI Mobil Oldalsáv

Hová tűntél?


TV Műsor
DIGI Sport 1
00:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
00:25 - Reggeli Start
válogatás
ÚJ 06:35 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Pölös Zsófia
06:45 - A nap hőse
ÉLŐ 06:55 - Reggeli Start
(benne Sport 24)
08:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:40 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Pölös Zsófia
08:50 - A nap hőse
09:00 - Autósport
DTM Trophy, Norisring, 2. verseny, ism.
09:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 10:00 - Tenisz
WTA-torna, Moszkva, negyeddöntők
18:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
18:15 - Sportlövő Magazin, ism.
ÚJ 18:45 - Labdarúgás
Premier League Match Pack
ÚJ 19:15 - Háromoroszlán 2.0
Premier Leauge Magazin
ÚJ 20:15 - Szélkakas
Ligue 1 Magazin
ÉLŐ 20:55 - Labdarúgás
Ligue 1, St. Étienne - Angers
23:00 - Tenisz
WTA-torna, Tenerife, ism.
DIGI Sport 2
05:45 - Tenisz
WTA-torna, Moszkva, ism.
09:45 - Kosárlabda
női Európa Kupa, DVTK - Nika Syktyvkar, ism.
ÉLŐ 11:30 - Tenisz
WTA-torna, Tenerife, negyeddöntők
17:30 - Vízilabda
férfi Bajnokok Ligája, 3. selejtezőkör, OSC Budapest - Szolnok VSC, ism.
18:50 - A nap hőse
19:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 19:10 - Jégkorong
ICE, Hydro Fehérvár AV19 - Black Wings Linz
21:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:00 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Pölös Zsófia
22:10 - A nap hőse
22:20 - Háromoroszlán 2.0
Premier League Magazin, ism.
23:20 - Szélkakas
Ligue 1 Magazin, ism.
DIGI Sport 3
07:00 - Tenisz
WTA-torna, Tenerife, ism.
11:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Pölös Zsófia
11:20 - A nap hőse
11:30 - Vízilabda
férfi Bajnokok Ligája, 3. selejtezőkör, OSC Budapest - Szolnok VSC, ism.
12:50 - Labdarúgás
Premier League, Watford - Liverpool, ism.
14:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
14:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Pölös Zsófia
15:00 - A nap hőse
15:10 - Labdarúgás
Premier League, Leicester - Manchester United, ism.
17:00 - Labdarúgás
A Premier League világa, ism.
17:30 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Pölös Zsófia
17:40 - A nap hőse
17:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
LIVE 18:00 - Tenisz
WTA-torna, Tenerife, 4. negyeddöntő
20:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
20:15 - Tenisz
WTA-torna, Moszkva, ism.
TV Műsor

DIGI Wifi 6 oldal


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse