DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Olasz labdarúgás

Két év után hazatért Torinóba a fiatal olasz válogatott támadó

A Juventus együttese hivatalos közleményben jelentette be, hogy leigazolta Moise Keant az Evertontól.

Két év után hazatért Torinóba a fiatal olasz válogatott támadó
Fotó: Twitter

A 21 éves támadó két évre kölcsönbe érkezik az olasz rekordbajnokhoz, amely a hírek szerint 28 millió euró körüli összegért végleg megvásárolhatja majd a kilencszeres olasz válogatott játékost.

A Juventus utánpótlásában is pallérozódó Kean éppen a csapathoz két év után idén nyáron visszatérő Massimiliano Allegri vezetőedző kezei alatt mutatkozhatott be a felnőttek között 2016 novemberében. A torinói csapatban 21 tétmérkőzésen lépett pályára és 8 gólt szerzett, mielőtt 2019-ben az Evertonhoz igazolt. Angliában nem váltotta meg a világot (34 meccs, 4 gól), a tavalyi szezont kölcsönben a PSG-nél töltötte, ahol azonban elkapta a fonalat: 41 találkozón 17-szer volt eredményes.

Rá is fér az erősítés a Bianconerire, ugyanis a gárda pocsékul kezdte az új idényt: előbb kétgólos előnyt leadva ikszelt Udinében, míg szombaton, immáron Cristiano Ronaldo nélkül óriási meglepetésre 1-0-ra kikapott hazai pályán az újonc Empolitól.


Megtekintések száma: 1338 2021-08-31 09:15:14
REGGELI START FM

DIGI Mobil Oldalsáv

Hová tűntél?


TV Műsor
DIGI Sport 1
00:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
00:25 - Reggeli Start
válogatás
ÚJ 06:35 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Pölös Zsófia
06:45 - A nap hőse
ÉLŐ 06:55 - Reggeli Start
(benne Sport 24)
08:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:40 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Pölös Zsófia
08:50 - A nap hőse
09:00 - Autósport
DTM Trophy, Norisring, 2. verseny, ism.
09:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 10:00 - Tenisz
WTA-torna, Moszkva, negyeddöntők
18:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
18:15 - Sportlövő Magazin, ism.
ÚJ 18:45 - Labdarúgás
Premier League Match Pack
ÚJ 19:15 - Háromoroszlán 2.0
Premier Leauge Magazin
ÚJ 20:15 - Szélkakas
Ligue 1 Magazin
ÉLŐ 20:55 - Labdarúgás
Ligue 1, St. Étienne - Angers
23:00 - Tenisz
WTA-torna, Tenerife, ism.
DIGI Sport 2
05:45 - Tenisz
WTA-torna, Moszkva, ism.
09:45 - Kosárlabda
női Európa Kupa, DVTK - Nika Syktyvkar, ism.
ÉLŐ 11:30 - Tenisz
WTA-torna, Tenerife, negyeddöntők
17:30 - Vízilabda
férfi Bajnokok Ligája, 3. selejtezőkör, OSC Budapest - Szolnok VSC, ism.
18:50 - A nap hőse
19:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 19:10 - Jégkorong
ICE, Hydro Fehérvár AV19 - Black Wings Linz
21:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:00 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Pölös Zsófia
22:10 - A nap hőse
22:20 - Háromoroszlán 2.0
Premier League Magazin, ism.
23:20 - Szélkakas
Ligue 1 Magazin, ism.
DIGI Sport 3
07:00 - Tenisz
WTA-torna, Tenerife, ism.
11:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Pölös Zsófia
11:20 - A nap hőse
11:30 - Vízilabda
férfi Bajnokok Ligája, 3. selejtezőkör, OSC Budapest - Szolnok VSC, ism.
12:50 - Labdarúgás
Premier League, Watford - Liverpool, ism.
14:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
14:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Pölös Zsófia
15:00 - A nap hőse
15:10 - Labdarúgás
Premier League, Leicester - Manchester United, ism.
17:00 - Labdarúgás
A Premier League világa, ism.
17:30 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Pölös Zsófia
17:40 - A nap hőse
17:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
LIVE 18:00 - Tenisz
WTA-torna, Tenerife, 4. negyeddöntő
20:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
20:15 - Tenisz
WTA-torna, Moszkva, ism.
TV Műsor

DIGI Wifi 6 oldal


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse