DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Tenisz

A második kiemelt sikerrel vette az első akadályt

Alison van Uytvanck két játszmában legyőzte Zibek Kulambajevát a Nur-Szultanban, kemény borításon zajló női teniszviadal első fordulójában.

A második kiemelt sikerrel vette az első akadályt

Sima mérkőzésnek ígérkezett Van Uytvanck és Kulambajeva ütközete, hiszen a világranglista 89. helyezettje csapott össze a rangsor 525. pozíciójában szerénykedő játékossal. Ennek ellenére a kazah versenyző 3:3-ig tartotta magát, viszont a második kiemelt ezt követően kétszer is brékelni tudott, így az övé lett a nyitó etap.

A folytatásban aztán még Kulambajeva még nagyobb küzdelemre késztette a favoritot. A hazai pályán játszó leányzó kétszer is brékelőnybe került a második felvonásban, ám Van Uytvanck mindkétszer időben kapcsolt, és egyből eltüntette a hendikepet. Sőt, a végén, számára a legjobbkor, 5:4-es vezetésnél is lecsapott, így pedig két szettben le tudta zárni a találkozót.

A belga teniszező mellett Leszja Curenko, Anasztaszija Gaszanova, Alekszandra Krunics, Anna-Lena Friedsam és varvara Gracseva is továbbment.

A FRIEDSAM - RODIONOVIA CSATA HAJRÁJA

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 

 

TENISZ, WTA-TORNA, NUR-SZULTAN, 1. FORDULÓ
Curenko (ukrán) - Diacsenko (orosz) 6:1, 3:1 - Diacsenko feladta
Van Uytvanck (belga) - Kulambajeva (kazah) 6:3, 6:4
Gaszanova (orosz) - Hatouka (fehérorosz) 6:1, 6:1
Krunics (szerb) - Boulter (brit) 3:6, 6:3, 7:5
Friedsam (német) - Rodionova (ausztrál) 4:6, 6:4, 6:2
Gracseva (orosz, 7.) - Kr. Plísková (cseh) 6:3, 7:6

 


Megtekintések száma: 174 2021-09-27 11:40:05
REGGELI START FM

DIGI Mobil Oldalsáv

Hová tűntél?


TV Műsor
DIGI Sport 1
00:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
00:15 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Szabó Ildikó Fittildi , ism.
ÚJ 06:35 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Pölös Zsófia
06:45 - A nap hőse
ÉLŐ 06:55 - Reggeli Start
(benne Sport 24)
08:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:40 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Pölös Zsófia
08:50 - A nap hőse
09:00 - Félelem nélkül
autósmagazin, ism.
09:30 - Sportlövő Magazin, ism.
ÉLŐ 10:00 - Tenisz
WTA-torna, Moszkva
16:00 - A nap hőse
16:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:20 - Vízilabda
férfi Bajnokok Ligája, 2. selejtezőkör, Szolnok VSC - OSC Budapest, ism.
ÚJ 17:40 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló
ÚJ 18:50 - Labdarúgás
Premier League, összefoglaló
20:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
20:30 - Labdarúgás
Premier League, Manchester City - Burnley, ism.
22:20 - Tenisz
WTA-torna, Tenerife, ism.
DIGI Sport 2
00:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Tenisz
WTA-torna, Indian Wells, döntő, ism.
09:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:10 - Labdarúgás
Ligue 1, Metz - Rennes, ism.
11:00 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Pölös Zsófia
11:10 - A nap hőse
11:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 11:30 - Tenisz
WTA-torna, Tenerife
17:30 - A nap hőse
17:40 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Pölös Zsófia
17:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 18:00 - Tenisz
WTA-torna, Tenerife
20:00 - Tenisz
WTA-torna, Indian Wells, döntő, ism.
22:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:15 - Vízilabda
férfi Bajnokok Ligája, 3. selejtezőkör, Szolnok VSC - OSC Budapest, ism.
23:35 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló, ism.
DIGI Sport 3
07:00 - Labdarúgás
Premier League, Watford - Liverpool, ism.
09:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:40 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Pölös Zsófia
09:50 - A nap hőse
10:00 - Labdarúgás
Premier League, Leicester - Manchester United, ism.
12:30 - Labdarúgás
Premier League, Manchester City - Burnley, ism.
14:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
14:30 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Pölös Zsófia
14:40 - A nap hőse
14:50 - Reggeli Start, ism.
16:15 - Autósport
DTM Trophy, Norisring 2. verseny, ism.
17:10 - A nap hőse
17:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
LIVE 17:30 - Tenisz
WTA-torna, Moszkva
19:30 - Tenisz
WTA-torna, Moszkva, ism.
21:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
21:45 - Tenisz
WTA-torna, Moszkva, ism.
23:45 - Félelem nélkül
autósmagazin, ism.
TV Műsor

DIGI Wifi 6 oldal


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse