DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Angol labdarúgás

A Chelsea egy hetessel küldte haza a sereghajtót; a ráadásban bukta el a győzelmet a Wolves

A listavezető Chelsea együttese, a triplázó Mason Mount vezetésével 7-0-ra nyert hazai pályán az újonc Norwich ellen, a Premier League 9. fordulójában. A Wolverhampton 1-1-re végzett a Leeds vendégeként, míg a Southampton nem bírt hazai pályán a Burnleyvel.

A Chelsea egy hetessel küldte haza a sereghajtót; a ráadásban bukta el a győzelmet a Wolves
(fotó: Reuters)

A legutóbbi három tétmeccsét egyaránt megnyerő londoni együttes alaposan bekezdett a sereghajtó ellen, hiszen szűk 20 perc után már 2-0-ra vezetett Mason Mount és Callum Hudson-Odoi góljával. Az első félidőben még egy hazai találat született, amit szintén egy saját nevelésű angol játékos szerzett, méghozzá Reece James, így a legfontosabb kérdések már a szünetig eldőltek.

A Chelsea azonban ezután sem állt le, és Ben Chillwell révén, valamint Max Aarons öngóljával tovább növelte előnyét. A 65. percben ráadásul megfogyatkozott a Norwich, miután Ben Gibson megkapta a második sárgáját is. Ezt követően Tim Krul kapus több nagy védést is bemutatott, sőt a hajrában Mount büntetőjét is hárította, ám miután a vetődésnél egyik lába sem érintette a vonalat, a játékvezető megismételtette a 11-est.

Ekkor már nem hibázott Mount, ahogy a ráadás perceiben sem Ruben Loftus-Cheek önzetlen átadása után, így a Chelsea végül 7-0-ra ütötte ki riválisát, megerősítve ezzel első helyét a bajnokságban. A Norwich pedig továbbra is nyeretlenül, 2-23-as gólkülönbséggel kullog a tabella alján.

A LEEDS - WOLVERHAMPTON MECCS GÓLJAI


Az utóbbi időben magára találó, zsinórban három bajnoki sikernál járó Wolverhampton Hvang korai góljával egészen a 94. percig vezetett a Leeds vendégeként, ám ekkor a hazaiak Rodrygo büntetőjével kiharcolták a döntetlent. A Southampton egy fordulatos, négygólos meccsen ikszelt otthon a Burnleyvel, míg a Crystal Palace nem bírt hazai pályán a továbbra is nyeretlen Newcastle-lel. Mint arról mi is beszámoltunk, a Watford megszerezte első sikerét Claudio Ranieri vezetésével, miután 5-2-re nyert az Everton vendégeként.

A SOUTHAMPTON-BURNLEY MECCS GÓLJAI

PREMIER LEAGUE, 9. FORDULÓ
Chelsea - Norwich 7-0
Leeds - Wolverhampton 1-1
Southampton - Burnley 2-2
Crystal Palace - Newcastle 1-1
Everton - Leeds 2-5

 


Megtekintések száma: 366 2021-10-23 15:39:33
REGGELI START FM

DIGI Mobil Oldalsáv

Hová tűntél?


TV Műsor
DIGI Sport 1
00:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
06:50 - Autósport
DTM, szezonösszefoglaló 2021, ism.
07:35 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja
07:45 - A nap hőse
ÉLŐ 07:55 - Reggeli Start
(benne Sport 24)
09:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:10 - A nap hőse
09:20 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja
09:30 - Félelem nélkül
Autósmagazin, ism.
10:00 - Labdarúgás
Premier League, Manchester City - West Ham United, ism.
11:50 - Labdarúgás
Premier League, Leicester - Watford, ism.
13:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
13:50 - A nap hőse
14:00 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja
14:10 - Labdarúgás
Premier League, Norwich - Wolverhampton, ism.
16:00 - Labdarúgás
Premier League, Liverpool - Southampton, ism.
18:30 - A nap hőse
18:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 18:50 - Labdarúgás
Premier League, összefoglaló
ÚJ 20:20 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló
21:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
21:45 - Labdarúgás
Premier League, Arsenal - Newcastle, ism.
DIGI Sport 2
00:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Labdarúgás
Ligue 1, Marseille - Troyes, ism.
08:50 - Labdarúgás
Ligue 1, Montpellier - Lyon, ism.
10:40 - A nap hőse
10:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja
11:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:10 - Reggeli Start, ism.
12:05 - Labdarúgás
Ligue 1, Bordeaux - Brest, ism.
13:55 - Labdarúgás
Ligue 1, Monaco - Strasbourg, ism.
15:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
15:55 - A nap hőse
16:05 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja
16:15 - Labdarúgás
Ligue 1, Lorient - Rennes, ism.
18:05 - Labdarúgás
Ligue 1, St. Étienne - PSG, ism.
19:55 - A nap hőse
20:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
20:20 - Jégkorong
ICE, Hydro Fehérvár AV19 - Red Bull Salzburg, ism.
22:25 - Röplabda
női CEV Challenge Cup, Diamant Kaposvár - Maccabi, ism.
DIGI Sport 3
07:00 - Jégkorong
ICE, Hydro Fehérvár AV19 - Red Bull Salzburg, ism.
09:05 - Röplabda
női Bajnokok Ligája, Grupa Azoty Chemic Police - Fatum Nyíregyháza, ism.
11:05 - Röplabda
női CEV Kupa, Swietelsky Békéscsaba - Lodz, ism.
13:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
13:15 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja
13:25 - A nap hőse
13:35 - Röplabda
női CEV Challenge Cup, Diamant Kaposvár - Maccabi, ism.
15:35 - Reggeli Start, ism.
16:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:40 - A nap hőse
16:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja
17:00 - Tenisz
WTA-világbajnokság, Guadalajara, páros, döntő, ism.
18:30 - Tenisz
WTA-világbajnokság, Guadalajara, egyéni, döntő, ism.
20:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
21:05 - Autósport
DTM, szezonösszefoglaló 2021, ism.
21:50 - Autósport
DTM, Monza, 1. verseny, ism.
23:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:40 - Autósport
DTM Trophy, Monza, 1. verseny, ism.
TV Műsor

DIGI Wifi 6 oldal


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse