DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Tenisz

Krejcíková hét meccslabdát hárítva, Badosa könnyedén jutott fináléba Sydneyben

Barbora Krejcíková drámai meccsen, döntő szett rövidítésben győzte le Anett Kontaveitet a Sydneyben zajló WTA-torna első elődöntőjében. A másik ágon Paula Badosa 6:2, 6:2 arányban nyert Darija Kaszatkina ellen.

Krejcíková hét meccslabdát hárítva, Badosa könnyedén jutott fináléba Sydneyben
(fotó: wtatennis.com)

KREJCÍKOVÁ - KONTAVEIT, A DÖNTŐ SZETT RÖVIDÍTÉSÉNEK HAJRÁJA

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 


Igazán izgalmas összecsapásra volt kilátás az első elődöntőben, ugyanis a harmadik és a negyedik kiemelt nézett farkasszemet egymással. Végül így is lett, habár az első szettet követően ez nem volt ennyire egyértelmű.

Kontaveit ugyanis nagyon simán, kevesebb mint félóra alatt húzta be 6:0-ra az első felvonást. Ezt követően azonban Krejcíková összekapta magát, a második szettben már egyetlen szervagémet sem bukott el, amit végül egy bréknek köszönhetően 6:4-re nyert meg.

A döntő felvonás rendkívül izgalmasra és szorosra sikerült: egy gyors brékváltást követően jutottunk el 5:5, majd Kontaveit előbb hozta simán saját adogatását, majd pedig három meccslabdája is volt fogadóként, de egyikkel sem tudott élni. Így végül jöhetett a rövidítés, ami meglehetősen drámaira körülmények között, újabb négy meccslabdát hárítva nyert meg 14-12-re Krejcíková, így ő jutott be elsőként a fináléba.

A másik ágon Paula Badosa és Darija Kaszatkina csapott össze egymással, és ez a találkozó jóval simább lett, mint a másik elődöntő. Badosa remekül kezdett, az első négy játékot egyaránt megnyerte, majd ugyan adogatóként kicsit megremegett a keze, végül simán hozta 6:2-re az első játszmát.

A folytatás még simábban indult, ugyanis a torna ötödik kiemeltje 5-0-val nyitott. Ezután ugyan Kaszatkina zsinórban nyert két gémet, ám végül Badosa fogadóként lezárta a meccset, és összességében magabiztos játékkal biztosította helyét a fináléban, és küzdhet meg Krejcíkovával karrierje harmadik WTA-tornagyőzelméért. A döntőt magyar idő szerint szombat reggel 7-től ÉLŐben tekinthetik meg a DIGI Sport 1-en.

A BADOSA - KASZATKINA MECCS HAJRÁJA

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 

 

TENISZ, WTA-TORNA, SYDNEY, ELŐDÖNTŐ
Krejcíková (cseh, 3.) - Kontaveit (észt, 4.) 0:6, 6:4, 7:6
Badosa (spanyol, 5.) - Kaszatkina (orosz) 6:2, 6:2


 


Megtekintések száma: 138 2022-01-14 13:22:36
REGGELI START FM

DIGI Mobil Oldalsáv

Hová tűntél?


TV Műsor
DIGI Sport 1
00:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
06:05 - Kosárlabda
FIBA Női Euroliga, KSC Szekszárd - Parfumerias Avenida, ism.
07:45 - A nap hőse
ÉLŐ 07:55 - Reggeli Start
(benne Sport 24)
09:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:10 - A nap hőse
09:20 - Jégkorong
ICE, Hydro Fehérvár AV19 - Tesla Orli Znojmo, ism.
11:25 - Valencia Maraton, ism.
14:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
14:15 - A nap hőse
14:25 - Lovassport
Díjugrató FIAT Országos Bajnokság, ism.
16:10 - Labdarúgás
Spanyol Szuperkupa, 1. elődöntő, Barcelona - Real Madrid, ism.
18:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
18:50 - A nap hőse
19:00 - Labdarúgás
Spanyol Szuperkupa, 2. elődöntő, Atlético Madrid - Athletic Bilbao, ism.
ÚJ 20:50 - Labdarúgás
A Premier League világa
21:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
21:35 - Labdarúgás
Spanyol Szuperkupa, döntő, Real Madrid - Athletic Bilbao, ism.
23:40 - Reggeli Start
válogatás
DIGI Sport 2
06:50 - Röplabda
CEV női Bajnokok Ligája, ZOK UB - Fatum Nyíregyháza, ism.
08:30 - A nap hőse
08:40 - Labdarúgás
Premier League Netbusters, ism.
09:10 - Labdarúgás
Premier League, összefoglaló, ism.
10:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
10:50 - A nap hőse
11:00 - Reggeli Start, ism.
11:55 - Labdarúgás
Premier League, Arsenal - Burnley, ism.
13:45 - Labdarúgás
Premier League, Chelsea - Tottenham, ism.
15:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
15:45 - A nap hőse
15:55 - Labdarúgás
Premier League, Leeds - Newcastle, ism.
17:45 - Labdarúgás
Premier League, Manchester United - West Ham United, ism.
19:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
19:45 - A nap hőse
19:55 - Jégkorong
ICE, Hydro Fehérvár AV19 - Bolzano, ism.
22:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:15 - Vízilabda
LEN férfi Bajnokok Ligája, OSC - Pro Recco, ism.
23:35 - Labdarúgás
A Premier League világa, ism.
DIGI Sport 3
07:00 - Labdarúgás
Ligue 1, Angers - St. Étienne, ism.
08:50 - Labdarúgás
Ligue 1, Bordeaux - Strasbourg, ism.
10:40 - Labdarúgás
Ligue 1, PSG - Reims, ism.
12:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:40 - A nap hőse
12:50 - Labdarúgás
Ligue 1, Montpellier - Monaco, ism.
14:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
14:50 - A nap hőse
15:00 - Reggeli Start, ism.
15:55 - Labdarúgás
Ligue 1, Nantes - Lorient, ism.
17:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
17:55 - Labdarúgás
Ligue 1, Lens - Marseille, ism.
19:45 - Labdarúgás
Ligue 1, Brest - Lille, ism.
21:35 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló, ism.
22:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:00 - Autósport
DTM Trophy, Monza, 1. verseny, ism.
23:50 - Autósport
DTM, Monza, 1. verseny, ism.
TV Műsor

DIGI Wifi 6 oldal


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse