DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Olasz labdarúgás

Inzaghinak hiányérzete maradt, Gattuso örül, hogy nem kaptak gólt

Nem bírt egymással a Milan és a Lazio az Olasz Kupa elődöntőjének első mérkőzésén, a két szakvezető, Gennaro Gattuso és Simone Inzaghi így értékelte a látottakat.

Inzaghinak hiányérzete maradt, Gattuso örül, hogy nem kaptak gólt

A két csapat a hétvégén is összecsapott egymással, akkor a Milan 2-1-es győzelmet aratott bajnokin. Ezúttal azonban képtelenek voltak a kapuba találni a felek, a legnagyobb lehetőséget Hakan Calhanoglu szalasztotta el.

„Calhanoglu teljesen magába roskadt a kihagyott helyzet után, hiszen mindenképpen be akart találni. Nekünk viszont mindenképpen javítanunk kell a helyzetkihasználásunkon, bár igaz, hogy nem is alakítottunk ki túl sokat” – értékelt Gennaro Gattuso a mérkőzés után.

A Milan szakvezetője szerint az első félidő lassú tempójának köszönhetően nem tudtak veszélyesek lenni, de szünet után feljavultak. Gattuso örül, hogy nem kaptak gólt, köszönhetően Donnarumma bravúrjának, így ha Rómában betalálnak, az sokkal többet fog számítani.

Simone Inzaghinak hiányérzete maradt a mérkőzés után.

„Sokkal határozottabbnak kellett volna lennünk a kapu előtt. A teljesítménnyel elégedett vagyok, de nyerhettünk volna, hiszen 70 percig fölényben voltunk. Rómában kell kiharcolnunk a továbbjutást.”

A Lazio még több fronton érdekelt (a Coppa Italia mellett az Európa Ligában is szerepel tavasszal), Inzaghi szerint hiába volt nagyon kemény az elmúlt fél év, a neheze csak most jön. 

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA
 

 


Megtekintések száma: 599 2018-02-01 07:24:00
REGGELI START FM

Hová tűntél?

Élő közvetítések

DIGI Mobil Oldalsáv


DIGI Sport Kvíz

TV Műsor
DIGI Sport 1
00:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
06:15 - Lovassport
Díjugrató GP, 1. forduló, Kiskunhalas, ism.
07:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Blázsik Zsófia, ism.
ÉLŐ 07:55 - Reggeli Start
(benne Sport 24)
09:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Blázsik Zsófia, ism.
09:20 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló, ism.
10:50 - Labdarúgás
Serie A TIM, Parma - Fiorentina, ism.
12:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:45 - Labdarúgás
Serie A TIM, Sassuolo - Lecce, ism.
14:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
14:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Blázsik Zsófia, ism.
14:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Napoli - AS Roma, ism.
16:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Internazionale - Bologna, ism.
18:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Blázsik Zsófia, ism.
18:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 19:10 - Labdarúgás
Serie A TIM, Lecce - Lazio
ÉLŐ 21:35 - Labdarúgás
Serie A TIM, AC Milan - Juventus
23:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
DIGI Sport 2
00:05 - Reggeli Start
válogatás
06:50 - Labdarúgás
Premier League 1-11, Kevin Phillips, ism.
07:50 - Labdarúgás
Premier League, összefoglaló, ism.
09:20 - Labdarúgás
Premier League, Leicester - Crystal Palace, ism.
11:10 - Reggeli Start, ism.
12:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Blázsik Zsófia, ism.
12:20 - Labdarúgás
Premier League, Chelsea - Watford, ism.
14:10 - Labdarúgás
Premier League, Southampton - Manchester City, ism.
16:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Blázsik Zsófia, ism.
16:20 - Labdarúgás
Premier League, Manchester United - Bournemouth, ism.
ÉLŐ 18:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
18:25 - Labdarúgás
Ligue 2 - A feljutás, ism.
ÉLŐ 18:55 - Labdarúgás
Premier League, Watford - Norwich
21:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
21:15 - Lovassport
Díjugrató GP, 1. forduló, Kiskunhalas, ism.
23:05 - Röplabda
női Bajnokok Ligája, Vasas Óbuda - Luka Bar, ism.
DIGI Sport 3
00:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Röplabda
női Bajnokok Ligája, Conegliano - Vasas Óbuda, ism.
09:15 - Röplabda
női Bajnokok Ligája, Nantes - Vasas Óbuda, ism.
11:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:30 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Blázsik Zsófia, ism.
11:40 - Tenisz
WTA-világbajnokság, 2017, páros döntő, Babos/Hlavácková - Bertens/Larsson, ism.
14:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
14:20 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Blázsik Zsófia, ism.
14:30 - Reggeli Start, ism.
15:25 - Tenisz
WTA-torna, Hobart, döntő, ism.
17:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
17:15 - Amerikai futball
HFL 2018, Nyíregyháza Tigers - Budapest Eagles, ism.
20:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
20:30 - Vízilabda
férfi Bajnokok Ligája, OSC Újbuda - FTC Telekom, ism.
22:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:20 - Labdarúgás
Premier League-nagyinterjú Tammy Abraham, ism.
22:50 - Vízilabda
férfi Bajnokok Ligája, OSC Újbuda - Terrassa, ism.
TV Műsor


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse