DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Tenisz

Cuevas túl nagy falat volt Shapovalovnak - VIDEÓVAL

Pablo Cuevas – némi meglepetésre – két szettben felülmúlta Denis Shapovalovot, az Indian Wellsben rendezett ATP Masters-tenisztorna második fordulójában.

Cuevas túl nagy falat volt Shapovalovnak - VIDEÓVAL

Cuevas hiába kapta a 30. kiemelést, a fogadóirodáknál a kanadai versenyző volt a favorit. A fiatal tehetség az utóbbi időben remekül teljesít, és arra minden bizonnyal az egész teniszkedvelő társadalom emlékszik, amit az ifjú Montréalban művelt: a keménypályás 1000-es tornán remek játékkal fektette két vállra Nadalt a nyolcaddöntőben.

Az első szettben nem találtak egymáson fogást a felek, és igaz, hogy az uruguayi 2:2-es állásnál brékelni tudott, de riválisa egyből visszabrékelt. Innentől kezdve már jobban koncentráltak saját adogatásaikra az urak, és, mivel nem hibáztak, 6:6 után rövidítés következett. Abban pedig Cuevas felé billent a mérleg nyelve, így ő húzta be a nyitó etapot.

A folytatásban már nem láthatott ilyen szoros küzdelmet a nagyérdemű. A dél-amerikai játékos 2:1-es előnynél brékelni tudott, és ezt a fórt meg is őrizte a felvonás végéig, így megnyerte az összecsapást, és ő készülhet Dominic Thiem ellen.

Az imént említett osztrák mellett Kevin Anderson és Tomas Berdych is biztosította helyét a következő körben.

A CUEVAS - SHAPOVALOV MÉRKŐZÉS HAJRÁJA

 

TENISZ, ATP MASTERS, INDIAN WELLS, 2. FORDULÓ
Bredych (cseh, 12.) - Marterer (német) 6:1, 6:4
Thiem (osztrák, 5. ) - Cicipasz (görög) 6:2, 3:6, 6:3
Cuevas (uruguayi, 30.) - Shapovalov (kanadai) 7:6, 6:3
Anderson (dél-afrikai, 7.) - Donszkoj (orosz) 7:5, 6:4

 


Megtekintések száma: 628 2018-03-11 00:24:00
Hová tűntél?

DIGI Mobil Oldalsáv


DIGI Sport Kvíz

TV Műsor
DIGI Sport 1
01:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
06:45 - Labdarúgás
Serie A TIM, AC Milan - Bologna, ism.
08:35 - A nap hőse
Gála, ism.
09:20 - Tenisz
WTA Magazin, ism.
09:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 10:00 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg
ÉLŐ 15:55 - Röplabda
férfi Bajnokok Ligája, Fino Kaposvár VC - Erzeni Shijak
18:55 - Labdarúgás
Premier League, összefoglaló, ism.
20:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 20:40 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Leicester - Arsenal
ÚJ 22:45 - Labdarúgás
Premier League Netbusters
23:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:30 - Röplabda
női Bajnokok Ligája, Vasas Óbuda - Dinamo Moszkva, ism.
DIGI Sport 2
00:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Labdarúgás
Ligue 1, Nice - PSG, ism.
08:50 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Luton Town - Manchester United, ism.
ÚJ 10:40 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
10:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
10:55 - Labdarúgás
Premier League, Manchester United - Crystal Palace, ism.
12:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:50 - Labdarúgás
Premier League, Leicester - Burnley, ism.
14:40 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
14:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
15:00 - Labdarúgás
Premier League, Arsenal - West Ham United, ism.
ÉLŐ 17:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 17:45 - Röplabda
női Bajnokok Ligája, Vasas Óbuda - Dinamo Moszkva
ÉLŐ 20:40 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Chelsea - Barnsley
22:45 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló, ism.
23:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
DIGI Sport 3
06:00 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg, ism.
10:00 - Labdarúgás
Serie A TIM, Sassuolo - Cagliari, ism.
11:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
12:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:05 - Labdarúgás
Serie A TIM, Hellas Verona - AS Roma, ism.
14:25 - Labdarúgás
Serie A TIM, Parma - Napoli, ism.
16:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:25 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
LIVE 16:35 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg
18:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
18:50 - Labdarúgás
Serie A TIM, Juventus - Sampdoria, ism.
LIVE 20:40 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Fleetwood Town - Everton
22:45 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg, ism.
TV Műsor


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse