DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Tenisz

Nehezen lendült bele, végül simán nyert a világelső - VIDEÓVAL

Az első helyen kiemelt Simona Halep bejutott az Indian Wells-i WTA torna negyeddöntőjébe, miután 7:5, 6:1 arányban nyert a kínai Vang Csiang ellen. Az ötödik kiemelt Karolína Plísková is ott lesz a nyolc között, miután szintén két szettben győzött az amerikai Amanda Anisimova ellen.

Nehezen lendült bele, végül simán nyert a világelső - VIDEÓVAL

A HALEP - VANG MECCS HAJRÁJA


Izgalmasan indult a találkozó, hiszen 2:2 után hiába vette el ellenfele adogatását Halep, Vang azonnal visszabrékelt. Ezután ismét egy gyors brékváltás következett, majd 5:5 után a világelső ismét fogadóként remekelt, ám ezt követően, ha nem is könnyedén, de hozta saját szervajátékát, így végül 7:5-re nyerte az első felvonást.

A második játszma már sokkal simábbra sikerült a 2015-ös győztes számára: ugyan egy alkalommal ezúttal is rontott adogatóként, ám fogadóként mind a négy gémet megnyerte, így 6:1-re behúzta a második játszmát és jutott be a nyolc közé. Az elődöntőbe kerülésért a cseh Marketa Vondrousovát két szettben kiejtő horvát Petra Martic lesz az első kiemelt Halep ellenfele.

Az ötödik kiemelt Karolína Plísková is ott lesz a nyolc között, miután szintén két szettben győzött az amerikai Amanda Anisimova ellen.
 

TENISZ, WTA-TORNA, INDIAN WELLS, NYOLCADDÖNTŐ
Halep (román, 1.) - Vang (kínai) 7:5, 6:1
Ka. Plísková (cseh, 5.) - Anisimova (amerikai) 6:1, 7:6
Martic (horvát) - Vondrousova (cseh) 6:3, 7:6

 


Megtekintések száma: 609 2018-03-13 20:59:00
Hová tűntél?

DIGI Mobil Oldalsáv


DIGI Sport Kvíz

TV Műsor
DIGI Sport 1
01:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
06:45 - Labdarúgás
Serie A TIM, AC Milan - Bologna, ism.
08:35 - A nap hőse
Gála, ism.
09:20 - Tenisz
WTA Magazin, ism.
09:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 10:00 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg
ÉLŐ 15:55 - Röplabda
férfi Bajnokok Ligája, Fino Kaposvár VC - Erzeni Shijak
18:55 - Labdarúgás
Premier League, összefoglaló, ism.
20:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 20:40 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Leicester - Arsenal
ÚJ 22:45 - Labdarúgás
Premier League Netbusters
23:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:30 - Röplabda
női Bajnokok Ligája, Vasas Óbuda - Dinamo Moszkva, ism.
DIGI Sport 2
00:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Labdarúgás
Ligue 1, Nice - PSG, ism.
08:50 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Luton Town - Manchester United, ism.
ÚJ 10:40 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
10:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
10:55 - Labdarúgás
Premier League, Manchester United - Crystal Palace, ism.
12:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:50 - Labdarúgás
Premier League, Leicester - Burnley, ism.
14:40 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
14:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
15:00 - Labdarúgás
Premier League, Arsenal - West Ham United, ism.
ÉLŐ 17:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 17:45 - Röplabda
női Bajnokok Ligája, Vasas Óbuda - Dinamo Moszkva
ÉLŐ 20:40 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Chelsea - Barnsley
22:45 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló, ism.
23:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
DIGI Sport 3
06:00 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg, ism.
10:00 - Labdarúgás
Serie A TIM, Sassuolo - Cagliari, ism.
11:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
12:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:05 - Labdarúgás
Serie A TIM, Hellas Verona - AS Roma, ism.
14:25 - Labdarúgás
Serie A TIM, Parma - Napoli, ism.
16:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:25 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
LIVE 16:35 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg
18:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
18:50 - Labdarúgás
Serie A TIM, Juventus - Sampdoria, ism.
LIVE 20:40 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Fleetwood Town - Everton
22:45 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg, ism.
TV Műsor


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse