DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Tenisz

Wozniacki négy év után tér vissza Isztambulba

Két WTA-tenisztornát is végigkövethetnek azok, akik a DIGI Sportot választják a héten, hiszen Isztambulból és Stuttgartból is élő közvetítéssel jelentkezünk. A törökországi viadalt hétfőn 13 órától láthatják a DIGI Sport 2-n.

Wozniacki négy év után tér vissza Isztambulba

Sajnos, a főtáblán nem szurkolhatunk magyar teniszezőnek, hiszen Jani Réka Luca a selejtező első fordulójában két szettben kikapott Barbora Krejcikovától, így búcsúzott. De nem lesz ott a viadalon a címvédő Jelina Szvitolina sem, aki Isztambul helyett inkább a stuttgarti megmérettetést választotta.

Visszatér viszont Isztambulba az a Caroline Wozniacki, aki 2014-ben tornagyőztes lett, de azóta egyszer sem láthattuk őt a mezőnyben. A világranglista jelenlegi második helyezettje így négyéves távollét után ragad újra ütőt Törökországban, ahol az orosz Jekatyerina Alekszandrovával kezd.

A második helyen kiemelt Szvetlana Kuznyecovát elkerülték a sikerek, mióta visszatért hátsérülése után. Az orosz teniszező pályára lépett Indian Wellsben, Miamiban és Luganóban, de mindháromszor elvesztette az első meccsét. Kuznyecova Vang Csiang ellen zárhatja le ezt a rossz sorozatot.

Wozniacki mellett két korábbi győztes van ott a főtáblán: Agnieszka Radwanska diadalára tíz éve került sor, a lengyel teniszező harmadik kiemeltként Donna Vekiccsel kezd. A 2016-ban diadalmaskodó Cagla Bücükakcay szabadkártyával vesz részt a viadalon, ő Maria Szakkarival meccsel.

Az isztambuli közvetítést 13 órától kezdjük a DIGI Sport 2-n.


Megtekintések száma: 373 2018-04-23 09:26:00
REGGELI START FM


10 éves a DIGI Sport!

TV Műsor
DIGI Sport 1
01:10 - Reggeli Start
válogatás
ÉLŐ 04:00 - Sportlövészet
Világkupa, Putian
06:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Arany-Tihanyi Cintia, ism.
ÉLŐ 06:55 - Reggeli Start
(benne Sport 24)
08:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:40 - A nap hőse
08:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja
09:00 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Standard Liége - Frankfurt, ism.
10:50 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Vitória Guimaraes - Arsenal, ism.
12:40 - A nap hőse
12:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:55 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Mönchengladbach - AS Roma, ism.
14:45 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Manchester United - Partizan, im.
16:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:45 - A nap hőse
16:55 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja
17:05 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Lazio - Celtic, ism.
ÉLŐ 18:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 19:10 - Labdarúgás
A Premier League világa
ÉLŐ 19:40 - Szétlövés
Jégkorong Magazin
20:20 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Feremcváros - CSZKA Moszkva, ism.
22:10 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, összefoglaló, ism.
22:50 - Sportlövészet
Világkupa, Putian, ism.
DIGI Sport 2
00:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Sportlövészet
Világkupa, Putian, ism.
07:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 07:55 - Sportlövészet
Világkupa, Putian
08:35 - Sportlövészet
Világkupa, Putian, ism.
09:10 - Kosárlabda
női Euro Kupa, Aluinvent DVTK - Landes, ism.
11:05 - A nap hőse
11:15 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja
11:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:30 - Reggeli Start, ism.
12:55 - Kosárlabda
férfi Európa Kupa, PVSK-Veolia - Leiden, ism.
14:30 - A nap hőse
14:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
14:50 - Tenisz
WTA-világbajnokság, Sencsen, páros döntő, ism.
16:50 - Tenisz
WTA-világbajnokság, Sencsen, egyéni döntő, ism.
18:50 - Tenisz
ATP-világbajnokság, döntő, ism.
22:35 - Szétlövés
Jégkorong Magazin, ism.
23:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:30 - Labdarúgás
A Premier League világa, ism.
DIGI Sport 3
01:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Jégkorong
szlovák Extraliga, DVTK Jegesmedvék - Kosice, ism.
09:35 - A nap hőse
09:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja
09:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
10:00 - Jégkorong
szlovák Extraliga, MAC Újbuda - Slovan Bratislava, ism.
12:35 - Jégkorong
EBEL, Fehérvár AV19 - Panaceo, ism.
15:10 - A nap hőse
15:20 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja
15:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
15:40 - Reggeli Start, ism,
17:05 - Sportlövészet
Világkupa, Putian, ism.
18:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
18:30 - A nap hőse
18:40 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja
18:50 - Labdarúgás
Serie A TIM, Parma - AS Roma, ism.
20:40 - Labdarúgás
Serie A TIM, Lazio - Lecce, ism.
22:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:45 - Labdarúgás
Serie A TIM, Juventus - AC Milan, ism.
TV Műsor

FILMEK EGÉSZ NAP - MINDEN NAP

DIGI FULL CSOMAG


Facebook


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse