DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Olasz labdarúgás

Mancini az új olasz kapitány

Az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC) hétfő este hivatalos közleményben jelentette be, hogy Roberto Mancini lesz a nemzeti csapat új szövetségi kapitánya.

Mancini az új olasz kapitány

Szinte már kész tény volt, hogy Mancini lesz az új szövetségi kapitány, ugyanis az 53 éves tréner előbb vasárnap felbontotta szerződését a Zenittel, majd hétfő reggel meg is érkezett Rómába, hogy tárgyaljon az olasz szövetség vezetőivel.

Hétfő estére meg is állapodtak a felek, nem sokkal 9 óra előtt érkezett is a hivatalos bejelentés: Mancini 2 éves kontraktust írt alá. Az új szövetségi kapitány hivatalos bemutatására kedden 12 órakor kerül sor a szövetség covercianói központjában. A korábban többek között az Internazionalét és a Manchester City is irányító, Olaszországban és Angliában is bajnoki címet szerző szakember elsődleges feladata, hogy a válogatott ott legyen a soron következő, 2020-as Európa-bajnokságon.

Mint ismert, a Squadra Azzura nem jutott ki a nyári világbajnokságra - 1958 után először -, miután elbukta a Svédország elleni pótselejtezőt. A kudarc a korábbi kapitány, Gian Piero Ventura állásába került, a legutóbbi két felkészülési találkozón, Argentína és Anglia ellen megbízott kapitányként Luigi Di Biagio, az U21-es csapat edzője irányította a válogatottat.
 


Megtekintések száma: 786 2018-05-14 21:35:00
Hová tűntél?

DIGI Mobil Oldalsáv


DIGI Sport Kvíz

TV Műsor
DIGI Sport 1
06:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Nagy Balázs, ism.
06:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Reggeli Start
válogatás
08:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Nagy Balázs, ism.
08:20 - Tenisz
WTA Magazin, ism.
08:50 - Labdarúgás
Serie A TIM, Juventus - Fiorentina, ism.
10:40 - Labdarúgás
Serie A TIM, Hellas Verona - Juventus, ism.
12:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:35 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Nagy Balázs, ism.
12:45 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Espanyol - Ferencváros, ism.
14:35 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, MOL Vidi - BATE, ism.
16:25 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga 2018/2019, Marseille - Frankfurt, ism.
18:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
18:25 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Nagy Balázs, ism.
18:35 - Labdarúgás
Ligue 1 Classic St. Étienne - Lyon 2010/2011, ism.
20:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 20:35 - Labdarúgás
Premier League Classic Everton - Arsenal 2002/2003
ÚJ 21:05 - Labdarúgás
Vendégségben Gary Neville-nél - John Barnes
21:35 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga 2009/2010, Liverpool - Benfica, ism.
23:45 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga Magazin, ism.
DIGI Sport 2
00:40 - Félelem nélkül
Autósmagazin, ism.
01:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
06:55 - Teqball
világbajnokság, ism.
09:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Nagy Balázs, ism.
09:55 - Vízilabda
férfi Bajnokok Ligája, OSC Újbuda - FTC Telekom, ism.
11:30 - Félelem nélkül
Autósmagazin, ism.
12:00 - Reggeli Start
válogatás
12:55 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Nagy Balázs, ism.
13:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
13:10 - Labdarúgás
Premier League Classic Ipswich - Chelsea 2000/2001, ism.
13:40 - Labdarúgás
Vendégségben Gary Neville-nél - Matt Le Tissier, ism.
14:10 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga Magazin, ism.
14:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
14:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Nagy Balázs, ism.
15:00 - Vízilabda
férfi Bajnokok Ligája, OSC Újbuda - Terrassa, ism.
16:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Nagy Balázs, ism.
16:55 - Jégkorong
EBEL, Hydro Fehérvár AV19 - Salzburg, ism.
19:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
19:25 - Labdarúgás
Serie A TIM, Juventus - Fiorentina, ism.
21:15 - Red Bull Vízisprint, ism.
23:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:10 - Röplabda
női Bajnokok Ligája, Conegliano - Vasas Óbuda, ism.
DIGI Sport 3
06:50 - Tenisz
WTA-torna, Miami 2019, 1. elődöntő, Kontaveit - Barty, ism.
08:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:30 - Tenisz
WTA-torna, Miami 2019, 2. elődöntő, Plísková - Halep, ism.
09:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
10:00 - Tenisz
WTA-torna, Miami 2019, döntő, Barty - Plísková, ism.
11:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:55 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Nagy Balázs, ism.
12:05 - Amerikai futball
HFL 2019, döntő, Fehérvár Enthroners - Kijev Capitals, ism.
15:20 - Reggeli Start
válogatás
16:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:25 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Nagy Balázs, ism.
16:35 - Labdarúgás
angol Ligakupa, döntő, Aston Villa - Manchester City, ism.
19:35 - SuperEnduro-vb
Krakkó, ism.
21:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
21:55 - SuperEnduro-vb
Riesa, ism.
TV Műsor


Facebook


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse