DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Magyar labdarúgás

A Diósgyőr után az MTK-nak is négyet rúgott a Fradi

A Ferencváros együttese, főleg remek első félidei játékának köszönhetően 4-1-re nyert az újonc MTK vendégeként a magyar labdarúgó-bajnokság 2. fordulójának rangadóján.

A Diósgyőr után az MTK-nak is négyet rúgott a Fradi

A Fradi egy Diósgyőr elleni magabiztos, 4-1-es hazai sikerrel kezdte az új idényt, míg az újonc MTK nagy meglepetésre 2-0-ra nyert az Újpest vendégeként a múlt heti nyitányon. 

Így előzetesen izgalmas csatát ígért a 213. örökrangadó, ám a zöld-fehérek ezt másként gondolták: az első félidőben nem csak hatalmas fölényben, hanem remekül is játszott Thomas Doll együttese, amelynek eredményeként háromgólos előnyre tett szert a szünetig. Előbb Bőle Lukács volt eredményes Davide Lanzafame sarkazását követően, majd pedig a nyáron érkező Ivan Petrjak duplázott, az ukrán támadó előbb ballal, majd pedig jobbal is bevette a hazaiak kapuját.

A magabiztos előny tudatában a második félidőben alaposan visszavettek a tempóból a zöld-fehérek, mélyen visszahúzódtak a saját kapujuk elé. Az 59. percben szinte a semmiből szépített Kanta József büntetőjével az MTK, ám hiába birtokolta jóval többet a labdát a meccs hátralevő részében az újonc, egy-két helyzeten kívül másra nem futotta Feczkó Tamás csapata erejéből. Ráadásul a hajrában Varga Roland is betalált, így a Ferencváros végül - ahogy az előző körben - 4-1-re győzött, a vártnál jóval simábban. Érdekesség, hogy a Fradi, öt nyeretlen találkozót követően első idegenbeli sikerét aratta a 2018-as naptári évben.

A zöld-fehérek mellett a Budapest Honvéd is hibátlan mérleggel áll két találkozót követően, ugyanis a kispestiek a Haladás elleni 3-2-es siker után ezúttal az újonc Kisvárdát győzték le magabiztosan, méghozzá 4-0-ra. Az Újpest hiába vezetett kétszer is Szombathelyen, a lila-fehéreknek végül meg kellett elégedniük a 2-2-es döntetlennel, mai azt jelenti, hogy Nebojsa Vignjevics együttese még nyeretlen az új idényben.

OTP BANK LIGA, 2. FORDULÓ
MTK - Ferencváros 1-4
Haladás - Újpest 2-2
Budapest Honvéd - Kisvárda 4-0



 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA:
1. Ferencvárosi TC 2 2 0 0 8-2 6 pont
2. Honvéd FC 2 2 0 0 7-2 6
3. MOL Vidi FC 2 1 1 0 5-1 4
4. Mezőkövesd 2 1 1 0 4-2 4
5. Debreceni VSC 2 1 1 0 2-1 4
6. MTK Budapest 2 1 0 1 3-4 3
7. Haladás 2 0 1 1 4-5 1
8. Puskás Akadémia 2 0 1 1 2-3 1
9. Újpest 2 0 1 1 2-4 1
10. Paks 2 0 1 1 2-4 1
11. Diósgyőri VTK 2 0 1 1 3-6 1
12. Kisvárda 2 0 0 2 0-8 0

Megtekintések száma: 168 2018-07-29 22:35:30
DIGI Mobil Oldalsáv


TV Műsor
DIGI Sport 1
00:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
00:30 - Labdarúgás
Premier League 1-11 - Michael Gray, ism.
01:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 06:20 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Németh Krisztina Judit
06:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
06:35 - Reggeli Start
válogatás
07:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Németh Krisztina Judit
07:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Hellas Verona - AC Milan, ism.
09:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Juventus - Hellas Verona, ism.
11:45 - Labdarúgás
Serie A TIM, AC Milan - Internazionale, ism.
13:35 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Németh Krisztina Judit
13:45 - Labdarúgás
Serie A Classic - Lazio - AS Roma, 2014/15, ism.
15:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
15:45 - Labdarúgás
Serie A Classic - Torino - Juventus, 2014/15, ism.
17:35 - Labdarúgás
Serie A Classic - Lazio - AS Roma, 2015/16, ism.
ÚJ 19:25 - Labdarúgás
Inside Serie A Magazin
19:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 20:05 - Labdarúgás
PL Classic - Arsenal - MU, 2004/05, összefoglaló
ÚJ 20:35 - Labdarúgás
Premier League nagyinterjú - Chris Wilder
21:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
21:30 - Labdarúgás
angol Ligakupa, 2015, döntő, Chelsea - Tottenham, ism.
23:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
DIGI Sport 2
00:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
06:45 - X-Trial-világbajnokság
Budapest, ism.
07:45 - Labdarúgás
Ligue 1, Lyon - PSG, ism.
09:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:45 - Labdarúgás
Ligue 1, AS Monaco - Nice, ism.
11:35 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Németh Krisztina Judit
11:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:50 - Háromoroszlán
Premier League Magazin, ism.
12:20 - Reggeli Start
válogatás
13:15 - Labdarúgás
PL Classic - Tottenham - Arsenal, 2004/05, összefoglaló, ism.
13:45 - Labdarúgás
Premier League nagyinterjú - Alan Shearer, ism.
14:20 - Labdarúgás
Ligue 1, PSG - Reims, ism.
16:10 - Labdarúgás
Ligue 1, PSG - Angers, ism.
18:00 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Németh Krisztina Judit
18:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
18:20 - Labdarúgás
Ligue 1, Nice - PSG, ism.
20:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
20:20 - Labdarúgás
Ligue 1, AS Monaco - Rennes, ism.
22:10 - Labdarúgás
Inside Serie A Magazin, ism.
22:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:50 - SuperEnduro-vb
Budapest, ism.
DIGI Sport 3
06:30 - Tenisz
WTA Finals, 2017, páros döntő, Babos/Hlavácková - Bertens/Larsson, ism.
09:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:10 - Tenisz
WTA Finals, 2018, páros döntő, Babos/Mladenovic - Krejciková/Siniaková, ism.
11:10 - Tenisz
WTA, A történetem - Vandeweghe, ism.
11:25 - Tenisz
WTA-torna, Lyon döntő, ism.
13:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
13:20 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Németh Krisztina Judit
13:30 - Tenisz
WTA Magazin, ism.
14:00 - Tenisz
WTA, A történetem - Vekic, ism.
14:15 - Sportlövészet
Európa-bajnokság, 1. nap, ism.
15:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
15:25 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Németh Krisztina Judit
15:35 - Félelem nélkül
Autósmagazin, ism.
16:05 - Reggeli Start
válogatás
17:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
17:10 - Tenisz
WTA Finals, 2017, páros döntő, Babos/Hlavácková - Bertens/Larsson, ism.
19:40 - Tenisz
WTA Finals, 2018, páros döntő, Babos/Mladenovic - Krejciková/Siniaková, ism.
21:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
21:50 - Tenisz
WTA Finals, 2019, páros döntő, Babos/Mladenovic - Su-vej/Strycová, ism.
23:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:45 - Labdarúgás
Serie A Classic - Lazio - AS Roma, 2014/15, ism.
TV Műsor


Facebook


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse