DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Jégkorong

A MAC büntetők után kapott ki a Mikulástól - VIDEÓVAL

A MAC Újbuda 2-2-es rendes játékidő után, büntetőkkel kapott ki a Liptovsky Mikulástól a szlovák jégkorong-bajnokság 5. fordulójában. Az újbudaiak kétszer is vezettek a mérkőzésen, ám Robert Huna mindkétszer egyenlített. A gólnélküli hosszabbítás után a vendégek bírtak jobban idegekkel a büntetőket.

A MAC büntetők után kapott ki a Mikulástól - VIDEÓVAL

A MAC két vereséggel kezdte a pontvadászatot, ám a legutóbbi találkozóján bravúros eredményt ért el, hiszen legyőzte a címvédő Banská Bystricát 4-0-ra. A Liptovsky Mikulás viszont kifejezetten jól indított a bajnokságban, hiszen négyből három meccsét behúzta, így a negyedik helyről várta az összecsapást.

Az újbudaiak remekül kezdték a találkozót, rögtön a második percben jött a vezető találat, amikor egy emberelőnyös szituációban Nagy Krisztiánnak volt szíve tovább passzolni a pakkot, melyet Jared Brown éles helyzetből vágott a kapuba. Nem telt el sok, idő és egyenlítettek a vendégek, Martin Kriska találta meg Robert Hunát, aki közelről talált be.

A második harmadban Pápa Márton juttatta ismét előnyhöz csapatát, ám a parádés napot kifogó Kriska-Huna kettős által ezúttal is egalizált a Mikulás. A harmadik játékrészben nem született találat, csakúgy, mint a hosszabbításban sem, így jöhettek a büntetők. Huna persze bevágta saját kísérletét, majd hat kimaradt lövés után, Brown hozta vissza reményeinket. Michal Uhrik azonban magabiztos volt, míg az utolsó hazai büntető Bodó Christopher révén kimaradt, így a MAC egy ponttal, míg a Mikulás újabb két ponttal gazdagodott.

A MECCS ÖSSZEFOGLALÓJA

A DVTK 5-2-es vereséget szenvedett a Detva otthonában.

JÉGKORONG, TIPSPORT LIGA, 5. FORDULÓ
MAC Újbuda - Liptovsky Mikulás 2-2 (b.u. 2-3)
Detva - DVTK 5-2

 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Kosice 6 5 0 0 1 24-10 15 pont
2. Nove Zamky 6 4 1 0 1 22:9 14
3. L. Mikulas 5 2 2 1 0 17-11 11
4. Nitra 5 3 0 0 2 18-13 9
5. Poprad 5 3 0 0 2 13-12 9
6. Detva 6 3 0 0 3 17-18 9
7. Banska Bystrica 5 2 0 2 1 14-18 8
8. Zvolen 4 2 0 1 1 15-9 7
9. Trencin 5 1 2 0 2 13-12 7
10. DVTK 6 2 0 0 4 20-28 6
11. Zilina 6 1 1 0 4 19-25 5
12. MAC Budapest 5 1 0 2 2 11-17 5
13. Szlovákia U20 6 0 0 0 6 10-31 0

Megtekintések száma: 383 2018-09-23 23:30:29
REGGELI START FM

Hová tűntél?

DIGI Mobil Oldalsáv


DIGI Sport Kvíz

TV Műsor
DIGI Sport 1
05:55 - Labdarúgás
Premier League, Newcastle - Brighton, ism.
ÚJ 07:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
ÉLŐ 07:55 - Reggeli Start
Extra (benne Sport 24)
09:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:30 - Gokart
Európa-bajnokság, Wackersdorf, Németország, ism.
10:00 - Labdarúgás
angol Ligakupa, összefoglaló, ism.
10:30 - Labdarúgás
Premier League, Arsenal - West Ham United, ism.
12:20 - Labdarúgás
Premier League, Manchester United - Crystal Palace, ism.
14:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
14:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 14:30 - Tenisz
WTA-torna, Róma, döntő
16:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:40 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
16:50 - Strandfoci
A válogatott - U21 válogatott, ism.
18:00 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
ÉLŐ 18:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 18:25 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló
19:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 19:35 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló
ÉLŐ 20:35 - Labdarúgás
Serie A TIM, AC Milan - Bologna
22:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Genoa - Crotone, ism.
DIGI Sport 2
01:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
05:45 - Tenisz
WTA-torna, Róma, elődöntők, ism.
09:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
09:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 10:00 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg
16:00 - Tenisz
WTA Magazin, ism.
ÉLŐ 16:30 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg
18:30 - Lovassport
Díjugrató GP, 1. forduló, Kiskunhalas, ism.
20:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
20:30 - Tenisz
WTA-torna, Róma, döntő, ism.
22:30 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg, ism.
DIGI Sport 3
00:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Labdarúgás
Ligue 1, Nice - PSG, ism.
08:50 - Labdarúgás
Ligue 1, Marseille - Lille, ism.
10:40 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
10:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
10:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Juventus - Sampdoria, ism.
13:25 - Labdarúgás
Serie A TIM, Sassuolo - Cagliari, ism.
15:15 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
15:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
15:35 - Reggeli Start
Extra, ism.
17:00 - Labdarúgás
Serie A TIM, Parma - Napoli, ism.
18:50 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Brighton & Hove Albion - Portsmouth, ism.
20:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
20:55 - Labdarúgás
angol Ligakupa, West Bromwich Albion - Harrogate Town, ism.
22:45 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Burton Albion - Aston Villa, ism.
TV Műsor


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse