DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Jégkorong

A Fehérvár kikapott a címvédőtől - VIDEÓVAL

A Fehérvár AV19 együttese nem kezdte jól a hétvégét, hiszen hazai pályán 5-2-re kikapott a Bolzanótól az osztrák jégkorong-bajnokságban (EBEL).

A Fehérvár kikapott a címvédőtől - VIDEÓVAL

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA
 

Dupla bevetés várt a fehérvári hokisokra, akik szombaton a Bolzanót, vasárnap a Salzburgot fogadták. A dél-tiroli együttes jó formában érkezett Magyarországra, hiszen a legutóbbi három meccsét megnyerte, ráadásul ő a sorozat címvédője is.

Az első percben széttört a plexi, emiatt rövidebb ideig állt a játék. Az újrakezdés után nem sokkal már meg is szerezte a vezetést a Bolzano, Michael Blunden lőtte ki a hosszú felsőt. Anze Kuralt ugyan egyenlíteni tudott, ám a harmadot mégis bolzanói vezetéssel zárták a csapatok, Paul Geiger lövése ugyanis elment a kapus lábai között.

A második harmadban az olaszok újabb két gólt szereztek, Daniel Catenucci először saját maga volt eredményes, majd Blundennek adott gólpasszt. A záró felvonásban emberelőnyből is betaláltak a vendégek, Andrew Crescenzi lőtt középről gólt, a végén Szabó Dániel még szépíteni tudott.

A Fehérvár vasárnap a Salzburg ellen folytatja EBEL-szereplését.

JÉGKORONG, EBEL
Fehérvár AV19 - Bolzano 2-5 (1-2, 0-2, 1-1)

 


Megtekintések száma: 384 2018-10-20 23:14:50
Hová tűntél?

DIGI Mobil Oldalsáv


DIGI Sport Kvíz

TV Műsor
DIGI Sport 1
01:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
06:45 - Labdarúgás
Serie A TIM, AC Milan - Bologna, ism.
08:35 - A nap hőse
Gála, ism.
09:20 - Tenisz
WTA Magazin, ism.
09:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 10:00 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg
ÉLŐ 15:55 - Röplabda
férfi Bajnokok Ligája, Fino Kaposvár VC - Erzeni Shijak
18:55 - Labdarúgás
Premier League, összefoglaló, ism.
20:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 20:40 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Leicester - Arsenal
ÚJ 22:45 - Labdarúgás
Premier League Netbusters
23:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:30 - Röplabda
női Bajnokok Ligája, Vasas Óbuda - Dinamo Moszkva, ism.
DIGI Sport 2
00:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Labdarúgás
Ligue 1, Nice - PSG, ism.
08:50 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Luton Town - Manchester United, ism.
ÚJ 10:40 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
10:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
10:55 - Labdarúgás
Premier League, Manchester United - Crystal Palace, ism.
12:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:50 - Labdarúgás
Premier League, Leicester - Burnley, ism.
14:40 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
14:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
15:00 - Labdarúgás
Premier League, Arsenal - West Ham United, ism.
ÉLŐ 17:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 17:45 - Röplabda
női Bajnokok Ligája, Vasas Óbuda - Dinamo Moszkva
ÉLŐ 20:40 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Chelsea - Barnsley
22:45 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló, ism.
23:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
DIGI Sport 3
06:00 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg, ism.
10:00 - Labdarúgás
Serie A TIM, Sassuolo - Cagliari, ism.
11:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
12:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:05 - Labdarúgás
Serie A TIM, Hellas Verona - AS Roma, ism.
14:25 - Labdarúgás
Serie A TIM, Parma - Napoli, ism.
16:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:25 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
LIVE 16:35 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg
18:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
18:50 - Labdarúgás
Serie A TIM, Juventus - Sampdoria, ism.
LIVE 20:40 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Fleetwood Town - Everton
22:45 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg, ism.
TV Műsor


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse