DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Jégkorong

Folytatta jó sorozatát a MAC - VIDEÓVAL

A MAC Újbuda 4-3-ra legyőzte a Nové Zámkyt a szlovák élvonalbeli jégkorongliga 23. fordulójában. Az újbudaiak remekül reagáltak mindig a vendégek góljaira, és végig koncentráltan játszottak.

 Folytatta jó sorozatát a MAC - VIDEÓVAL

A magyarok 28 ponttal 11.-ek voltak a tabellán, viszont remek formát mutatnak, hiszen legutóbbi négy bajnokijukból hármat is megnyertek. Az ellenfél ezúttal az a Nové Zámky volt, mely egy 4-0-s Trencin elleni sikerrel hangolt, és 46 ponttal negyedik pozícióban állt a sorban. A budaiak idén már kétszer is összecsaptak az érsekújváriakkal, ám mindkétszer a szlovákok örülhettek, így volt miért revánsot venni.

Jól kezdte a meccset a vendég együttes, a 9. percben Tomás Urban érkezett egy kapu mögül visszapasszolt korongra, majd kapásból a kapuban lőtte azt. Több se kellett a MAC-nak, néhány másodperccel később Nagy Krisztián egy távoli bombával egyenlített. Folyamatosan átvette a kezdeményezést az újbudai csapat, sorozatban jöttek a helyzetek, kapuvasak, és csak idő kérdése volt, hogy mikor lesz meg a vezető gól. A 16. percben össze is jött, egy újabb messzi kísérlet után Toma Klempa elé került a lecsorgó, és közvetlen közelről bepofozta a korongot a kapuba.

A második harmadban egy kettős emberelőnyt használtak ki villámgyorsan a budaiak, a sakk-mattra kijátszott támadás végén ismét Klempa köszönt be, 3-1-re módosítva az eredményjelzőt. A harmadik etap feléig tartotta előnyét az Újbuda, ám ekkor fél perc alatt ledolgozta hátrányát az Érsekújvár, Jakubek és Kudla találtak be. Ez sem zavarta össze a kék-fehéreket, a 17. pecben Odnoga Mátyás visszaszerezte az előnyt csapatának, noha a játékvezetők nehéz szívvel adták csak meg a találatot. Ezt a fórt már a végéig megtartotta a MAC, így ezzel a győzelemmel feljött a 9. helyre.

A MECCS ÖSSZEFOGLALÓJA

SZLOVÁK EXTRALIGA, 23. FORDULÓ
MAC Újbuda - Nové Zámky 4-3

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Zvolen 25 17 3 2 3 108-51 59 pont
2. Kosice 25 17 0 1 7 90-55 52
3. Poprad 24 14 2 1 7 65-49 47
4. Nove Zamky 25 13 3 1 8 67-51 46
5. Banska Bystrica 24 13 1 4 6 63-55 45
6. Nitra 24 11 3 1 9 80-62 40
7. Trencin 24 11 2 1 10 57-51 38
8. Detva 25 9 1 3 12 62-80 32
9. MAC Újbuda 24 8 1 5 10 67-80 31
10. L. Mikulas 25 8 2 1 14 63-76 29
11. DVTK 25 7 2 3 13 65-82 28
12. Zilina 25 5 4 0 16 65-91 23
13. Szlovákia U20 19 0 0 1 18 26-95 1

Megtekintések száma: 400 2018-11-18 23:40:32
Hová tűntél?

Élő közvetítések

DIGI Mobil Oldalsáv


DIGI Sport Kvíz

TV Műsor
DIGI Sport 1
00:45 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Sahtar - Basel, ism.
07:00 - Reggeli Start
válogatás
07:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:05 - Tenisz
WTA-torna, Lexington, ism.
10:05 - Labdarúgás
Ligue 1 szezonvisszatekintő, 2019/2020, ism.
ÉLŐ 11:00 - Tenisz
WTA-torna, Prága, elődöntők
15:00 - Tenisz
WTA, Az én történetem - Ashleigh Barty, ism.
ÚJ 15:15 -
A DIGI Sport életmódmagazinja - Sándor Ferenc Alex
15:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
15:50 - Labdarúgás
Premier League szezonvisszatekintő, 2019/2020, ism.
16:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 17:00 - Tenisz
WTA-torna, Lexington
21:00 - Strandfoci
NB I, 1. elődöntő, ism.
22:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:20 - Strandfoci
NB I, 2. elődöntő, ism.
23:35 - Strandfoci
NB I, döntő, ism.
DIGI Sport 2
01:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
06:55 - Tenisz
WTA-torna, Prága, ism.
10:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:00 - Tenisz
WTA-torna, Lexington, ism.
13:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
13:05 - Tenisz
WTA-torna, Lexington, ism.
15:05 - Labdarúgás
Serie A TIM, Juventus - Roma, ism.
16:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, AC Milan - Cagliari, ism.
18:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
18:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Napoli - Lazio, ism.
20:45 - Labdarúgás
Serie A TIM, Atalanta - Internazionale / Napoli - Lazio (körkapcsolás), ism.
23:50 - Labdarúgás
Serie A TIM, Genoa - Hellas Verona / Lecce - Parma (körkapcsolás), ism.
DIGI Sport 3
07:00 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Wolverhampton - Sevilla, ism.
08:50 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Manchester United - Köbenhavn, ism.
10:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
10:50 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Sahtar - Basel, ism.
12:40 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Internazionale - Leverkusen, ism.
14:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
14:35 - Amerikaifutball
HFL, 2019, Miskolc Steelers - Győr Sharks, ism.
18:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
18:15 - Labdarúgás
spanyol Szuperkupa, döntő, Atlético Madrid - Real Madrid, ism
20:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
21:00 - Tenisz
WTA-torna, Prága, ism.
TV Műsor


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse