DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Jégkorong

A MAC nem bírt a kassaiakkal - VIDEÓVAL

A MAC Újbuda ezúttal nem bírt a Kassával, a szlovák együttes ugyanis 5-3-as győzelmet aratott Budapesten a szlovák jégkorong-bajnokságban.

A MAC nem bírt a kassaiakkal - VIDEÓVAL

A MAC-KASSA MECCS ÖSSZEFOGLALÓJA
 

A MAC együttese korábban legyőzte a Kosicét, ami azért is nagy fegyvertény, mert a szlovák együttes igencsak jól teljesít a mostani bajnokságban.

Az egyik plexi betörése miatt kicsit késve indult a meccs, és a kényszerszünet úgy látszott, a magyarokat viselte meg jobban. A nyolcadik percben ugyanis a kassaiak Nagy László ziccerével meg is szerezték a vezetést.

A vendégek fölényben voltak, így egy védelmi hiba után Pápa Márton teljesen váratlanul egyenlíthetett a játékrész utolsó percében. A második harmadban viszont nagyon profi módon használta ki emberlőnyeit a Kassa, Kafka és Brophey góljaival kettővel elmentek a vendégek. Nagy Krisztián remek góllal szépített, de gyorsan visszaállt a kétgólos különbség, köszönhetően Nagy Lászlónak.

Bő öt perccel a vége előtt, Dudás találatával kihasználta kettős emberelőnyét a MAC, de mielőtt visszajöttek volna a remények, Simon Petrás nagy gólt lőtt. A Kassa visszavágott a MAC-nak, ráadásul átvette az első helyet, miután a Zvolen kikapott Trencsénben.

JÉGKORONG, SZLOVÁK BAJNOKSÁG
MAC Újbuda - Kosice 3-5
Trencin - Zvolen 2-1
Poprad - DVTK Jegesmedvék 4-5 - h. u.
Liptovsky Mikulás - Nové Zámky 1-2
Banská Bistryca - Detva 5-2
Nitra - Zilina 9-3
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Kosice 32 21 1 3 7 113-68 68
2. Zvolen 33 18 4 4 7 123-71 66
3. Banska Bystrica 32 18 4 4 6 102-69 66
4. Poprad 32 18 4 2 8 96-71 64
5. Nitra 32 17 4 2 9 123-77 61
6. Nove Zamky 32 16 3 2 11 79-69 56
7. Trencin 32 15 3 1 13 73-70 52
8. DVTK 32 12 3 4 13 91-94 46
9. MAC Újbuda 32 9 2 5 16 91-110 36
10. L. Mikulas 33 10 2 2 19 79-105 36
11. Detva 32 9 1 4 18 80-109 33
12. Zilina 32 6 5 1 20 82-121 29
13. Szlovákia U20 24 0 0 2 22 30-128 2

 


Megtekintések száma: 365 2018-12-07 21:45:25
REGGELI START FM

Élő közvetítések


TV Műsor
DIGI Sport 1
00:05 - Reggeli Start
válogatás
ÚJ 06:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Baracsy Gabi
ÉLŐ 06:55 - Reggeli Start
(benne Sport 24)
08:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:40 - A nap hőse
08:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Baracsy Gabi
09:00 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Ludogorec - Internazionale, ism.
10:50 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, AS Roma - Gent, ism.
12:40 - X-Trial-világbajnokság
Budapest, összefoglaló, ism.
13:40 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Baracsy Gabi
13:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 14:00 - Tenisz
WTA-torna, Dubaj, elődöntők
ÚJ 17:55 - Labdarúgás
Premier League Match Pack
18:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 18:40 - Háromoroszlán
Premier League Magazin
ÚJ 19:40 - Csizmaszár
Serie A TIM Magazin
ÉLŐ 20:40 - Labdarúgás
Serie A TIM, Brescia - Napoli
22:45 - Jégkorong
szlovák Extraliga, DVTK Jegesmedvék - MAC Újbuda, ism.
DIGI Sport 2
07:00 - Tenisz
WTA-torna, Dubaj, ism.
11:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:05 - A nap hőse
11:15 - Reggeli Start, ism.
12:40 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Cluj - Sevilla, ism.
14:30 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Leverkusen - Porto, ism.
16:20 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, összefoglaló, ism.
17:00 - Félelem nélkül
Autósmagazin, ism.
ÉLŐ 17:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 17:45 - Jégkorong
szlovák Extraliga, DVTK Jegesmedvék - MAC Újbuda
20:30 - A nap hőse
ÉLŐ 20:40 - Labdarúgás
Ligue 1, Metz - Lyon
22:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:00 - Szélkakas
Ligue 1 Magazin, ism.
23:40 - Háromoroszlán
Premier League Magazin, ism.
DIGI Sport 3
00:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, összefoglaló, ism.
07:40 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Club Brugge - Manchester United, ism.
10:00 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Olympiakosz - Arsenal, ism.
12:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:20 - A nap hőse
12:30 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Baracsy Gabi
12:40 - Labdarúgás
Serie A TIM, Atalanta - AS Roma, ism.
14:30 - Reggeli Start, ism.
15:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:05 - Labdarúgás
Serie A TIM, Juventus - Brescia, ism.
ÚJ 17:55 - Szélkakas
Ligue 1 Magazin
18:35 - A nap hőse
18:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Baracsy Gabi
LIVE 18:55 - Labdarúgás
Ligue 1, Nice - Brest
21:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
21:15 - Tenisz
WTA-torna, Dubaj, ism.
TV Műsor

DIGI FULL CSOMAG


Facebook


DIGI Mobil Oldalsáv

DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse