DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Kosárlabda

Hangáék a Baskonia után az Efest is kipipálták - VIDEÓKKAL

A Barcelona gárdája magabiztosan, 80-65-re múlta felül saját közönsége előtt az Anadolu Efest, a férfi kosárlabda Euroliga 15. fordulójában.

Hangáék a Baskonia után az Efest is kipipálták - VIDEÓKKAL
(fotó: euroleague.net)

Hangáék több mint egy hónapja nyertek legutóbb Barcelonában, miután a Fener és az Olympiakosz is rossz vendégnek bizonyult. A kilencedik helyen álló katalánok azonban ezúttal sem néztek könnyű feladat elé, hiszen a liga meglepetéscsapata, a 9/5-ös mérleggel negyedik Anadolu Efes volt az ellenfél. Annak ellenére sem, hogy az isztambuliak utolsó négy meccsükből hármat is elbuktak, igaz, az ellenfelek között volt a címvédő Real Madrid, a CSZKA Moszkva és az Olympiakosz is.

A mérkőzést a törökök kezdték jobban, és az első negyedben közel végig vezettek, a második etapban pedig már tényleg végig náluk volt a fór. A meggyőző teljesítménynek vendég fór lett az eredménye: a nagyszünetben 39-50 állt az eredményjelzőn. A folytatásban szépen zárkóztak a gránátvörös-kékek, a záró etapba fordulva pedig már ők vezettek. Az utolsó tíz percben pedig már egyértelmű volt a pályaválasztók dominanciája, a Barca tizenöt ponttal diadalmaskodott, így zsinórban másodszor is nyerni tudott. Hanga Ádám tíz egységgel járult hozzá a sikerhez.

A BARCELONA - EFES CSATA HAJRÁJA

 

A másik csütörtök esti párharc során a Maccabi Tel-Aviv szoros összecsapáson, 94-92-re múlta felül a Milano együttesét.


A MACCABI TEL-AVIV - MILANO MECCS VÉGE

 

KOSÁRLABDA, EUROLIGA, 15. FORDULÓ
Himki Moszkva - Baskonia 77-85
Darüssafaka - Olympiakosz 79-75
Maccabi Tel-Aviv - Milano 94-92
Barcelona - Anadolu Efes 80-65


AZ ÁLLÁS
1. Fenerbahce 14 13 0 0 1 1189-1057
2. Real Madrid 14 12 0 0 2 1249-1075
3. CSZKA Moszkva 14 10 1 0 3 1230-1136
4. Anadolu Efes 15 9 0 0 6 1292-1236
5. Olympiakos 15 9 0 0 6 1209-1155
6. Barcelona 15 7 1 0 7 1131-1143
7. Zalgiris Kaunas 14 6 1 2 5 1124-1105
8. Bayern 14 7 0 0 7 1114-1124
9. Milano 15 7 0 0 8 1289-1285
10. Baskonia 15 7 0 0 8 1212-1210
11. Panathinaikos 14 6 0 1 7 1089-1107
12. Gran Canaria 14 5 0 0 9 1145-1252
13. Maccabi Tel Aviv 15 5 0 0 10 1170-1201
14. Khimki M. 15 5 0 0 10 1165-1212
15. Buducnost 14 3 0 0 11 1000-1171
16. Darussafaka 15 2 0 0 13 1138-1277

Megtekintések száma: 387 2018-12-27 23:35:12
Mezcsere

10 éves a DIGI Sport!

TV Műsor
DIGI Sport 1
00:40 - A nap hőse
00:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 01:00 - Tenisz
ATP 1000-es torna, Cincinnati
05:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
05:10 - Tenisz
ATP 1000-es torna, Cincinnati, ism.
09:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:20 - A nap hőse
09:30 - Tenisz
ATP 1000-es torna, Cincinnati, ism.
11:30 - Háromoroszlán
Premier League Magazin, ism.
ÚJ 12:30 - Premier League Preview
ÉLŐ 13:00 - Labdarúgás
Premier League, Arsenal - Burnley
15:40 - A nap hőse
15:50 - Reggeli Start
Különkiadás, ism.
16:50 - Félelem nélkül
Autósmagazin, ism.
17:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 17:30 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Kiss Henriett
ÉLŐ 18:00 - Labdarúgás
Premier League, Manchester City - Tottenham
ÚJ 20:40 - Labdarúgás
Premier League, Aston Villa - Bournemouth, felv.
22:30 - Strandfoci
férfi NB 1, döntő, ism.
23:30 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Monoki Lehel, ism.
DIGI Sport 2
00:15 - Szélkakas
Ligue 1 Magazin, ism.
00:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Kiss Henriett
ÉLŐ 01:00 - Tenisz
WTA-torna, Cincinnati
06:35 - Premier League Match Pack, ism.
07:05 - Háromoroszlán
Premier League Magazin, ism.
08:05 - Szélkakas
Ligue 1 Magazin, ism.
08:40 - Labdarúgás
Ligue 1, Lyon - Angers, ism.
10:30 - Tenisz
WTA-torna, Cincinnati, ism.
12:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:40 - A nap hőse
12:50 - Tenisz
WTA-torna, Cincinnati, ism.
16:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 17:00 - Tenisz
WTA-torna, Cincinnati, 1. elődöntő
ÉLŐ 19:00 - Tenisz
ATP 1000-es torna, Cincinnati, 1. elődöntő
ÉLŐ 21:00 - Tenisz
WTA-torna, Cincinnati, 2. elődöntő
ÚJ 23:00 - Labdarúgás
Premier League, Everton - Watford, felv.
DIGI Sport 3
00:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
00:10 - Strandfoci
férfi NB 1, döntő, ism.
06:50 - Köz/vetítők
A sportos filmmagazin - Pókerarcok, ism.
07:20 - Labdarúgás
angol Ligakupa, összefoglaló
07:50 - Tenisz
Serie A TIM, AS Roma - Cagliari, ism.
09:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:45 - A nap hőse
09:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Internazionale - Juventus, ism.
11:40 - Labdarúgás
Serie A TIM, Frosinone - Napoli, ism.
13:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
13:35 - A nap hőse
13:45 - Labdarúgás
Serie A TIM, Torino - AC Milan, ism.
15:35 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló, ism.
17:05 - A nap hőse
17:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
LIVE 17:25 - Labdarúgás
Ligue 1, Nantes - Marseille
19:35 - A nap hőse
19:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
LIVE 19:55 - Labdarúgás
Ligue 1, Metz - Monaco
22:00 - Labdarúgás
Ligue 1, Lyon - Angers, ism.
23:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
TV Műsor

FILMEK EGÉSZ NAP - MINDEN NAP

DIGI FULL CSOMAG


Facebook


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse