DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Jégkorong

A Bolzano után a Graz legyőzésére készülnek a fehérváriak

Harmadik győzelmére hajt az osztrák jégkorong-bajnokság (EBEL) középszakaszának utolsó hazai mérkőzésén a Fehérvár AV19, ezúttal a Moser Medical Graz 99ers ellen. Hogy meglesz-e pénteken a harmadik fehérvári diadal, kiderül 19:00-tól a kettes csatornánkon. Tartsanak velünk!

A Bolzano után a Graz legyőzésére készülnek a fehérváriak

Kétszer mérkőztek már meg idén a fehérváriak a graziakkal. A januári találkozón a büntetők után zsebelte be a Graz a győzelmet, a februárin pedig simának mondható, 5-3-as diadalt arattak – mindkétszer hazai pályán. A pénteken vendégként pályára lépő csapat jelenleg a második helyet foglalja el a tabellán, 5 ponttal lemaradva az éllovas Viennától és 9 ponttal megelőzve a harmadik Klagenfurtot. Ha nyernének a Fehérvár otthonában, közelebb léphetnének az első pozícióhoz, ám az aktuális helyük egy esetleges vereséggel sem kerülne veszélybe.

„Mindenképpen meg akarjuk nyerni a középszakasz utolsó két meccsét. Hiszek abban, hogy a legerősebb csapatokat is le tudjuk győzni, még akkor is, ha van néhány hiányzónk. Minden játékos tudja dolgát, és remélhetőleg elhozzuk a három pontot a magyaroktól.” - mondta el a graziak csapatkapitánya, Oliver Setzinger a Fehérvár AV19 hivatalos weboldalának, a fehervarav19.hu-nak a mérkőzés előtt.

A Fehérvár AV19 pár napja szerezte meg második diadalát az EBEL középszakaszában, miután kétgólos hátrányból felállva végül 4-2-es győzelmet aratott a vendég Bolzano felett. Így már csak egy ponttal vannak lemaradva a fehérváriak az olaszoktól, tehát minél több pontot zsebelnek be a Graz ellen pénteken, annál nagyobb az esélyük, hogy egy hellyel feljebb kerüljenek a tabellán.

A FEHÉRVÁR AV 19 - BOLZANO MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA


„A Graz egy nagyon erős csapat, és kemény, offenzív játékot játszanak. Végig koncentrálnunk kell, és elkerülnünk a büntetéseket, ha nyerni akarunk.” - nyilatkozta ugyanott a fehérváiak edzője, Hannu Järvenpää.

Hogy le tudják-e győzni a fehérváriak a tabella-második Grazot, kiderül pénteken, 19:00-tól a DIGI Sport 2-n. Jó szórakozást kívánunk!

EBEL, FELSŐHÁZ, 9. FORDULÓ
Fehérvár AV19 - Moser Medical Graz 99ers 19:00, DIGI Sport 2, ÉLŐ

 


Megtekintések száma: 816 2019-03-08 08:27:06
REGGELI START FM

Hová tűntél?

Élő közvetítések

DIGI Mobil Oldalsáv


DIGI Sport Kvíz

TV Műsor
DIGI Sport 1
00:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
06:15 - Lovassport
Díjugrató GP, 1. forduló, Kiskunhalas, ism.
ÚJ 07:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Kerekes Dániel
ÉLŐ 07:55 - Reggeli Start
(benne Sport 24)
09:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Kerekes Dániel
09:20 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló, ism.
10:50 - Labdarúgás
Serie A TIM, Atalanta - Brescia, ism.
12:40 - Labdarúgás
Strandfoci, Magyar Kupa, döntő, ism.
14:10 - Tenisz
WTA-torna, Dubaj, döntő, ism.
16:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:50 - Labdarúgás
Ligue 1, szezonvisszatekintő, ism.
ÉLŐ 17:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
18:10 - Labdarúgás
Premier League 100 - Mark Schwarzer, ism.
ÉLŐ 18:40 - Labdarúgás
Premier League, Newcastle - Tottenham
ÉLŐ 21:05 - Labdarúgás
Premier League, Arsenal - Liverpool
23:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:40 - Labdarúgás
Strandfoci, Magyar Kupa, döntő, ism.
DIGI Sport 2
00:00 - Reggeli Start
válogatás
06:55 - Labdarúgás
Premier League 100 - Mark Schwarzer, ism.
07:25 - Labdarúgás
Premier League, Chelsea - Norwich, ism.
09:55 - Labdarúgás
Premier League, Manchester United - Southampton, ism.
12:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:15 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Kerekes Dániel
12:25 - Reggeli Start, ism.
13:20 - Labdarúgás
Serie A TIM, Internazionale - Torino, ism.
15:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
15:20 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Kerekes Dániel
15:30 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló, ism.
17:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
17:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Kerekes Dániel
17:20 - Labdarúgás
Serie A TIM, Atalanta - Brescia, ism.
19:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 19:25 - Labdarúgás
Serie A TIM, AC Milan - Parma
21:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 21:40 - Labdarúgás
Serie A TIM, Sassuolo - Juventus
23:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
DIGI Sport 3
00:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
00:00 - Labdarúgás
Strandfoci, Magyar Kupa, elődöntők, ism.
07:00 - Labdarúgás
Strandfoci, Magyar Kupa, negyeddöntők, ism.
11:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:25 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Kerekes Dániel
13:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
13:55 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Kerekes Dániel
14:05 - Labdarúgás
Strandfoci, Magyar Kupa, bronzmérkőzés, ism.
15:20 - Reggeli Start, ism.
16:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:25 - Labdarúgás
Strandfoci, Magyar Kupa, döntő, ism.
17:55 - Kézilabda
Strandkézilabda, döntők, ism.
LIVE 19:25 - Labdarúgás
Serie A TIM, Bologna - Napoli
21:30 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Kerekes Dániel
LIVE 21:40 - Labdarúgás
Serie A TIM, Udinese - Lazio
23:45 - Labdarúgás
Premier League, Newcastle - Tottenham, ism.
TV Műsor


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse