DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Amerikai futball

Nem sziporkázott, de biztosan nyert az Enthroners

A Fehérvár Enthroners a második meccsét is megnyerte a magyar amerikaifutball-bajnokságban (HFL), miután 23-7-re legyőzte a Kijev Capitalst.

Nem sziporkázott, de biztosan nyert az Enthroners

A TELJES MÉRKŐZÉS

A fehérváriak a nyitányon simán legyőzték a Győr Sharkst, a kijeviek ellenben hasonlóan simán kikaptak a Budapest Cowbellstől, így az előjelek a magyar csapat sikerét ígérték.

A fehérvári támadógépezet azonban igencsak akadozott az első félidőben, Mike Wallace azonban lecsapott egy indításra, és a pályán végigrohanva TD-t ért el. A második negyedben pedig Ryan Tuiasoa vitt végig TD-ig egy támadást, szóval elmondható, hogy az új szerzemények eddig beváltak.

Hiába döcögött a hazai csapat játéka, így is voltak jó támadásai, az ukránoknál viszont a második számú irányító nem igazán fogott ki jó napot. A második félidőben mindkét gárda eljutott még egy-egy TD-ig, az Enthroners így 23-7-re megnyerte a meccset. A fehérváriak másodszor nyertek, az ukránok pedig a második vereségüket szenvedték el.

AZ ÖSSZEFOGLALÓ

HFL
Fehérvár Enthroners - Kijev Capitals 23-7

 


Megtekintések száma: 2244 2019-04-20 14:39:20
Mezcsere

TV Műsor
DIGI Sport 1
00:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
01:05 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló, ism.
ÚJ 07:00 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Huzsvár Attila
07:10 - Labdarúgás
Serie A TIM, Internazionale - Parma, ism.
09:00 - Labdarúgás
Serie A TIM, Napoli - Fiorentina, ism.
10:45 - Labdarúgás
Serie A TIM, AS Roma - Chievo, ism.
12:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:45 - A nap hőse
12:55 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Huzsvár Attila
13:05 - Lovasíjász VK
Lengyel döntő és díjátadó, ism.
13:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 14:00 - Tenisz
WTA-torna, Bukarest
22:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Huzsvár Attila
22:20 - Labdarúgás
Ligue 1, Lyon - AS Monaco, ism.
DIGI Sport 2
00:00 - Kosárlabda
Euroliga, szezonvisszatekintő, ism.
06:15 - Tenisz
WTA-torna, Bukarest, ism.
08:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:20 - A nap hőse
08:30 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Huzsvár Attila
08:40 - Tenisz
WTA-torna, Bukarest, ism.
12:40 - Labdarúgás
Serie A TIM, Juventus - Sassuolo, ism.
14:30 - Labdarúgás
Serie A TIM, Cagliari - AC Milan, ism.
16:20 - A nap hőse
16:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:40 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Huzsvár Attila
16:50 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló, ism.
18:20 - Amerikai futball
HFL, döntő, Fehérvár Enthroners - Kijev Capitals, ism.
22:50 - Első és 10
HFL Magazin, ism.
23:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
DIGI Sport 3
00:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
00:50 - Tenisz
WTA-torna, Bukarest, ism.
07:00 - Labdarúgás
Ligue 1, Nimes - Lille, ism.
08:55 - Labdarúgás
Ligue 1, Lyon - AS Monaco, ism.
10:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
10:45 - A nap hőse
10:55 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Huzsvár Attila
11:05 - Labdarúgás
Ligue 1, Marseille - Bordeaux, ism.
12:55 - Labdarúgás
Ligue 1, Dijon - PSG, ism.
14:45 - A nap hőse
14:55 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló, ism.
15:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:00 - Labdarúgás
Spanyol Kupa, döntő, Barcelona - Valencia, ism.
17:55 - X-Trial-világbajnokság
Budapest, összefoglaló, ism.
18:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
19:00 - Labdarúgás
Serie A TIM, AS Roma - Chievo, ism.
20:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Juventus - Sassuolo, ism.
22:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:55 - Tenisz
WTA-torna, Bukarest, ism.
TV Műsor

FILMEK EGÉSZ NAP - MINDEN NAP

DIGI FULL CSOMAG


Facebook


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse