DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Tenisz

Plísková visszavágott Szakkarinak, így ő lesz Konta ellenfele a római fináléban

Karolína Plísková 6:4, 6:4 arányban legyőzte Maria Szakkarit a Rómában zajló WTA-torna második elődöntőjében. A korábbi világelső idei harmadik fináléjára készülhet, méghozzá a brit Johanna Konta ellen.

Plísková visszavágott Szakkarinak, így ő lesz Konta ellenfele a római fináléban
(fotó: Reuters)

Plísková és Szakkari is alaposan megizzadt a negyeddöntőben, hiszen mindkét játékos szetthátrányból harcolta ki a továbbjutást: előbbi Viktorija Azarenkát, utóbbi pedig Kristina Mladenovicot búcsúztatta. A felek eddig egyszer találkoztak egymással, méghozzá szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt a római viadal második fordulójában, és akkor meglepetésre a 23 éves görög játékos legyőzte a korábbi világelsőt.

A visszavágás vágyától is fűtött Plískova számára azonban nem indult jól a találkozó, hiszen 1:1 után elvesztette adogatását. Ezután összekapta magát a cseh kiválóság, a nyolcadik játékban előbb ledolgozta brékhátrányát, majd a saját szervájánál sem hibázott, végül pedig első bréklabdáját kihasználva húzta be az első felvonást 6:4 arányban.

A folytatásban Szakkari is megrázta magát, 2:2 után két igazán izgalmas gémet láthattunk, előbb Plískovának, majd görög riválisának kellett két bréklabdát is hárítania. 4:4 után aztán már nem engedte ki a kezéből a meccset a torna negyedik kiemeltje, mindkét hátralévő gémet nullára nyerte, így ezt a szettet is 6:4-re hozta, és teljesen megérdemelten jutott be idei harmadik, pályafutása huszonötödik WTA-döntőjébe, ahol majd a brit Johanna Konta lesz az ellenfele.

A Konta - Plísková finálét vasárnap 13 órától ÉLŐben tekinthetik meg a DIGI Sport 2-n!

A MECCS HAJRÁJA

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 

 

TENISZ, WTA-TORNA, RÓMA, ELŐDÖNTŐ
Ka. Plísková (cseh, 4.) - Szakkari (görög) 6:4, 6:4




 


Megtekintések száma: 162 2019-05-18 19:24:08
TV Műsor
DIGI Sport 1
00:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
00:50 - Reggeli Start
válogatás
ÚJ 06:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Kelemen Zsófi
ÉLŐ 06:55 - Reggeli Start
(benne Sport 24)
08:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:40 - A nap hőse
08:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Kelemen Zsófi
09:00 - Amerikai futball
HFL, Kijev Capitals - Győr Sharks, ism.
12:00 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Monoki Lehel, ism.
ÉLŐ 12:30 - Tenisz
WTA-torna, Birmingham
20:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
20:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Kelemen Zsófi
ÉLŐ 20:55 - Első és 10
HFL Magazin
21:55 - Félelem nélkül
Autósmagazin, ism.
22:25 - Tenisz
WTA-torna, Mallorca, ism.
DIGI Sport 2
06:45 - Tenisz
WTA-torna, Birmingham, ism.
10:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
10:50 - A nap hőse
ÉLŐ 11:00 - Tenisz
WTA-torna, Mallorca
15:00 - Labdarúgás
Premier League, a szezon góljai, ism.
ÉLŐ 16:00 - Tenisz
WTA-torna, Mallorca
18:05 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Kelemen Zsófi
ÉLŐ 18:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 18:30 - Tenisz
WTA-torna, Mallorca
20:30 - Labdarúgás
Serie A TIM, SPAL - AC Milan, ism.
22:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:35 - Jégkorong
szlovák Extraliga, DVTK Jegesmedvék - Detva, ism.
DIGI Sport 3
00:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Tenisz
WTA-torna, Mallorca, ism.
11:00 - Jégkorong
szlovák Extraliga, DVTK Jegesmedvék - Detva, ism.
13:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
14:00 - A nap hőse
14:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Kelemen Zsófi
14:20 - Reggeli Start, ism.
15:45 - Jégkorong
szlovák Extraliga, DVTK Jegesmedvék - Liptovsky Mikulás, ism.
18:15 - Labdarúgás
Ligue 1, Caen - Bordeaux, ism.
20:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
20:20 - Labdarúgás
Ligue 1, Dijon - Toulouse, ism.
22:10 - Labdarúgás
Ligue 1, szezonvisszatekintő, ism.
23:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:25 - Tenisz
WTA-torna, Birmingham, ism.
TV Műsor

FILMEK EGÉSZ NAP - MINDEN NAP

DIGI FULL CSOMAG


Facebook


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse