DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Röplabda

Véget ért a Kazany nagy sorozata, a Civitanova ülhetett fel a trónra!

A Lube Civitanova együttese a vártnál simábban, négy szettben felülmúlta a címvédő Zenit Kazanyt a férfi röplabda Bajnokok Ligája szombati fináléjában, így 2002 után ismét elhódította a legrangosabb klubtrófeát.

Véget ért a Kazany nagy sorozata, a Civitanova ülhetett fel a trónra!

A hölgyek döntőjét követően az uraknál is szombaton került sor az aranymeccsre a BL-ben, ráadásul utóbbi mezőnyben a tavalyi finálé visszavágójára került sor: a legutóbbi négy kiírást megnyerő Kazany csapott össze a 2018-as ezüstérmes Civitanovával.

Az első játszmában a papíron esélyesebb oroszok szinte felmosták ellenfelükkel a pályát, és 26:15-tel behúzták a nyitó játékrészt. A folytatásban gyakorlatilag ugyanezt láthattuk, csak épp fordítva: a második etapban a taljánok hengereltek (25:15), így kiegyenlítettek. A harmadik felvonásban is teljes mértékben a Lube akarata érvényesült, és az olasz alakulat még az előző szettnél is simábban, 25:12-vel abszolválta a negyediket.

Ez már jókora pofon volt a Zenitnek, amely nem is igazán tudott magához térni. Ugyan a negyedik etapban – 23:13 után – még kis híján visszakapaszkodtak a kazanyiak, de a Civitanova 23:19-nél meccslabdához jutott, és élni is tudott vele, így - 2002 után - története során másodszor emelhette magasba a Bajnokok Ligája-serleget.


A DÖNTŐ HAJRÁJA

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 

 

RÖPLABDA, FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA, DÖNTŐ
Civitanova - Kazany 3:1 (-16, 15, 12, 19)

 


Megtekintések száma: 355 2019-05-18 21:00:30
REGGELI START FM


10 éves a DIGI Sport!

TV Műsor
DIGI Sport 1
00:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
00:50 - Reggeli Start
válogatás
ÚJ 06:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja
ÉLŐ 06:55 - Reggeli Start
(benne Sport 24)
08:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:40 - A nap hőse
08:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja
09:00 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló, ism.
09:55 - Labdarúgás
Ligue 1, Nice - PSG, ism.
11:45 - Labdarúgás
Ligue 1, AS Monaco - Rennes, ism.
13:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
13:45 - A nap hőse
13:55 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja
14:05 - Labdarúgás
Ligue 1, Marseille - Strasbourg, ism.
15:55 - Kosárlabda
Budunkpest 2019, ism.
ÉLŐ 17:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 17:45 - Jégkorong
szlovák Extraliga, DVTK Jegesmedvék - MAC Újbuda
20:45 - Tenisz
WTA-torna, Moszkva, döntő, ism.
22:45 - Tenisz
WTA-torna, Luxemburg, döntő, ism.
DIGI Sport 2
07:00 - Labdarúgás
Premier League, Crystal Palace - Manchester City, ism.
08:50 - Labdarúgás
Premier League, Leicester - Burnley, ism.
10:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
10:45 - A nap hőse
10:55 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja
11:05 - Reggeli Start, ism.
12:30 - Labdarúgás
Premier League, Aston Villa - Brighton, ism.
14:20 - Labdarúgás
A Premier League világa, ism.
14:50 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga Magazin, ism.
15:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
15:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Juventus - Bologna, ism.
ÚJ 17:45 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló
ÚJ 19:15 - Labdarúgás
Premier League, összefoglaló
20:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
21:05 - Amerikai futball
Magyarország - Spanyolország, ism.
DIGI Sport 3
01:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló, ism.
08:25 - Labdarúgás
Serie A TIM, Brescia - Fiorentina, ism.
10:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
10:20 - A nap hőse
10:30 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja
10:40 - Labdarúgás
Serie A TIM, Lazio - Atalanta, ism.
12:30 - Labdarúgás
Serie A TIM, Parma - Genoa, ism.
14:20 - A nap hőse
14:30 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja
14:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
14:50 - Reggeli Start, ism.
16:15 - Tenisz
ATP 1000-es torna, Sanghaj, döntő, ism.
18:15 - Tenisz
ATP 1000-es torna, Sanghaj, összefoglaló, ism.
19:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
19:30 - Röplabda
női Bajnokok Ligája, Vasas Óbuda - Luka Bar, ism.
22:30 - Vízilabda
férfi Bajnokok Ligája, OSC - Hannover, ism.
TV Műsor

FILMEK EGÉSZ NAP - MINDEN NAP

DIGI FULL CSOMAG


Facebook


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse