DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Olasz labdarúgás

Rómában harcolta ki a bennmaradást a Bologna

A Bologna együttese egy fordulatos meccsen ért el 3-3-as döntetlent a Lazio vendégeként a Serie A TIM 37. fordulójának záró mérkőzésén. A vendégek a megszerzett egy pontnak köszönhetően egy körrel a bajnokság vége előtt bebiztosították élvonalbeli tagságukat. Nagy Ádám a kispadról nézte végig az összecsapást.

Rómában harcolta ki a bennmaradást a Bologna
(fotó: Twitter)

A Bologna jó formában várhatta az összecsapást, hiszen legutóbbi hat találkozóján 13 pontot szerzett, aminek köszönhetően elmozdult a kieső zónából. Ráadásul a jó eredményeknek köszönhetően úgy léphetett pályára a Lazio otthonában, hogy egy döntetlennel már egy körrel a bajnokság vége előtt bebiztosíthatná a bennmaradást.

A friss Olasz Kupa-győztes, kis túlzással tét nélkül pályára lépő hazaiak azonban nagyon komolyan vetették bele magukat a meccsbe, nekiestek ellenfelüknek és Correa találatával hamar előnybe is kerültek. A folytatásban is a rómaiak támadtak többet és alakítottak ki több helyzetet, ám Immobile ezeket rendre kihagyta, így csak minimális hátrányban vonulhatott szünetre a Bologna.

Mihajlovics alapos fejmosást tarthatott az öltözőben, hiszen egészen elképesztően kezdte a másoidk félidőt a piros-kék együttes, ugyanis két perc alatt megfordította az összecsapást: előbb Romulo hibáját követően Poli talált be, majd pedig Destro használta ki az újabb hazai védelmi megingást.

Nem sokkal később Bastos pazar tekerésével ugyan kiegyenlített a Lazio, ám öt perccel később Orsolini révén ismét megszerezte a vezetést a Bologna. Érdemes megjegyezni, hogy a találat előtt Destro ugyan lekönyökölte Arminit, ám Pasqua játékvezető videózás után mégis szabályosnak ítélte a találatot.

A Lazio azonban ezután sem adta fel, és a csereként beállt Milinkovics-Szavics remek szabadrúgásával kiegyenlített tíz perccel a vége előtt. A hátralevő időben már nem változott az eredmény, aminek köszönhetően a Bologna egy körrel a bajnokság vége előtt bebiztosította élvonalbeli tagságát.

A TALÁLKOZÓ GÓLJAI

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 

 

SERIE A TIM, 37. FORDULÓ
Lazio - Bologna 3-3


A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA:
1. Juventus  37 28 6 3 70-28 90 pont
2. Napoli  37 24 7 6 72-33 79
3. Atalanta 37 19 9 9 74-45 66
4. Inter 37 19 9 9 55-32 66
5. AC Milan 37 18 11 8 52-34 65
6. AS Roma 37 17 12 8 64-47 63
7. Torino 37 15 15 7 49-36 60
8. Lazio 37 17 8 12 55-43 59
9. Sampdoria 37 14 8 15 58-51 50
10. Sassuolo 37 9 16 12 52-57 43
11. Spal 37 11 9 17 42-53 42
12. Bologna 37 10 11 16 45-54 41
13. Cagliari 37 10 11 16 35-52 41
14. Parma 37 10 11 16 40-59 41
15. Fiorentina 37 8 16 13 47-45 40
16. Udinese 37 10 10 17 37-52 40
17. Empoli 37 10 8 19 50-68 38
18. Genoa 37 8 13 16 39-57 37
19. Frosinone  37 5 9 23 29-69 24
20. Chievo  37 2 13 22 25-75 16

 


Megtekintések száma: 615 2019-05-20 22:25:20
Élő közvetítések

10 éves a DIGI Sport!

TV Műsor
DIGI Sport 1
00:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 04:30 - Tenisz
WTA-torna, Hirosima, döntő
06:30 - Tenisz
WTA-torna, Nancsang, ism.
08:30 - Tenisz
ATP 1000-es torna, Cincinnati, összefoglaló, ism.
09:30 - Köz/vetítők
A sportos filmmagazin - Csont nélkül, ism.
ÉLŐ 10:00 - Tenisz
WTA-torna, Nancsang, döntő
12:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:15 - A nap hőse
ÉLŐ 12:25 - Labdarúgás
Serie A TIM, Genoa - Atalanta
14:30 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Béres Judit
ÉLŐ 14:55 - Labdarúgás
Premier League, Bournemouth - Everton
17:00 - A nap hőse
ÉLŐ 17:10 - Labdarúgás
Premier League, Watford - Arsenal
19:45 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga Magazin, ism.
ÉLŐ 20:40 - Labdarúgás
Serie A TIM, Hellas Verona - AC Milan
22:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:50 - Labdarúgás
Serie A TIM, AS Roma - Sassuolo, ism.
DIGI Sport 2
01:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
06:50 - Reggeli Start
válogatás
07:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 08:00 - Tenisz
WTA-torna, Csengcsou, döntő
10:00 - A nap hőse
10:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 10:20 - Labdarúgás
Premier League, Brighton - Burnley, felv.
12:10 - Labdarúgás
Ligue 1, Montpellier - Nice, ism.
ÚJ 14:00 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga Magazin
ÉLŐ 14:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, SPAL - Lazio
17:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 17:15 - Jégkorong
szlovák Extraliga, MAC Újbuda - DVTK Jegesmedvék
20:15 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Béres Judit
20:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 20:55 - Labdarúgás
Ligue 1, Monaco - Marseille
22:55 - Labdarúgás
Ligue 1, Nantes - Reims, ism.
DIGI Sport 3
00:00 - Tenisz
WTA-torna, Nancsang, ism.
07:00 - Labdarúgás
Serie A TIM, Fiorentina - Juventus, ism.
08:50 - A nap hőse
09:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:10 - Labdarúgás
Serie A TIM, Napoli - Sampdoria, ism.
11:40 - Jégkorong
szlovák Extraliga, DVTK Jegesmedvék - Zvolen, ism.
14:40 - A nap hőse
14:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
LIVE 14:55 - Labdarúgás
Ligue 1, Nantes - Reims
17:00 - Sportlövészet
világbajnokság, ism.
17:40 - A nap hőse
LIVE 17:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, AS Roma - Sassuolo
20:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
20:10 - Budunkpest, ism.
21:55 - Jégkorong
szlovák Extraliga, MAC Újbuda - DVTK Jegesmedvék, ism.
TV Műsor

FILMEK EGÉSZ NAP - MINDEN NAP

DIGI FULL CSOMAG


Facebook


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse