DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Röplabda

A horvátokat már nem sikerült megcsípnie a magyar lányoknak

Magyarország csapata 3-1-es vereséget szenvedett Horvátországtól a CEV Golden League csoportkörének második fordulójában. A magyarok küzdöttek ugyan, de több hibát is vétettek egyszerűnek tűnő helyzetekben, így sajnos jogosnak mondható a vereség.

A horvátokat már nem sikerült megcsípnie a magyar lányoknak

Honfitársaink jól kezdték az Arany Európa Liga néven is ismert szériát, hiszen szombaton szetthátrányból fordítva fektették két vállra Franciaország legjobbjait. A horvátok ennél jobban megizzadtak az osztrákok ellen: sógoraink már 2:0-s előnyben is voltak, ám a balkáni együttes elképesztően összeszedte magát, és végül 3:2-re diadalmaskodott.

Papíron a legnehezebb ellenfél következett Magyarország számára, s az első szettben nem is nagyon férkőztek a lányok a vezetés közelébe. Sok volt az ügyetlenebb megoldás is, így a horvátoknak nem kellett különösebben jó játékot mutatniuk, hogy 25-21-re hozzák a játszmát.

A második felvonás hasonlóan zajlott mint az első, azzal a különbséggel, hogy ezúttal a mieink domináltak inkább. Ellenfelünk is vétett buta hibákat, így akár egy nagyon könnyed szett is lehetett volna, ám a végén kissé kiengedtek a piros mezesek, de 25-22-vel meglett a játszma így is.

A hátralévő szettekben jócskán cserélődött a két csapat – az Eb-re készülésnek köszönhető kísérleti jelleggel -, melyből láthatóan a balkániak jöttek ki jobban. A magyaroknál számos figyelmetlenség és rossz döntés csúszott be, így a harmadik játszmát 25-17-re, míg a negyediket 25-21-re veszítették el. Magyarország az utolsó csoportmeccsét Franciaország ellen játssza majd.

A MECCS HAJRÁJA


CEV GOLDEN LEAGUE, 2. FORDULÓ
Horvátország - Magyarország 3-1

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Horvátország 2 2 0 6-3 5 pont
2. Ausztria 2 1 1 5-5 3
3. Magyarország 2 1 1 4-4 3
4. Franciaország 2 0 2 3-6 1

Megtekintések száma: 327 2019-05-29 21:23:18
REGGELI START FM


10 éves a DIGI Sport!

TV Műsor
DIGI Sport 1
00:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 06:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja
06:55 - Reggeli Start
válogatás
07:55 - A nap hőse
08:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja
08:20 - Tenisz
ATP 1000-es torna, Sanghaj, elődöntők, ism.
12:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:25 - A nap hőse
12:35 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja
12:45 - Tenisz
ATP 1000-es torna, Sanghaj, döntő, ism.
14:45 - Tenisz
ATP 1000-es torna, Sanghaj, összefoglaló, ism.
15:45 - Red Bull Vízisprint, ism.
17:30 - A nap hőse
17:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 17:55 - Röplabda
női Bajnokok Ligája, Vasas Óbuda - Partizan Tirana
20:45 - Jégkorong
EBEL, Fehérvár AV19 - Vienna Capitals, ism.
23:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:30 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Ferencváros - Ludogorec, ism.
DIGI Sport 2
00:05 - Reggeli Start
válogatás
06:45 - Félelem nélkül
Autósmagazin, ism.
07:15 - Labdarúgás
Serie A TIM, Juventus - Bologna, ism.
09:05 - Labdarúgás
Serie A TIM, Napoli - Hellas Verona, ism.
10:55 - A nap hőse
11:05 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja
11:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:20 - Reggeli Start
válogatás
12:20 - Labdarúgás
Serie A TIM, Brescia - Fiorentina, ism.
14:10 - Labdarúgás
Serie A TIM, Lazio - Atalanta, ism.
16:00 - A nap hőse
16:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja
16:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:30 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló, ism.
ÚJ 18:00 - Labdarúgás
Premier League Netbusters
18:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
18:45 - Sportlövészet
Európa-bajnokság, ism.
19:45 - A nap hőse
ÉLŐ 19:55 - Kosárlabda
női Európa Kupa, Cadi La Seu - Aluinvent DVTK Miskolc
21:50 - Sportlövészet
Európa-bajnokság, ism.
DIGI Sport 3
00:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Jégkorong
szlovák Extraliga, DVTK Jegesmedvék - MAC Újbuda, ism.
09:35 - A nap hőse
09:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja
09:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
10:00 - Labdarúgás
Premier League, Chelsea - Newcastle, ism.
11:50 - Labdarúgás
Premier league, Tottenham - Watford, ism.
13:40 - A nap hőse
13:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja
14:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
14:10 - Labdarúgás
Premier League, Crystal Palace - Manchester City, ism.
16:00 - Reggeli Start
válogatás
17:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
17:10 - A nap hőse
17:20 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja
17:30 - Tenisz
WTA-torna, Moszkva, 1. elődöntő, ism.
19:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
19:45 - Tenisz
WTA-torna, Moszkva, 2. elődöntő, ism.
21:45 - Tenisz
WTA-torna, Moszkva, döntő, ism.
23:45 - Labdarúgás
Premier League Netbusters, ism.
TV Műsor

FILMEK EGÉSZ NAP - MINDEN NAP

DIGI FULL CSOMAG


Facebook


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse