DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Olasz labdarúgás

Ljajics után a korábbi Milan-támadót is eladták a bikák

Az olasz labdarúgó-bajnokság élvonalában (Serie A TIM) szereplő Torino együttese bejelentette, hogy végleg eladta a Rennes-nek az eddig csak kölcsönben a csapatnál lévő M’Baye Niangot.

Ljajics után a korábbi Milan-támadót is eladták a bikák
(fotó: Twitter)

A 24 éves támadó a 2018/2019-es szezonban 44 tétmérkőzésen 14 gólt szerzett a breton csapatban, amely - élve az opciós jogával - 15 millió euróért végleg megvásárolta a szenegáli támadót, aki 2023-ig szóló szerződést írt alá a legutóbbi bajnoki idény 10. helyezettjéhez.

Niangot 2012 nyarán, mindössze 17 évesen igazolta le a Caen együttesétől a Milan, ám Milánóban finoman szólva sem váltotta meg a világot: a piros-feketéknél hat szezon alatt csupán 79 mérkőzésen lépett pályára. 2014-től kezdve szerepelt kölcsönben többek között a Montpellier-nél, a Genoánál, a Watfordnál és a Torinónál is. A bikák tavaly nyáron végleg megvették a Milantól, ám azonnal kölcsön is adták a Rennes-nek.

A Torino rövid időn belül már a második játékosát adta el végleg, hiszen ahogy arról korábban beszámoltunk, Adem Ljajics a török Besiktashoz igazolt.


Megtekintések száma: 502 2019-05-30 15:47:56
REGGELI START FM


10 éves a DIGI Sport!

TV Műsor
DIGI Sport 1
00:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 06:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja
06:55 - Reggeli Start
válogatás
07:55 - A nap hőse
08:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja
08:20 - Tenisz
ATP 1000-es torna, Sanghaj, elődöntők, ism.
12:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:25 - A nap hőse
12:35 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja
12:45 - Tenisz
ATP 1000-es torna, Sanghaj, döntő, ism.
14:45 - Tenisz
ATP 1000-es torna, Sanghaj, összefoglaló, ism.
15:45 - Red Bull Vízisprint, ism.
17:30 - A nap hőse
17:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 17:55 - Röplabda
női Bajnokok Ligája, Vasas Óbuda - Partizan Tirana
20:45 - Jégkorong
EBEL, Fehérvár AV19 - Vienna Capitals, ism.
23:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:30 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Ferencváros - Ludogorec, ism.
DIGI Sport 2
00:05 - Reggeli Start
válogatás
06:45 - Félelem nélkül
Autósmagazin, ism.
07:15 - Labdarúgás
Serie A TIM, Juventus - Bologna, ism.
09:05 - Labdarúgás
Serie A TIM, Napoli - Hellas Verona, ism.
10:55 - A nap hőse
11:05 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja
11:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:20 - Reggeli Start
válogatás
12:20 - Labdarúgás
Serie A TIM, Brescia - Fiorentina, ism.
14:10 - Labdarúgás
Serie A TIM, Lazio - Atalanta, ism.
16:00 - A nap hőse
16:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja
16:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:30 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló, ism.
ÚJ 18:00 - Labdarúgás
Premier League Netbusters
18:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
18:45 - Sportlövészet
Európa-bajnokság, ism.
19:45 - A nap hőse
ÉLŐ 19:55 - Kosárlabda
női Európa Kupa, Cadi La Seu - Aluinvent DVTK Miskolc
21:50 - Sportlövészet
Európa-bajnokság, ism.
DIGI Sport 3
00:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Jégkorong
szlovák Extraliga, DVTK Jegesmedvék - MAC Újbuda, ism.
09:35 - A nap hőse
09:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja
09:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
10:00 - Labdarúgás
Premier League, Chelsea - Newcastle, ism.
11:50 - Labdarúgás
Premier league, Tottenham - Watford, ism.
13:40 - A nap hőse
13:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja
14:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
14:10 - Labdarúgás
Premier League, Crystal Palace - Manchester City, ism.
16:00 - Reggeli Start
válogatás
17:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
17:10 - A nap hőse
17:20 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja
17:30 - Tenisz
WTA-torna, Moszkva, 1. elődöntő, ism.
19:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
19:45 - Tenisz
WTA-torna, Moszkva, 2. elődöntő, ism.
21:45 - Tenisz
WTA-torna, Moszkva, döntő, ism.
23:45 - Labdarúgás
Premier League Netbusters, ism.
TV Műsor

FILMEK EGÉSZ NAP - MINDEN NAP

DIGI FULL CSOMAG


Facebook


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse