DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
További labdarúgás

Ronaldo: A lényeg, hogy ott vagyunk a döntőben

Szerda este Portugália Cristiano Ronaldo triplájával 3-1-re legyőzte Svájcot az UEFA Nemzetek Ligája első elődöntőjében. A mérkőzést követően természetesen a sajtó rendelkezésére állt a Juventus támadója.

Ronaldo: A lényeg, hogy ott vagyunk a döntőben
Fotó: Reuters

A szerda esti elődöntőben sokáig úgy tűnt, hogy hosszabbításra kerül majd sor. Cristiano Ronaldo azonban nem így gondolta, és egy remek támadást követően a 88. percben megszerezte a vezetést hazája válogatottja számára, majd a 90. minutumban végleg eldöntötte a találkozót. Az ötszörös aranylabdás játékos ennek ellenére visszafogottan kezdte meg a nyilatkozatát.

„Nyilvánvaló, hogy ez a három gól nagyon fontosak, és szépek voltak. Természetesen nagyon boldog vagyok, de a legfontosabb az az, hogy nyertünk, és ezzel bejutottunk a fináléba, hiszen ez volt a célunk. Nehéz mérkőzés volt. Svájc egy kiváló csapat. Jól játszottak és nagyon veszélyesek voltak, de Portugáliának több helyzete volt, amivel élni is tudtunk. Megérdemeltük a győzelmet. Örülünk, hogy a döntőben vagyunk, és az egész csapatnak kijár a dicséret.”

A Nemzetek Ligájának a két elődöntőjét, a bronzmeccsét és a fináléját is Portugáliában rendezik, így Cristiano a közönségnek is üzent a diadalt követően.

„Azt szeretném üzenni a szurkolóinknak, hogy döntő fontosságú szerepet játszottak a győzelemben és remekül buzdítottak minket. Remélem, hogy a döntő is hasonlóan alakul majd, és ezek az emberek az első perctől kezdve az utolsóig mögöttünk lesznek. Ez motivációt és erőt ad arra, hogy megnyerjük ezt a viadalt.”

Portugália tehát ott van a döntőben, de kérdés, hogy Anglia vagy Hollandia lesz-e az ellenfél. Bárki is jut a fináléba, az Eb címvédőjének nem lesz könnyű dolga. Tudja ezt a 34 éves támadó is.

„A cél az volt, hogy továbbjussunk. Bárkivel is nézünk szemben a döntőben, nehéz lesz. Hollandia és Anglia egyaránt kiváló csapat, és komoly ellenállásba ütközünk velük szemben. Remélem, Portugália nyer majd, a stadion tele lesz, és a szurkolók úgy buzdítanak minket, mint ma (szerda) este. Együtt erősebbek vagyunk.

Cristiano Ronaldo egyébként a válogatottban legutoljára Marokkó ellen volt eredményes a 2018-as vb-n. Előtte a spanyoloknak lőtt mesterhármasa azt jelentette, hogy beérte Puskás Ferencet, mint a legjobb európai góllövő, a nemzeti csapatokat tekintve, míg az afrikaiak elleni fejesével megelőzte a magyar legendát. Az újabb triplájának köszönhetően az ötszörös BL-győztes játékos 88 gólt számlál Portugália színeiben.

 


Megtekintések száma: 696 2019-06-06 09:53:57
REGGELI START FM


10 éves a DIGI Sport!

TV Műsor
DIGI Sport 1
00:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 06:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja
06:55 - Reggeli Start
válogatás
07:55 - A nap hőse
08:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja
08:20 - Tenisz
ATP 1000-es torna, Sanghaj, elődöntők, ism.
12:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:25 - A nap hőse
12:35 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja
12:45 - Tenisz
ATP 1000-es torna, Sanghaj, döntő, ism.
14:45 - Tenisz
ATP 1000-es torna, Sanghaj, összefoglaló, ism.
15:45 - Red Bull Vízisprint, ism.
17:30 - A nap hőse
17:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 17:55 - Röplabda
női Bajnokok Ligája, Vasas Óbuda - Partizan Tirana
20:45 - Jégkorong
EBEL, Fehérvár AV19 - Vienna Capitals, ism.
23:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:30 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Ferencváros - Ludogorec, ism.
DIGI Sport 2
00:05 - Reggeli Start
válogatás
06:45 - Félelem nélkül
Autósmagazin, ism.
07:15 - Labdarúgás
Serie A TIM, Juventus - Bologna, ism.
09:05 - Labdarúgás
Serie A TIM, Napoli - Hellas Verona, ism.
10:55 - A nap hőse
11:05 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja
11:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:20 - Reggeli Start
válogatás
12:20 - Labdarúgás
Serie A TIM, Brescia - Fiorentina, ism.
14:10 - Labdarúgás
Serie A TIM, Lazio - Atalanta, ism.
16:00 - A nap hőse
16:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja
16:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:30 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló, ism.
ÚJ 18:00 - Labdarúgás
Premier League Netbusters
18:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
18:45 - Sportlövészet
Európa-bajnokság, ism.
19:45 - A nap hőse
ÉLŐ 19:55 - Kosárlabda
női Európa Kupa, Cadi La Seu - Aluinvent DVTK Miskolc
21:50 - Sportlövészet
Európa-bajnokság, ism.
DIGI Sport 3
00:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Jégkorong
szlovák Extraliga, DVTK Jegesmedvék - MAC Újbuda, ism.
09:35 - A nap hőse
09:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja
09:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
10:00 - Labdarúgás
Premier League, Chelsea - Newcastle, ism.
11:50 - Labdarúgás
Premier league, Tottenham - Watford, ism.
13:40 - A nap hőse
13:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja
14:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
14:10 - Labdarúgás
Premier League, Crystal Palace - Manchester City, ism.
16:00 - Reggeli Start
válogatás
17:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
17:10 - A nap hőse
17:20 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja
17:30 - Tenisz
WTA-torna, Moszkva, 1. elődöntő, ism.
19:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
19:45 - Tenisz
WTA-torna, Moszkva, 2. elődöntő, ism.
21:45 - Tenisz
WTA-torna, Moszkva, döntő, ism.
23:45 - Labdarúgás
Premier League Netbusters, ism.
TV Műsor

FILMEK EGÉSZ NAP - MINDEN NAP

DIGI FULL CSOMAG


Facebook


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse