DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
További labdarúgás

Hollandia lesz Portugália ellenfele a döntőben

Hollandia vívja vasárnap Portugáliával a Nemzetek Ligája döntőjét, miután a legjobb négy között hosszabbítás után 3-1-re verte Angliát.

Hollandia lesz Portugália ellenfele a döntőben
(fotó: Reuters)

Portugália Cristiano Ronaldo triplájával szerdán biztosította helyét a döntőben, csütörtökön pedig arra is választ kaptunk, hogy Angliával vagy Hollandiával vívják a finálét a luzitánok.

Az első félóra végén De Ligt hibája után tizenegyeshez jutottak az angolok, ezt Marcus Rashford biztosan értékesítette. A holland védő azonban a 73. percben javítani tudta a hibáját, miután egy jobbról érkező szögletet a hálóba fejelt. Az utolsó percekre felpörögtek az események, Jesse Lingard be is talált a hálóba, de a játékvezető videózás után végül érvénytelenítette a gólt.

Jöhetett a hosszabbítás, ahol John Stones hatalmas hibájának köszönhetően már a hollandok kerültek előnybe, a középhátvéd addig cselezgetett hátul, míg Memphis Depay elvette tőle a labdát, a lyoni játékos lövését még kiütötte Pickford, az érkező Promes ismétlésével szemben azonban tehetetlen volt, a labda Walkeren felpattanva került a hálóba.

A 114. percben Promes eldöntötte az elődöntőt, ezúttal Barkley hibázott nagyot. A hollandok így készülhetnek a portugálok elleni döntőre.

NEMZETEK LIGÁJA, ELŐDÖNTŐ
Hollandia - Anglia 3-1 - hosszabbítás után

 


Megtekintések száma: 1369 2019-06-06 23:22:50
REGGELI START FM


10 éves a DIGI Sport!

TV Műsor
DIGI Sport 1
06:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Yvonne
ÉLŐ 06:55 - Reggeli Start
(benne Sport 24)
08:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:40 - A nap hőse
08:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Yvonne
09:00 - Labdarúgás
Serie A TIM, Internazionale - Juventus, ism.
10:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 11:00 - Tenisz
WTA-torna, Moszkva, negyeddöntők
15:00 - Labdarúgás
A Premier League világa, ism.
ÉLŐ 15:30 - Tenisz
WTA-torna, Moszkva, negyeddöntő
ÚJ 17:25 - Labdarúgás
Premier League Match Pack
ÉLŐ 17:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 18:10 - Csizmaszár
Serie A TIM Magazin
ÉLŐ 19:10 - Háromoroszlán
Premier League Magazin
ÚJ 20:10 - Szélkakas
Ligue 1 Magazin
ÉLŐ 20:40 - Labdarúgás
Ligue 1, Nice - PSG
22:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:00 - Tenisz
WTA-torna, Luxemburg, ism.
DIGI Sport 2
06:10 - Tenisz
WTA-torna, Luxemburg, ism.
10:10 - A nap hőse
10:20 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Yvonne
10:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
10:35 - Reggeli Start, ism.
ÉLŐ 12:00 - Tenisz
WTA-torna, Luxemburg, negyeddöntők
15:55 - A nap hőse
16:05 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Yvonne
16:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:25 - Tenisz
ATP 1000-es torna, Sanghaj, összefoglaló, ism.
ÉLŐ 17:25 - Tenisz
WTA-torna, Moszkva, negyeddöntő
19:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
19:45 - Kosárlabda
női Európa Kupa, Aluinvent DVTK Miskolc - PEAC-Pécs, ism.
21:40 - Labdarúgás
Premier League Match Pack, ism.
22:10 - Csizmaszár
Serie A TIM magazin, ism.
23:10 - Háromoroszlán
Premier League Magazin, ism.
DIGI Sport 3
07:00 - Tenisz
WTA-torna, Moszkva, ism.
11:00 - Röplabda
női Bajnokok Ligája, Vasas Óbuda - Luka Bar, ism.
13:40 - A nap hőse
13:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Yvonne
14:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
14:05 - Reggeli Start, ism.
15:30 - Sportlövészet
Európa-bajnokság, ism.
17:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
17:20 - Sportlövészet
Európa-bajnokság, ism.
LIVE 18:00 - Tenisz
WTA-torna, Luxemburg, negyeddöntők
22:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:15 - Tenisz
WTA-torna, Moszkva, ism.
TV Műsor

FILMEK EGÉSZ NAP - MINDEN NAP

DIGI FULL CSOMAG


Facebook


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse