DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Tenisz

Bertens idei hatodik elődöntőjére készülhet; kiesett a tavalyi finalista

Kiki Bertens is ott lesz a ’s-Hertogenboschban zajló WTA-torna elődöntőjében, miután két sima szettben legyőzte Natalija Vihljancevát. Az első helyen kiemelt holland kiválóság ellenfele a Kirsten Flipkenst meglepetésre legyőző Jelena Ribakina lesz majd a négy között. A másik ágon Veronika Kugyermetova és Alison Riske küzdhet meg egymással a fináléba kerülésért.

Bertens idei hatodik elődöntőjére készülhet; kiesett a tavalyi finalista

Az eső alaposan átírta a menetrendet, így Bertens és Vihljanceva is már túl volt egy meccset pénteken, miután egymás ellen léptek pályára a négy közé jutásért. 

2:2-ig fej-fej mellett haladtak a felek, ám ezután az első helyen kiemelt holland brékelte ellenfelét, amit 5:3 megismételt, így viszonylag simán húzta be az első felvonást. 

A második játszmában 3:3-ig tartotta magát Vihljanceva, ám a következő három gémet egyaránt Bertens nyerte, így már idei hatodik elődöntőjére készülhet. A négy között azonban meglepetésre Jelena Ribakinával találkozik, miután a 19 éves kazah hölgy két szettben legyőzte a tavalyi finalista Kirsten Flipkenst.

A másik ágon Veronika Kugyermetova és Alison Riske küzdhet meg egymással a fináléba kerülésért: előbbi a belga Greetje Minnent búcsúztatta három szettben, míg utóbbi pedig Jekatyerina Alekszandrova ellen nyert két játszmában.

A BERTENS - VIHLJANCEVA MECCS HAJRÁJA

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 

 

TENISZ, WTA-TORNA, 'S-HERTOGENBOSCH, NEGYEDDÖNTŐ
Bertens (holland, 1.) - Vihljanceva (orosz) 6:3, 6:3
Kugyermetova (orosz) - Minnen (belga) 4:6, 7:5, 6:3
Riske (amerikai) - Alekszandrova (orosz) 7:5, 6:3
Ribakina (kazah) - Flipkens (belga) 6:4, 6:4



 


Megtekintések száma: 259 2019-06-14 20:02:01
REGGELI START FM


10 éves a DIGI Sport!

TV Műsor
DIGI Sport 1
00:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
00:50 - Reggeli Start
válogatás
ÚJ 06:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja
ÉLŐ 06:55 - Reggeli Start
(benne Sport 24)
08:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:40 - A nap hőse
08:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja
09:00 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló, ism.
09:55 - Labdarúgás
Ligue 1, Nice - PSG, ism.
11:45 - Labdarúgás
Ligue 1, AS Monaco - Rennes, ism.
13:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
13:45 - A nap hőse
13:55 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja
14:05 - Labdarúgás
Ligue 1, Marseille - Strasbourg, ism.
15:55 - Kosárlabda
Budunkpest 2019, ism.
ÉLŐ 17:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 17:45 - Jégkorong
szlovák Extraliga, DVTK Jegesmedvék - MAC Újbuda
20:45 - Tenisz
WTA-torna, Moszkva, döntő, ism.
22:45 - Tenisz
WTA-torna, Luxemburg, döntő, ism.
DIGI Sport 2
07:00 - Labdarúgás
Premier League, Crystal Palace - Manchester City, ism.
08:50 - Labdarúgás
Premier League, Leicester - Burnley, ism.
10:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
10:45 - A nap hőse
10:55 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja
11:05 - Reggeli Start, ism.
12:30 - Labdarúgás
Premier League, Aston Villa - Brighton, ism.
14:20 - Labdarúgás
A Premier League világa, ism.
14:50 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga Magazin, ism.
15:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
15:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Juventus - Bologna, ism.
ÚJ 17:45 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló
ÚJ 19:15 - Labdarúgás
Premier League, összefoglaló
20:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
21:05 - Amerikai futball
Magyarország - Spanyolország, ism.
DIGI Sport 3
01:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló, ism.
08:25 - Labdarúgás
Serie A TIM, Brescia - Fiorentina, ism.
10:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
10:20 - A nap hőse
10:30 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja
10:40 - Labdarúgás
Serie A TIM, Lazio - Atalanta, ism.
12:30 - Labdarúgás
Serie A TIM, Parma - Genoa, ism.
14:20 - A nap hőse
14:30 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja
14:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
14:50 - Reggeli Start, ism.
16:15 - Tenisz
ATP 1000-es torna, Sanghaj, döntő, ism.
18:15 - Tenisz
ATP 1000-es torna, Sanghaj, összefoglaló, ism.
19:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
19:30 - Röplabda
női Bajnokok Ligája, Vasas Óbuda - Luka Bar, ism.
22:30 - Vízilabda
férfi Bajnokok Ligája, OSC - Hannover, ism.
TV Műsor

FILMEK EGÉSZ NAP - MINDEN NAP

DIGI FULL CSOMAG


Facebook


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse