DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Tenisz

Riske alaposan megszenvedett Kugyermetovával; Bertens a másik finalista

Az amerikai Alison Riske jutott be elsőként a ’s-Hertogenboschban zajló WTA-torna döntőjébe, miután nagy csatában, három szettben legyőzte a 22 éves Veronika Kugyermetovát. Az ellenfele pedig az első helyen kiemelt Kiki Bertens lesz, miután a holland kiválóság 6:4, 6:4 arányban nyert Jelena Ribakina ellen.

Riske alaposan megszenvedett Kugyermetovával; Bertens a másik finalista
(fotó: Twitter)

Az első szettben főleg egymás hibáiból éltek a felek, hiszen Riske kétszer, míg pályafutása első WTA-döntőjére hajtó Kugyermetova háromszor is elbukta saját adogatását. A 28 éves amerikai 4:3 után azonban már nem rontott szervát, így ő várhatta előnyről a folytatást.

A második szettben azonban összekapta magát a fiatal orosz, és ellenfelét kétszer is brékelve kiharcolta a döntő felvonást. A harmadik játszmában 4:4 után Kugyermetova kétszer is brékelőnybe került és a mérkőzés megnyeréséért adogathatott, ám mindkétszer megremegett a keze, így jöhetett a mindent eldöntő rövidítés.

Ezt az etapot nem kezdte jól Riske, hiszen már 5:2-es hátrányban is volt, ám ezt követően új erőre kapott, és ellenfele hibáit kihasználva, zsinórban öt labdamenetet nyerve végül kiharcolta a továbbjutást, és készülhet karrierje nyolcadik, idei második WTA-fináléjára.

A RISKE - KUGYERMETOVA MECCS HAJRÁJA

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 

A másik ágon az egyetlen versenyben maradt kiemelt versenyző, az első helyen rangsorolt Kiki Bertens és a selejtezőből érkező Jelena Ribakina csapott össze egymással a fináléba kerülésért.

Bertens rögtön egy brékkel nyitott, és ugyan 2:1 után elbukta saját adogatását, 3:3 után ismét fogadóként remekelt. Ezt követően nullára hozta saját szerváját, majd pedig egy rövid esőszünet következett. A rövid pihenő sem zavarta meg a holland kiválóságot, aki végül 6:4-ra húzta be az első felvonást.

A második játszma már sokkal simábbra sikerült, hiszen Bertens ellenfele adogatását kétszer is elvéve 5:2-re ellépett. Ugyan ezt követően Ribakina még ráijesztett ellenfelére (zsinórban két játékot nyert), ám a legvégén nem remegett meg az első kiemelt keze, és egy lávgémmel lezárta a meccset, így ő lesz Riske ellenfele a vasárnapi fináléban.

A BERTENS - RIBAKINA MECCS UTOLSÓ JÁTÉKA

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 

 

TENISZ, WTA-TORNA, 'S-HERTOGENBOSCH, ELŐDÖNTŐ
Riske (amerikai) - Kugyermetova (orosz) 6:4, 3:6, 7:6
Bertens (holland, 1.) - Ribakina (kazah) 6:4, 6:4



 


Megtekintések száma: 446 2019-06-15 13:55:36
REGGELI START FM


TV Műsor
DIGI Sport 1
00:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
00:35 - Reggeli Start
válogatás
ÚJ 06:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Singer Eszter
ÉLŐ 06:55 - Reggeli Start
(benne Sport 24)
08:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:40 - A nap hőse
08:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Singer Eszter
09:00 - Labdarúgás
spanyol Szuperkupa, elődöntő, Valencia - Real Madrid, ism.
10:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
10:55 - Labdarúgás
spanyol Szuperkupa, elődöntő, Barcelona - Atlético Madrid, ism.
12:45 - Labdarúgás
spanyol Szuperkupa, döntő, Real Madrid - Atlético Madrid, ism.
15:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
15:35 - A nap hőse
15:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Singer Eszter
15:55 - Labdarúgás
angol Ligakupa, elődöntő, 1. mérkőzés, Manchester United - Manchester City, ism.
ÉLŐ 17:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 18:00 - Kosárlabda
férfi Európa Kupa, Egis Körmend - BC Kijev
20:05 - A nap hőse
20:15 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Singer Eszter
ÉLŐ 20:25 - Labdarúgás
angol Ligakupa, elődöntő, visszavágó, Manchester City - Manchester United
22:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:10 - Labdarúgás
angol Ligakupa, elődöntő, visszavágó, Aston Villa - Leicester, ism.
DIGI Sport 2
07:00 - Labdarúgás
Serie A TIM, Internazionale - Cagliari, ism.
08:50 - Labdarúgás
Serie A TIM, AS Roma - Lazio, ism.
10:40 - A nap hőse
10:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Singer Eszter
11:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:05 - Reggeli Start, ism.
12:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:35 - Labdarúgás
Serie A TIM, Napoli - Juventus, ism.
14:25 - Labdarúgás
Serie A TIM, Fiorentina - Genoa, ism.
16:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:25 - A nap hőse
16:35 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Singer Eszter
16:45 - Labdarúgás
Serie A TIM, Brescia - AC Milan ism.
18:35 - A nap hőse
18:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Singer Eszter
18:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló, ism.
20:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 20:40 - Labdarúgás
Premier League, West Ham - Liverpool
22:45 - Kosárlabda
férfi Európa Kupa, Egis Körmend - BC Kijev, ism.
DIGI Sport 3
00:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Labdarúgás
angol Ligakupa, elődöntő, visszavágó, Aston Villa - Leicester, ism.
08:50 - Sportlövészet
Világkupa, ism.
11:50 - A nap hőse
12:00 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Singer Eszter
12:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:15 - Jégkorong
szlovák Extraliga, DVTK Jegesmedvék - Mihalovce, ism.
14:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
14:50 - A nap hőse
15:00 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Singer Eszter
15:10 - Reggeli Start, ism.
16:35 - Jégkorong
EBEL, Fehérvár AV 19 - Salzburg, ism.
19:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
19:15 - Röplabda
női Bajnokok Ligája, Nantes - Vasas Óbuda, ism.
21:30 - Félelem nélkül
Autósmagazin, ism.
22:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:15 - SuperEnduro-vb
Németország, ism.
TV Műsor

FILMEK EGÉSZ NAP - MINDEN NAP

DIGI FULL CSOMAG


Facebook


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse