DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
További labdarúgás

A kétgólos előny sem volt elég Paraguaynak

A paraguayi labdarúgó-válogatott 2-2-es döntetlent játszott a brazíliai Copa Américán meghívottként szereplő Katar ellen a B csoport első fordulójában.

A kétgólos előny sem volt elég Paraguaynak
(fotó: Reuters)

A paraguayiak szempontjából remekül indult a találkozó, hiszen egy kezezést követően már a harmadik percben büntetőhöz jutottak, amit a veterán Óscar Cardozo nagy erővel bombázott a kapu közepébe. A korai előny tudatában alaposan visszavett a tempóból Paraguay, nagyon belekényelmesedett a meccsbe, amire majdnem rá is fázott, hiszen az új erőre kapó Katar háromszor is közel került az egyenlítéshez. 

Rögtön a második félidő elején ismét betalált Cardozo, ám a játékvezető a VAR segítségével végül jogosan nem adta meg a találatot. Néhány perccel később azonban már érvényes találatot is szereztek a paraguayiak, méghozzá nem is akármilyet: a szünetben csereként pályára lépő Derlis González távolról bombázott a katari kapuba.

A játékrész közepén azonban felcsillant a remény az Ázsia Kupa idei győztese előtt, miután Almoez Ali remekül tekert a bal felsőbe 17 méterről. Sőt, tíz perccel később már 2-2 állt az eredményjelzőn, miután Kuki lövését követően a kapusról felpattanó labdát a menteni igyekvő Rojas a saját kapujába fejelte. Az eredmény ezután már nem változott, Paraguaynak még sokba kerülhet az elhullajtott két pont.

COPA AMÉRICA, B CSOPORT, 1. FORDULÓ
Paraguay - Katar 2-2


A B CSOPORT ÁLLÁSA:
1. Kolumbia 1 1 0 0 2-0 3 pont
2. Paraguay 1 0 1 0 2-2 1
3. Katar 1 0 1 0 2-2 1
4. Argentína 1 0 0 1 0-2 0


 


Megtekintések száma: 465 2019-06-16 22:54:20
REGGELI START FM


10 éves a DIGI Sport!

TV Műsor
DIGI Sport 1
ÚJ 06:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja
ÉLŐ 06:55 - Reggeli Start
(benne Sport 24)
08:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:40 - A nap hőse
08:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja
09:00 - #csakaHonved
Magazinműsor, ism.
09:30 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló, ism.
11:00 - Labdarúgás
Serie A TIM, AC Milan - Lecce, ism.
12:50 - A nap hőse
13:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
13:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja
13:20 - Labdarúgás
Serie A TIM, Sassuolo - Internazionale, ism.
15:10 - Labdarúgás
Serie A TIM, Juventus - Bologna, ism.
17:00 - Labdarúgás
Premier League Netbusters, ism.
17:30 - A nap hőse
17:40 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja
ÉLŐ 17:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 18:05 - Labdarúgás
A Premier League világa
ÉLŐ 18:35 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Partizan - Manchester United
ÉLŐ 20:55 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Arsenal - Vitória
ÉLŐ 23:10 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, összefoglaló
23:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
DIGI Sport 2
07:00 - Labdarúgás
Ligue 1, AS Monaco - Rennes, ism.
08:50 - Labdarúgás
Ligue 1, Marseille - Strasbourg, ism.
10:40 - A nap hőse
10:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja
11:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:05 - Reggeli Start, ism.
12:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:35 - Labdarúgás
Ligue 1, Nice - PSG, ism.
14:25 - A nap hőse
14:35 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja
14:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
14:55 - Labdarúgás
Ligue 1, Bordeaux - St. Étienne, ism.
16:45 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló, ism.
17:40 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga Magazin, ism.
18:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 18:50 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, AS Roma - Mönchengladbach
ÉLŐ 20:55 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Celtic - Lazio
23:00 - Labdarúgás
A Premier League világa, ism.
23:30 - Tenisz
ATP 1000-es torna, Sanghaj, összefoglaló, ism.
DIGI Sport 3
00:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
06:50 - Röplabda
női Bajnokok Ligája, Vasas Óbuda - Partizan Tirana, ism.
09:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:45 - A nap hőse
09:55 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja
10:05 - Kosárlabda
női Európa Kupa, Cadi La Seu - Aluinvent DVTK Miskolc, ism.
11:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:55 - Amerikai futball
Magyarország - Spanyolország, ism.
14:55 - A nap hőse
15:05 - Reggeli Start, ism.
16:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:40 - A nap hőse
16:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja
17:00 - Lovassport
Díjugratás, Nemzeti Lovarda, ism.
LIVE 18:50 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Ludogorec - Espanyol
LIVE 20:55 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Dinamo Kijev - Kövbenhavn
23:00 - A nap hőse
23:10 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, AS Roma - Mönchengladbach, ism.
TV Műsor

FILMEK EGÉSZ NAP - MINDEN NAP

DIGI FULL CSOMAG


Facebook


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse