DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Tenisz

Oszaka megszerezte idei első füves győzelmét

Oszaka Naomi három szettben legyőzte Maria Szakkarit a birminghami WTA-torna első fordulójában. Julia Görges szintén három játszmában búcsúztatta a fiatal Dajana Jasztremszkát.

Oszaka megszerezte idei első füves győzelmét
Fotó: Twitter

Jó meccsnek ígérkezett az Oszaka – Szakkari összecsapás, hiszen a világelső egy jó formában lévő játékossal csapott össze. Az első szett viszont nagyon simán alakult. A görög az elején még gémet nyert és bréklabdái voltak, de a japán hárította azokat, majd folyamatosan nyerte a játékokat, végül 6:1-gyel abszolválva a játszmát.

Szakkari viszont nem adta fel, a második felvonásban összekapta magát, kétszer is brékelte ellenfelét, akinek ez csak egyszer jött össze, így 6:4-gyel egyenlített a világranglista 33.. A döntő szett elején mindkét hölgy óvta saját játékait, majd a világelsőnek kellett először bréklabdákat hárítania, méghozzá hatot is. Amint ez összejött, fogadóként játékot nyerte, melyet megtartott a meccs végéig, így ő lehet ott a következő körben.

AZ OSZAKA-SZAKKKRI MECCS HAJRÁJA


A fiatal Jasztremszka hiába húzta be az első játszmát 6:3-ra, Görges a másodikat 6:4-re, a harmadikat pedig 6:3-ra nyerte, így a nyolcadik kiemelt majd Rodinával találkozhat.

WTA, BIRMINGHAM, 1. FORDULÓ
Martic (horvát) - Alekszandrova (orosz) 6:3, 7:5
Görges (német, 8.) - Jasztremszka (ukrán) 3:6, 6:4, 6:3
Kr. Plísková (cseh) - Tomova (bolgár) 6:3, 6:4
Ostapenko (lett) - Swiatek (lengyel) 6:0, 6:2
Oszaka (japán, 1.) - Szakkari (görög) 6:1, 4:6, 6:3
Putyinceva (kazah) - Dart (brit) 6:1, 6:4

 


Megtekintések száma: 154 2019-06-18 18:47:20
Mezcsere

TV Műsor
DIGI Sport 1
01:45 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló, ism.
02:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
05:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, AS Roma - Lazio, ism.
07:45 - Labdarúgás
Serie A TIM, Juventus - Napoli, ism.
09:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:45 - A nap hőse
ÉLŐ 09:55 - Strandfoci
férfi NB 1, Titánium Alapítvány-Zebegény Garvittax - Energia SC Gyöngyös
ÉLŐ 11:10 - Strandfoci
férfi NB 1, Debreceni Egyetemi AC - Bodon Péter FC
12:25 - Reggeli Start
Különkiadás, ism.
13:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 13:40 - Strandfoci
férfi NB 1, Bodon Péter FC - Titánium Alapítvány-Zebegény Garvittax
ÉLŐ 14:55 - Strandfoci
férfi NB 1, Újhartyán VSE - Bonyhád BFC
16:10 - Strandkézilabda
Európa Kupa, ism.
19:00 - Labdarúgás
Ligue 1, PSG - Guingamp, ism.
20:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
20:55 - Labdarúgás
Ligue 1, AS Monaco - Strasbourg, ism.
22:45 - Labdarúgás
Ligue 1, St. Étienne - Lyon, ism.
DIGI Sport 2
05:55 - Tenisz
WTA-torna, Bukarest, ism.
09:55 - Félelem nélkül
Autósmagazin, ism.
10:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
10:35 - Labdarúgás
Serie A TIM, Internazionale - Cagliari, ism.
12:25 - A nap hőse
12:35 - Labdarúgás
Serie A TIM, Bologna - Udinese, ism.
14:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora - Tour de Ring
14:35 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló, ism.
ÉLŐ 16:00 - Tenisz
WTA-torna, Bukarest, döntő
18:00 - A nap hőse
18:10 - Tenisz
WTA Magazin, ism.
18:40 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Huzsvár Attila, ism.
19:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
19:20 - Strandfoci
férfi NB 1, Titánium Alapítvány-Zebegény Garvittax - Energia SC Gyöngyös, ism.
20:40 - Strandfoci
férfi NB 1, Debreceni Egyetemi AC - Bodon Péter FC, ism.
22:00 - Sportlövészet
Európa-bajnokság, 2. nap, ism.
DIGI Sport 3
07:00 - Labdarúgás
Ligue 1, PSG - Guingamp, ism.
08:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:55 - A nap hőse
09:05 - Labdarúgás
Ligue 1, AS Monaco - Strasbourg, ism.
10:55 - Labdarúgás
Ligue 1, Caen - Marseille, ism.
12:45 - Labdarúgás
Ligue 1, St. Étienne - Lyon, ism.
14:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
14:50 - A nap hőse
15:00 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló, ism.
15:55 - Labdarúgás
angol Ligakupa, döntő, Chelsea - Manchester City, ism.
18:45 - Labdarúgás
Serie A TIM, AS Roma - Lazio, ism.
20:35 - Labdarúgás
Serie A TIM, Juventus - Napoli, ism.
22:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:35 - Tenisz
WTA-torna, Bukarest, döntő, ism.
TV Műsor

FILMEK EGÉSZ NAP - MINDEN NAP

DIGI FULL CSOMAG


Facebook


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse